A következő címkéjű bejegyzések mutatása: LapozGato. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: LapozGato. Összes bejegyzés megjelenítése

ELÉG

eleg Az a baj,hogy nem tetszenek a szocik,de nem tetszik a fidesz sem, egymással meg a bukszájukkal voltak elfoglalva és nem az országgal és ez sajnos meglátszik rajtunk. Valaki teljesen újnak kellene jönni, akinek meg hihetnénk, de nem ebből a politikai elitből.

Egy fórumozó hozzászólása a mai politikáról.

Gmail Labs magyarul is

gmail Az ötödik születésnapját ünneplő Gmail fejlesztői születésnapi ajándékot ígértek hétfőre. A Gmail meglepetése nem más, mint a a Gmail Labs lokalizása.

Ígéretüket be is tartották, s bejelentették, hogy az eddig csak angolul elérhető, még kísérleti állapotban lévő Gmail Labs szolgáltatás kilépett a nemzetközi porondra, s tegnaptól 49 nyelven, így magyarul is elérhető a levelezőprogramot használók számára - írja az IT Café.
A Labs olyasmi, mint a Firefox kiegészítők, de ezek csak Gmailre, és természetesen böngészőfüggetlen. Mindenféle hasznos és kevésbé hasznos kis alkalmazás, vagy pluszbeállítás elérhető.
Példák a szolgáltatásokra:
- nem csak sárgacsillagozni lehet a leveleinket, hanem pirosfelkiáltójelezni, vagy zöldpipázni, stb.
- szabadon mozgathatod a boxokat (chat, kontaktlista, címkék), akár a túloldalra is
- csetelés közben látszik az illető képe minden mondatánál, és a tiedet is látod
- beállíthatod a kedved szerinti dátum/időformátumot: ez azért kell, mert ugye a nyelv angol, ahogy a dátumformátum is
- a kontaklistában elrejti a személyes üzeneteket, egy másik kiegészítővel pedig beállítható, hogy ne csak néhány, hanem mondjuk az összes megjelenjen egyszerre
- sokkal több szín közül választhatsz a címkéidnek
- “mark as read” (megjelölés olvasottként) gombot helyezhetsz el a “törlés” és a “spam” gomb mellé, hogy ne mindig a legördülőlistából kelljen kiválasztani az említett funkciót
És még sok más érdekes funkció.

Hoppá! Ma ismét hídblokád?

Hoppá ma ismét hídblokád az Erzsébet hídon?

Szerkesztőségünk érdekes levelet kapott egy nemzeti körökben ismert személytől, melynek tárgya ez volt: Március 10-én reggel 8-tól egész napos fogócska és bújócska az Erzsébet hídon. Résztvevők: hazafiak, és a hatalom pribékjei. Mindenkit szeretettel várunk. A be nem jelentett tüntetések nem feloszlathatóak. "Szebb jövőt!"
Az utolsó Erzsébet hídi blokádnak ugyan nem sok értelme volt, mindössze annyi, hogy 2007. őszén megtudtuk, a rendőrök milyen gyorsan kergetik szét a tüntetőket. Mindenesetre már másfél éve volt, azóta sok minden történhetett. Kíváncsian várjuk a nap eseményeit, mi ott leszünk. Tudósítunk és fotózunk.
barikád.hu

Dunába esett egy helikopter Budapesten

Egy ember meghalt, ketten megsérültek, amikor a csepeli szennyvíztisztító építkezésénél a Dunába zuhant egy helikopter.
Kis-Guczi Péter, a katasztrófavédelem ügyeletese a helyszínen azt mondta lapunk tudósítójának, hogy a helikopter hátsó része beakadt egy bárkahídba és a farok leszakadt.

Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója azt látta, hogy a Robinson-44 típusú helikopter fele a vízben van, a farokrésze pedig a víz felett. A helyszínen vannak búvárok, mentők, és egy mentőhelikopter is leszállt a parton.
Munkások mentettek
A csepeli szennyvíztisztító építtetését végző cég egyik vezetője vesztette életét a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivőjének információi szerint. Molnár Péter közölte, hogy a pilótát és az egyik utast, egy fotóst a helyszínen dolgozó munkások mentették ki.
Fotózni mentek
A tűzoltóság szóvivője elmondta: az elsődleges információik szerint a helikopterrel azért szálltak fel, hogy fotózzák az építési munkálatokat. A munkások azt látták, hogy kihagy a jármű rotorja és a Dunában levő acélzsaluzathoz csapódik. Hozzátette: a munkások egy lánc segítségével egy daruhoz erősítették a süllyedő helikoptert és kimentették a pilótát, valamint a fotóst.
Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője azt mondta, hogy a balesetben ketten sérültek meg, ők saját felelősségükre kórházba sem mentek.

 R44 A lezuhant Robinson-44 típusú gépnek két lapátja van, átmérőjük 10,06 méter. Hajtóműve hathengeres, vízszintes boxer motor, amely közvetlen hajtású, léghűtéses.

FN

FEKETÉZŐK INTERNETEN ÁRULJÁK A SZLOVÁK EURÓT

SLOVAKIA-EURO-COINS Felkerültek a szlovák eurócsomagok az internetes boltok kínálatába is. Az újonnan forgalomba került érméket másfélszeres áron kínálják a gyűjtőknek, az eBay licitjein például az ötszáz koronás csomag kikiáltási ára 26 euró.
Az érmékkel csak januártól lehet fizetni. Az élelmes eladó akár tíz eurót is kereshet az üzleten, ha akad rá vevő. A szlovák vásárlóknak nagyon rossz üzlet beszerezni az "akciós árú" csomagokat, a külföldi gyűjtők számára lehet csak némi értelme az aprókészlet beszerzésének. Az interneten ügyeskedő férfi martinleinert néven Ausztriából jelentkezett be és más országokból származó euróérmék forgalmazásával is foglalkozik.
(sme)

Te mikor kerülsz sorra?

Cég Elbocsájtott/FŐ Tulaj
Foxconn Hungary Gyártó Kft.* 1000 külföldi
Perlos Prercíziós Műanyagipari Kft.* 116 külföldi
ISD Dunaferr Zrt.* 200 kölföldi
Magyar Suzuki Zrt. 1169 Külföldi
VT Autóelektronika Kft 400 Külföldi
Antenna Hungária Zrt. 100 külföldi
OTP Bank Nyrt. 130 Külföldi
Philips Hungary Kft. 400 Külföldi
Swietelsky Építő Kft. 200 külföldi
Strabag Zrt. 200 külföldi
Colas Hungária-csoport* 120 külföldi
Aikawa Hungária Elektronikai Kft.* 100 külföldi
Foxconn Hungary Gyártó Kft.* 150 külföldi
Alcoa-Köfém két gyára 734 külföldi
AFL Hungary Kft. 250 külföldi
IEC Kft. 400 Hazai
GYSEV Zrt. 200 külföldi
KÖVETKEZŐ ???? ÖN barátja/családja  

A pénzügyi krízisből lett globális gazdasági válság miatt még a kormány tagjai is több tízezer magyarországi munkahely megszűnésével számolnak.

TE MIKOR KERÜLSZ SORRA?

A lista nem teljes, forrás inde.hu

http://index.hu/gazdasag/magyar/elbocs/

Mai politikai elitben nincs erő változtatni sorsunk alakulásán, pusztulásba viszik gazdaságunk, nemzetünk. Mára már bizonyságát tették jobb és bal oldali parlamenti pártok, számukra első saját boldogulásuk biztosítása. Kivételt jelenthet az a ritka, egy egy önzetlen hazájáért élő politikus.

Keveslem a Jobbik célkitűzését, hogy "irány a parlament". Nemzetünk számára egy kiút rejlik a gazdasági és szociális válságból.

Jobbik kormányt, a nemzet élére!  Nem adhatjuk alább, mert elveszünk.  A jobbikban van egyedül erő és tehetség, elkötelezettség, sorsunk irányának megváltoztatásában. Ismerve politikájukat, bizton állíthatom, számukra egyedül a nemzet sorsa számít. A Jobbikra jellemző sokak érdekét sértő nemzeti gondolkodás a magyar érdek, a magyar ember, dolgozó érdekeit védő párt politikája, tüske a politikai elit szemében. Tüske a parlamenti székük alatt, nyílt beszédével, tiszta céljaival.

Jobbik: Önért, családjáért, hazájáért, egy boldog magyarországért.

Kiskunlacháza - új fejezet kezdődik

http://www.bszo.hu/node/136

horaknori Több ezren gyűltek össze Kiskunlacházán, ahol brutálisan meggyilkoltak és megerőszakoltak egy 14 éves lányt. Tiltakoznak az erőszak ellen, amelyet a polgármester és a helyiek szerint hat cigány követett el. A balliberális sajtó természetesen azt sulykolja: még nem tudni, kik lehettek az elkövetők. A balliberális sajtó természetesen 3 ezer főről ír, míg más, mértékadó források szerint legalább 5-6 ezer ember vonult végig a településen, ahol néhány agyatlan állat oltott ki egy ártatlan életet.

Mert ember nem tesz ilyet. Ezek nyomorult gazemberek voltak mind. A város egyik fórumán megdöbbentő hozzászólás érkezett az esettel kapcsolatban: a középkorban levágták a kezét annak, aki lopott, most pedig, akik gyilkoltak, és ilyen kegyetlenséggel, ilyen brutálisan, azokkal szintén hasonló eljárással kell végezni. Megdöbbentő, de jogos. Jogos, hogy a gyilkosok minimum azt kapják, amit elkövettek áldozatukkal. Miért kéne, hogy kevesebbet szenvedjenek? Inkább többet! Többszörösen. Miért kéne engedni, hogy vígan élhessenek tovább egy fűtött és barátságos börtönben könyvtárral, internettel, esténként kártyázgatva a cimborákkal? Le kell számolni velük.

Ilyen kegyetlenség után nincs más lehetőség, mint pontot tenni az ügy végére. De az a pont legyen kemény és határozott, hogy tanuljon belőle mindenki, akinek csak hasonló gondolat is megfordul az agyában. És pusztuljon minden aljas, szemét gyilkos. Örökre.

Tóth Tibor http://www.bszo.hu/node/136

Interjú a Nemzeti Őrsereg kommunikációs tisztjével

18 A Felvidék egy részének visszacsatolását kimondó bécsi döntés 70. évfordulója alkalmából két hete bevonult Királyhelmecre a magyar Nemzeti Őrsereg huszonnyolc, katonai egyenruhába öltözött tagja. Bodrog László, a Nemzeti Őrsereg kommunikációs tisztje azt mondja, az Árpád-sávos karszalag ellenére semmi közük a Szálasi-féle nyilaskeresztes párthoz; ők például a hun–magyar folytonosság eszméjét hirdetik.

Azt állítja, azért masíroztak át egyenruhában Szlovákiába, hogy a magyar kormánynak üzenjenek.

A kihallgatás során mi érdekelte leginkább a szlovák rendőröket?

A tényekre voltak kíváncsiak. Az csak a kihallgatás végén derült ki számunkra, hogy az Árpád-sávos karszalagunk, illetve az azon található szimbólum, az ősi rovásírás H betûje Szlovákiában tiltott önkényuralmi jelképnek minősül.

Önök szerint mit szimbolizál?

A magyar összetartozást, illetve a hun–magyar folytonosságot.

Miért viselnek ilyen egyenruhát?

A jelképnek a karszalagunkon nincs köze a nemzetiszocializmus időszakához. A H betûre a vád is kitér, szerintük ez a Szálasi-féle nyilaskeresztes párt jelképe volt. Ez nem igaz, hisz a H mai napig Magyarország nemzetközi jele. Az ügyész nekem azt mondta, olyan bejelentést kaptak, hogy horogkeresztes egyenruhások masíroznak Királyhelmecen. A mi egyenruhánk leginkább a Magyar Királyi Honvédség egykori egyenruhájára emlékeztet. Ebben az öltözetben az elmúlt másfél évben több tucat rendezvényen vettünk részt, és eddig soha nem tettek feljelentést ellenünk. Augusztusban például Székelyudverhelyen voltunk egy szoboravatón, a román szerveknek nem volt kifogásuk.

Most miért éppen Királyhelmecet szemelték ki?

A közelsége miatt, az ottani emlékhelyhez feltétlenül el szerettünk volna menni. Meghívtak bennünket a városba, hogy ki, arról nem kívánok nyilatkozni, de nem Bogoly János.

Tisztában van azzal, hogy a mostani feszült helyzetben az önök szlovákiai akciója provokáció?

A rendezvényt még 2008. október 27-én jelentettük be, tehát jóval a dunaszerdahelyi focimeccsen történtek előtt. Királyhelmecre szabad emberként elmehettünk volna koszorúzni mindenfajta bejelentés nélkül is. Épp azért jeleztük a szándékunkat előre, hogy ha valami kifogás merül fel, akkor a hivatalos szervek megtagadhassák az akció engedélyezését. (Leczo Zoltán)
A teljes cikk nyomtatott ÚJ SZÓ -ban olvasható. http://ujszo.com/

Túlkapások című kötet szerzője Bodoky Tamás

bodoky Bodoky Tamás újságíró, a Túlkapások című kötet szerzője, akinek meggyőződése, hogy a tévészékház elleni ostromnál valakik lefizették a rendbontókat.

Teljes cikk hvg.hu, részletek a riportból:

 

"hvg.hu: Egyetértesz azokkal, akik szerint a rendőrök akcióját közvetlenül a nagypolitika irányította?

B.T: Az azonosító szám hiányát és a símaszk viselését nem gondolom, hogy bármelyik rendőri felsővezető el merte volna rendelni, ha nincs mögötte politikai támogatás. Ráadásul a tévészékháznál történtek miatti rendőri bosszúvágyra az én meglátásom szerint a politika rá is játszott. Szeptemberben az volt az ukáz, hogy vigyük be és állítsuk bíróság elé őket, október 23-án azonban már nem ez volt a „policy”, hanem hogy verjük szét őket. Azóta egyébként a rendőrség ezen a téren talán változott, pozitív értelemben. Van azonosítószámuk és sokkal szakszerűbben lépnek fel. De ehhez kellett az is, hogy botrány legyen a rendőri túlkapások miatt."

 

"hvg.hu: Ha a túlkapásokat szerinted elhallgatta, a könyvet hogyan fogadta a baloldali-liberális sajtó?

B.T: Azok, akik a baloldali liberális sajtóból tájékozódnak, aligha szerezhettek tudomást róla, mert a ballib médiától gyakorlatilag egyetlenegy recenziót sem kaptam. Igaz, az ATV-be meghívtak egy reggeli élő műsorba, de gyakorlatilag lecsesztek, hogy miért erről írok, miért nem a zavargókról vagy a csuklyás fasisztákról. Megkérdezték azt is, hogy egyáltalán ott voltam-e a zavargásokon, noha a könyv nagyrészt bírósági tárgyalásokból és utólagos rekonstrukciókból áll. Elmondtam, hogy nem voltam ott, a tévében néztem végig a történteket. Utána megjelent az ATV honlapján egy cikk azzal a címmel, hogy "A zavargások közelében sem járt az Index tényfeltáró újságírója". Mindeközben rengetegen eljöttek a könyvbemutatómra, rendszeres vendége voltam a jobboldali elektronikus médiának, s a jobboldali sajtóban számtalan recenzió jelent meg a könyvről. Annyi barátot szereztem ezzel a könyvvel a szélsőjobboldalon, hogy bármikor beépülhetnék a Magyar Gárdába: a gárdisták bajtársi üdvözlettel írnak nekem leveleket, még a szervezet belső ügyeit is jól ismerem. Volt olyan gárdista, aki a könyvemet mutogatta a rendőröknek, hogy „nézzék, ezt egy indexes újságíró írta, pedig ők liberálisok!”. A jobboldal úgy érezhette, végre a liberálisok is elismerték, hogy ez nem volt oké. De én nem csak ezt akartam. Az volt a cél, hogy az én köreimben is ráébredjenek arra, nagyon nem volt rendben az, amit 2006 őszén a rendőrség csinált."

A HVG nem a kedvenc újságunk, nem azonosulunk vele, ritkakivételek egyike ez a cikk, mit olvasásra érdemesnek találtunk, hvg.hu.

Bodoky úr munkáját tiszteletben tartva, a  zsINDEX.HU-tól is elhatárolódunk.

Magyarok Lakta települések fórumai

Vitassa meg a lakóhelyével kapcsolatos aktuális témákat

Tudja meg, hogy mi történik lakóhelyén.

Tudassa másokkal, hogy mi történik lakóhelyén.

Ossza meg örömét és bánatát lakhelyével kapcsolatban.

Helyi apróhirdetések.

Események és hirdetések

http://regiok.pirula.net/index.htm

magyar forumok

Drámai emelkedés a nyilvántartott hiteladósok számában

penz A Központi Hitelinformációs Rendszer "feketelistáján" nyilvántartott lakossági hiteladósok száma egy év alatt közel negyven százalékkal emelkedett, több, mint 900 ezer mulasztást tartanak nyilván.
Drasztikusan nőtt a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) "feketelistáján" szereplő, lakossági hiteladósok száma, egy év alatt 39 százalékkal emelkedett, a harmadik negyedévben átlépte a 900 ezret a rendszerben nyilvántartott összes lakossági mulasztás száma - derül ki a KHR-t üzemeltető BISZ Központi Hitelinformációs Zrt. hírleveléből.
Ezen belül az élő mulasztások száma még nagyobb ütemben, éves szinten 58 százalékkal nőtt, immár több mint 600 ezer aktív tétel van. Az élő mulasztások bővülése a korábbi negyedévhez képest tovább gyorsult, három hónap leforgása alatt közel 70 ezer darabbal nőtt. Júliusban - csakúgy, mint a tavalyi hetedik hónapban - negatív csúcs keletkezett, 39 ezer darab új mulasztás került be az adatbázisba.
A KHR-ben "feketelistájára" azok adatai kerülnek, akik legalább a minimálbér (69 ezer forint) összegét kitevő kölcsönösszeg megfizetésével, több mint 90 napon át késlekednek. Az is felkerül a listára, aki hamis okmánnyal igazolja magát, hamis adatot közöl, vagy bankkártyával visszaélést követ el. Az adatokat a mulasztás megszűnését követően még öt évig nyilvántartják.
A BISZ megállapítja: "Az utóbbi néhány év dinamikus lakossági hitelezése folytán, a romló gazdasági helyzet mellett a háztartások adósságtömege is történelmi maximumán van, így a hazai pénzügyi szektornak reálisan további portfolióromlásra kell felkészülnie a következő hónapokban".
Jövőre a tervek szerint - a vállalatihoz hasonlóan - létrejön a teljes körű lakossági hitelnyilvántartás (tlh), az igazságügyi és rendészeti miniszter már benyújtotta az erre vonatkozó törvényjavaslatot az országgyűlésnek. A tlh nem felváltja, hanem kibővíti a jelenlegi negatív listás nyilvántartást, a törvény - elfogadása esetén - 2009. május 1-jén lép hatályba.
A tlh létrehozásának célja az ügyfelek fizetőképességének jobb megismerése, a jelenlegi nyilvántartásból ugyanis csak a fizetőkészségről nyerhető információ. A negatív adatok a törvényjavaslat szerint továbbra is kötelezően bekerülnek a KHR-be. A pozitív hiteladatok átadását megtilthatják a lakossági ügyfelek, ezt azonban regisztrálni fogják a KHR-ben. A tiltó nyilatkozatot vissza lehet vonni.
A GIRO Zrt. és a tulajdonában lévő BISZ az elmúlt hetekben vezető magyarországi hitelintézetek kezdeményezésére, önkéntes alapon, Credit Reference (CR) néven megkezdte a teljes listás lakossági hitelinformációs rendszer megszervezését.
Nagy Róbert, a BISZ elnök-vezérigazgatója az MTI-nek azt mondta, a szervezést addig mindenképpen folytatják, amíg a parlament el nem fogadja a központi hitelinformációs rendszerről szóló törvényt. Az IT fejlesztését már korábban megkezdték, így amikor szükségessé válik, fogadni tudják az adatokat.
A tlh bevezetését megnehezítheti, hogy Jóri András adatvédelmi ombudsman az erről szóló kormánydöntés ismertetésekor közölte, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel fel fog lépni a teljes körű hitelinformációs rendszer létrehozása ellen; elődje, Péterfalvi Attila hasonló véleményen volt.

 

www.zuglo.jobbik.hu mti nyomán

Megválasztaná Gyurcsányt?

Mondd el véleményedet internetes oldalon feltették a kérdést:

Ha vasárnap választások lennének, megválasztaná-e Gyurcsányt ismét miniszterelnöknek?

A kérdés helyén való, és aktuális immáron több mint két éve.

A szavazás állása bizony meglepett, 41% igen + 4% talán megválasztaná Gyurcsányt. Mintha, polgártársaink nem is ezen a világon élnének. Mintha, agyukat kimosta volna valami titkos szer, nem éreznek, nem érzékelnek. A kormányunk becsapott, megalázott, megvert, megcsonkított, rabszolgaságba döntötte népünk.

Ma, aki tovább tűr és hallgat az cinkos , hazánk tönkretételében. Aki remél valami jót az  mszptől vagy szdsztől az egyszerűen, hülye.

Egy jobboldali párt van ma hazánkban, a mára már harmadik politikai erővé növő Jobbik, egyedül ők képesek szembeszállni azokkal az erőkkel, kik elárulták, kiárulták hazánkat, nyomorba döntötték népünket.

 valaszt_gyurcsany

Fasiszták vagyunk?

hurutinfo-header

Kattints a képre és hányjál.

Újabb antifa oldalt találtunk. Nem idéznék az oldalról, inkább egy felháborodott hozzászóló írását közölném alább. Néhány cím a beteg, magyarellenes Hurutinfóról: „Antiszemitizmus az 1956-os forradalomban” „FASISZTA KISKÁTÉ NEM FASISZTÁK SZÁMÁRA” „Önellentmondás a fasiszta "jobbik" maffiában”

Egy reagálás a beteg oldalon egy beteg cikkre

A Magyar Demokratikus Charta nyilatkozata  >>>katt<<<

Molotov-koktélos támadásban ketten meghaltak Nagycsécsen:

Fasiszták vagyunk?

Na szóval mi is az a fasizmus? Talán az, hogy olyan vallásunk van, ami a jó és rossz felismerésére tanít, s hozzásegít az igazi áhítathoz? Esetleg családunk megbecsülése, gyermekeink szeretete és az, hogy jó nevelést adva nekik igazi férfiakká, nőkké kívánjuk őket formálni? - Fasizmus volna, ha feleségünk van, családi tűzhelyünk királynőjeként, aki háza, belsője mellett férjével és gyermekeivel törődik, nehogy ez utóbbiak fiatalkorú bűnözőkké, kábítószeresekké, hivatásos munkanélküliekké vagy öngyilkosjelöltekké váljanak? Avagy az volna, hogy elutasítjuk azt a muzsikát, amelyik öl, a diszkókat és társait, bűnözésre hajtó felajzó hatásával, eltúlzott, mérgezéses méretű ADRENALIN túltermelésével vagy a túlhajtott fiziológiai izgatás által kiváltott pathogén endorphinok révén? - Fasizmus volna-e a mindent megcsúfító, undorító pornográfia elutasítása? Avagy az is, ha a nukleáris technikai berendezések tárolhatatlan és semlegesíthetetlen hulladék anyaga ellen foglalunk állást?
Fasizmus vajon az is, ha elutasítjuk a szörnyű genetikus manipulációkat? Avagy fasizmus volna, hogy azokat szóhoz hagyjuk jutni, akiknek valóban van valami mondanivalójuk? Fasizmus volna talán, ha valaki tiltakozik a világ erdőségeinek elpusztítása ellen? Fasiszta bűnözés az is, ha elutasítjuk számtalan növény és egyéb élőlény végleges kiirtását? Hogyan lehet fasizmus az, ha a parasztság felszámolása, és az ebből fakadó szociális elesettség elleni foglalkoztatást, s ezzel megzavarjuk az aljas spekulánsok és megvesztegetett politikusok galád terveit, amikor a parasztság minden nemzetben a legfontosabb társadalmi réteget alkotja? - Miért fasiszta az, aki visszautasítja a rendszeres védőoltásokat, amelyek lerombolják az ember természetadta védőrendszerét, ugyanakkor előidézik a szervezet degenerációját, így a rákot, a véredény és szívbetegségeket, nem is szólva a szellemi képességek hanyatlásáról? Hogyan lehet fasizmus az olyan álláspont, amely elutasítja a vegyi anyagokat és számos gyógyszert is, amelyek az emberiséget kromoszómáikban megkárosítják?
Vagy fasiszták azok is, akik visszautasítják Soros György "demokratikus" diktatúráját, és mindazokat, akiknek gigantikus méretű hatalmat biztosít felhalmozott pénzük? - Fasiszta-e, aki elutasítja a marxizmust (akárcsak a freudi pornográfiákat), amely kétszázmillió áldozat csontvázával kövezte ki "az emberiség boldogulásának fényes útját"? Azt a rendszert, amely még napjainkban is tovább hódít Afrikában és másutt, mészárolva a népeket és feláldozva az éhhalálnak? - Fasizmus-e az, amikor a maffia felénk kinyújtott csápját elutasítjuk? - Vagy amikor megtagadjuk az élethez azoknak a jogát, akik gyermekleányokat megerőszakolnak és megölnek? - Fasiszta lenne az is, aki nem hajlandó elismerni a homoszexualitást és a fiúgyermekek szexuális elcsábítását? Fasizmusnak nevezhető-e ha a felmosórongyra emlékeztető, a nemzetközi nagytőkének feltétel nélkül magukat alávető politikusoknak nemet mondunk? Azoknak, akik távol tartanak maguktól minden szellemi és erkölcsi fegyelmezettséget? - Ha fasizmusnak minősül annak az "egyenruhának" az elvetése, amely a nemzetközi hülyeséget fémjelzi, vagyis a Levi- Straus Blue Jeanst, akkor hát igenis fasiszta vagyok!
Méghozzá büszkén, és ha kell, a bíróság előtt is megismétlem!
Roger Dommerque de Menosce
filozófus, Madrid

Égessünk-e szlovák zászlót?

Egyesek szerint tiltakozni kellene a tőlünk lopott hármashalmos - kettőskeresztes szlovák címer használata ellen. Mostanában meg mintha az elégetése is divatba jönne. A tót atyafiak ugyan másként gondolják, de a hármashalmon álló kettőskeresztes címer nem szlovák lelemény, hanem hun (azaz magyar). Az antik hagyományban az égigérő fa és a királyság jelképeként szolgált (ezért került a kínai és a sumer írásba, meg a magyar címerbe is). slovensko-slovakom
A konzervatív sztyeppi életmód és környezet megtartotta ezeket az antik jeleket s népünkkel kerültek a Kárpát-medencébe, tőlünk pedig a szlovákokhoz. Amikor aztán cseh ösztönzésre az önálló szlovákság jelképeit keresgélték a szlovákság alapító atyái, bizony alaposan mellényúltak. Nem sikerült a magyarságtól független jelképet találniuk, pedig törekedtek rá. A ludas ebben az a magyarellenes 'tudományos' agyszülemény, amely a magyar címer elemeit megpróbálta idegenből származtatni. A tótocskáink felültek a finnugrista rablómesének.
E kínos helyzet kialakulása történetileg világos; hiszen a szlovákság később alakult ki, mint a halmon álló kettőskereszt, ráadásul a magyaroknak köszönhető magának az önálló szlovákságnak a megszületése is.
Az önálló szlovákság ugyanis több történelmi esemény hatására különült el a többi szláv népcsoporttól. Ezek közül az események közül a hun és avar honfoglalás jelenti a kezdeteket. A szlovákok őseit a hunok és az avarok segédnépként hozták be a Kárpát-medencébe és a központi hun-avar területek köré telepítették őket. Attól kezdve a központi területeken magyarok, a peremterületeken helyenként szlávok élnek. A hun-avar időkben és a Magyar Királyság kebelében a magyarsággal együtt töltött ezerötszáz év kialakította a többi szlávhoz képest önálló szlovák nyelvet és népet.
A történelem torz fintora, hogy ezt a bábáskodást a tótok területrablással és magyarveréssel hálálják meg (különösen elborzasztó ezek közül a több szlovák férfi által véresre vert magyar diáklány esete). De kanyarodjunk vissza inkább a szlovák nép születésének kezdeteihez!
A szláv tömbből való kiszakadásuk miatt a nyelvük további fejlődése a többi szláv nyelvtől eltérően alakult, s ez a lassú nyelvváltozás végül a szlovák nyelv és etnikum megszületéséhez vezetett. Az önálló szlovák nyelvre igen nagy hatást gyakorolt a magyar nyelv is, ami által a tót atyafiak egy kicsit magyarokká is váltak. Ez a hosszú, önálló nyelvet szülő folyamat még nem ért véget, hiszen a keleti szlovákok nem ugyanúgy beszélnek, mint a nyugatiak. Vannak, akik szerint csak egy kis jóindulattal beszélhetünk önálló szlovák nyelvről; valójában több kisebb felvidéki tót nyelvjárás alakult ki az elmúlt ezerötszáz év alatt.
Nem ért véget a szlovákság önállósodása a nemzeti mitológia és a jelképek terén sem.
Ami a mitológiát illeti, szlovák csodaszarvas-monda híján egyesek a magyarellenességet próbálják beemelni a szlovák nemzetképző ideológia közepébe. Ugyanis minden nemzetnek szüksége van valamilyen nemzetépítő ideológiára. A saját kultúrával szerény mértékben rendelkező népek számára kínálkozó legolcsóbb megoldás az, ha elveszik más népek kultúrkincseit és a gyűlöletet teszik meg a nemzetüket összefogó ragasztónak.
Aki gyűlöli a magyarokat, az jó szlovák? Mintha a szlovák vezetők némelyike így gondolná.
A gyűlölet valóban a lehető legolcsóbb csoportképző faktor. Némi hecckampány elegendő lehet egy gondolkodni mérsékelten képes nép felhergelésére és a soraik összezárására. Különösen, ha azt a magyarságot kell gyűlölni, amelynek erőszakkal elvett házaiban és földjén élnek. Mert egyetlen szlovákiai magyar léte is a magyarság ellen elkövetett szörnyű bűnre emlékeztet.
Az a különös (vagy inkább természetes?), hogy nem volt ez mindig így. Ha Trianon idején, az országcsonkításkor népszavazást tartottak volna a Felvidéken, akkor ma nincs Szlovákia, mert a tótoknak nem volt semmi bajuk a Magyar Királysággal, amint a magyaroknak sem a tót atyafisággal. A tót közhangulat csak a cseh uszítás hatására változott magyarellenesre az eltelt évtizedek alatt (kiemelt tisztelet a kivételnek!). De kanyarodjunk vissza ismét a szlovák nép kialakulásának kezdeteihez!
Ott tartottunk, hogy a szlovákok ősei a hunok és az avarok segédnépeiként érkeztek a Kárpát-medencébe. Eleink a mai lengyel, orosz és ukrán területekről hoztak magukkal csatlakozott szláv néptöredékeket s ezek váltak tóttá idővel.
Érthető, hogy a szlovákság legkorábbi ködös emlékei valamiképpen a hunok, avarok és magyarok államához kötődnek, s hogy ebből a körből választottak maguknak jelképet is. Mi magyarok, a néhány tízezer évvel korábban kezdődött történelmünknek köszönhetően bővében vagyunk a saját jelképeknek és jeleknek (pl. a székely rovásírás sem tót). Ebből a kincstárból eddig is adtunk, s ezután is tudunk adni másoknak. Az lenne a jó, ha az átvevők megértenék e jelképek humánus üzenetét, s az is hatna a világra, nem csak a magyarellenes kultúrpolitika . Így lett a tótok állami címere a hunok, avarok és magyarok által használt, hármashalmon álló kettőskereszt. Abban bízhattak szlovák nemzeti jelképet kreáló tót testvéreink, hogy nem a magyar címert, hanem egy Szent István király előtti szlovák hagyományt elevenítenek fel.
E tévedésükben segítette őket ama finnugrista téveszme, amely szerint a kettőskeresztet külföldről vettük át egy kései időpontban. Mint látjuk, a hazug áltudományos eszmére alapozott, lopott állami jelképben nincs sok köszönet. Köznevetség tárgya lett (nem a zászló, hanem a tolvajlás) a hozzáértők körében.
A fentiek alapján senkinek sem javasoljuk a szlovák állami jelképek égetését. A saját történelmünk egy kicsi, meggyalázott, ellopott és meghamisított szeletét égetnénk el vele. Inkább másképpen kellene megközelíteni ezt a hármashalmon álló kettőskeresztet, amely a közös és szép múltunkra emlékeztet. Legyen ez a majdani összefogás jelképe, az a biztos alap, amelyre építve újra testvéri közösséget alakíthatunk ki a felvidéki tótsággal. Mert a két testvérnép összeugrasztása csak a Kárpát-medence kifosztását és elpusztítását tervező és végző multinácik és cinkosaik tervét szolgálja. Az osszd meg és uralkodj elvét alkalmazzák velünk szemben is. Sajnos sikeresen - mert a népeket be lehet csapni, s nem mindig tanulnak a történelemből.
Aki tót zászlót éget, az a multinácik érdekeit szolgálja s talán a titkosszolgálatoktól kapott erre megbízást. Azért szerelték le a magyar hadsereget a jelenlegi parlamenti pártok, hogy az ellenünk behívandó tót és egyéb harckocsik semmiféle ellenállásba ne ütközhessenek s végképp eltörölhessék a magyar államot. Ahhoz azonban, hogy a két szomszédnép egymás ellen ugrasztható legyen, 'szükség' van néhány magyarverésre és szlovákzászló-égetésre.
A magyarországi parlamenti pártok vezetői ezt tudva ajándékozták el és olvasztották be a magyar harckocsikat.
Mindezek után mi mást mondhatnánk, mint hogy a magyarok és tótok ellen való ostoba dolog a szlovák zászló elégetése, amit lehetőleg el kell kerülni.

Rovó rovata (rovo.virtus.hu és mariaorszaga.hu)
Varga Géza írástörténész

Reno 911


Heten vannak, s nem gonoszok. Csupa jó szándék vezérli őket - mégis minden kezükben lévő ügy (és fegyver) balul sül el. Hét csupabalkéz rendőr nem mindennapi akcióit nevethetjük végig. A valóság írta történetben komédiázik többek között a mindig "mininadrágot" viselő Jim Dangle hadnagy, a mániákus depressziós Trudy Wiegel, a meleg James Garcia és a korábban bűvészkedő, szexi Clementine... ...Mulatságos ajánlom mindenki figyelmébe.

Felhívás Követelés

szkszzaszlom Szent Korona Szolgálat
2008. október 20. Veled Európa, de nélküled EU! Tájékoztatás a Szolgálatról
Felhívás
A jelenlegi hatalom továbbélése a magyarság pusztulását jelenti.
A parlamenti öt párt és parlamenten kívüli támogatóik, csakúgy, mint a „Nemzeti Csúcs” résztvevői nem a válság következményeinek felszámolását