Barikad interjú Vona Gáborral

- Elnök úr, szombaton a Jobbik Kongresszusa ismét a párt elnökévé választotta önt, és szavaztak a négy alelnök személyéről is. A két évvel ezelőtti választáshoz képest most nem volt ellenjelöltje. Örült ennek vagy szerette volna, ha verseny alakul ki?

- Igen is, meg nem is. Egy verseny természetesen mindig izgalmasabb, az embert sokkal inkább próbára teszi, mintha csak egyedüli jelöltként indul. Talán a küldöttek és a Jobbik számára sem lett volna baj, ha az elnöki programomnak megmutatkozik valamifajta alternatívája. Másrészről úgy érzem, a pártnak most nagy szüksége van a stabilitásra, szüksége van arra, hogy ne legyen belső megosztottság. Gondoljunk csak az SZDSZ elnökválasztási hercehurcájára! Úgy érzem, az elmúlt időszakban bizonyítani tudtam az alkalmasságom. Büszke vagyok a mögöttem hagyott szűk két évre, amely a Jobbik életének legsikeresebb időszaka volt. Érzem magamban az erőt, tele vagyok tervekkel, értékes munkatársaim vannak… Nagyon jól érzem magam abban, amit csinálok.

- Azért nem volt unalmas a Kongresszus. Most a négy kiadó alelnöki posztért zajlott le nagy versenyfutás.

- 6 erős jelölt mutatta be a maga programját a Kongresszus előtt, és a nagyon kiegyenlített mezőnyből végül Balczó Zoltán és Szegedi Csanád, régi elnökségi tagokként, Dr. Gyüre Csaba és Murányi Levente újonnan lettek a Jobbik alelnökei. Csak egy hajszálon múlott, hogy a nagyon erős programjával Novák Előd nem került be az elnökségbe. Ő kezdte a legkésőbb a maga kampányát, lehet, hogy ez volt az a bizonyos hajszál. Egyébként már meg is tartottuk az első elnökségi ülést, és biztos vagyok benne, hogy a párt megerősödött a Kongresszus által és teljes egységben vág neki az előttünk álló hónapoknak.

- Mik a tervek?

- A nyári hónapok nekünk nem a nyaralásról és a pihenésről fognak szólni. Elvégzünk néhány nagyon fontos átalakítást a párt működésében a nyáron, felkészülünk minden szempontból, hogy aztán szeptembertől indíthassuk a kampányunkat.

- Ezek szerint előrehozott választásokra készülnek?

- Benne van a pakliban, de nem igazán lehet jósolni. A magyar belpolitika egyre kiszámíthatatlanabbá válik, és ez sajnos az ország helyzetén is látszik. Úgy látom, hogy egyetlen parlamenti párt sem akarja igazán az előrehozott választást. Még azok sem, akik mondják. Van egy szétesett kormány, amelyből az MSZP maradt, de nem képes kormányozni – persze talán jobb is –, az SZDSZ meg szétverte önmagát. Ez utóbbit egyébként az eltelt néhány év egyetlen komoly országgyűlési eredményeként tartom számon. Vegetál egy MDF, amely talán maga sem tudja, hogy kicsoda. Jobboldalinak vallja magát, de Schmuck Andorral üzletel, konzervatív értékekről dadog, de neoliberális a programja. Na, és itt a Fidesz, amelyik most ismét harcba száll a baloldali szavazókért. Új többség, új egyezség – halljuk az újabb és újabb kampányszlogeneket.

- Talán azért teszi, mert azok nélkül a szavazatok nélkül nem lehet választást nyerni.

- De igenis lehet. 1998-ban is sikerült. Csak ehhez szakítani kellene a már többször leszerepelt egy tábor, egy zászló stratégiával. De ezzel én nem akarok többet foglalkozni, már ezerszer megírtam, elmondtam a véleményemet. Nem pazarlom az időt a Fidesszel való birkózásra. Egy dologra koncentrálok, hogy a Jobbik még erősebb, még jobb, még hitelesebb legyen. Hogy bejusson oda, ahová szerintem való, a nemzet templomába, az Országgyűlésbe. Nem akarom, hogy a Jobbik beszálljon abba az aljas politikai csatározásba, ami 18 éve zajlik. Felette kell, hogy álljunk a jelenlegi parlamenti pártoknak. Egyedül mi akarjuk ugyanis a valódi rendszerváltozást. A Jobbik nem békét visz majd a jelenlegi Országgyűlésbe, hanem kardot. Ez a nemzet már annyit eltűrt, elszenvedett, hogy itt az ideje annak, hogy valaki végre végigvágjon az országgyűlési padsorokba belehízott mindenféle színű nemzetárulókon.

- Ez elég fenyegetően hangzik. Nem tart attól, hogy magára haragítja a jelenlegi politikai elitet?

- Nem hiszem, hogy a mostani országgyűlést elitnek lehet nevezni. Nagyon kevés kivételtől eltekintve csupa haszonleső, korrupt és gyáva ember, akiknek el kell majd számolniuk az eltelt 20 évért. Azért, hogy a nemzeti vagyont szétlopták, hogy az államadósságot megnégyszerezték, hogy az országot kiszolgáltatták. Egyébiránt a haragjukat már régen kivívtuk. Gyurcsány Ferenc a Duna partján szónokolva mindenkit arra hívott fel, hogy határolódjon el a Jobbiktól és a Magyar Gárdától, Orbán Viktor pedig két pofont ígért be. Érthető, hogy félnek tőlünk, hiszen a hatalmas ellenszélben is képesek vagyunk erősödni. A Századvég májusban már 7%-os tetszés-indexet mért a Jobbiknál, amivel a negyedik legerősebb párttá váltunk Magyarországon.

- Elképzelhetőnek tartja, hogy koalícióra lépjenek a Fidesszel?

- Erre nem látok reális esélyt. Amennyiben a Fidesz elfogadná a Jobbik főbb nemzetstratégiai pontjait – az alkotmányosság helyreállítása, a magyar föld megvédése, a cigányprobléma következetes és kemény kezelése, a multik bevonása a közteherviselésbe, a magyar vállalkozók kiemelt támogatása, az izraeli felvásárlások elleni fellépés, a magyar állampolgárság megadása minden magyarnak stb. – elvileg lehetne ilyenen gondolkodni, de 18 év elég volt ahhoz, hogy belássuk, erre semmi esély. Egyet tudok elképzelni, hogy a kormányváltásban, vagy esetlegesen a kétharmados döntések meghozatalában megfelelő garanciákkal kívülről támogatjuk a Fideszt.

- Nemrégiben egy német lap Magyarország új führerének nevezte, egy másik nyugati lap pedig arról írt, hogy az ön szelíd mosolya mögött Magyarország legveszélyesebb fasiszta agitátora rejlik. Nem túl jó a külföldi sajtója...

- Ezt majd a bíróságon bővebben is lesz lehetőségem kifejteni, ugyanis perelni fogunk. Jól jön majd a nemzetközi tőkétől büntetésként kisajtolt pénz a Jobbik kampányához vagy a Gárda működéséhez. Másrészről örülök neki, hogy az erősödésünk nem csak a hazai politikai életben, de nemzetközi színtéren is ilyen komoly aggodalmakat kelt. Ezek szerint jó úton járunk.

- Egy utolsó kérdés. Június 30-án lesz a Gárda per. Mi várható?

- Csak a jó ég tudhatja, mivel jönnek még elő, de nem is igazán érdekel. Abban az egyszerű helyzetben vagyunk, hogy sem szégyellni, sem titkolni valónk nincs. Minden lépésünk, minden gondolatunk a nagy nyilvánosság előtt zajlott. Minden gondolkodó ember eldöntheti, hogy a Magyar Gárda Egyesület jelenti-e számára a veszélyt, vagy esetleg valami vagy valaki más. Az igazság csak nyerhet, és mivel az igazság velünk van, mi is csak nyerhetünk. A Gárda pert egy olyan próbatételként fogom fel, amelyet azért rótt ránk a sors, hogy megmérettessünk. És én biztosra veszem, hogy nem találtatunk majd könnyűnek.

barikád.hu

Nincsenek megjegyzések: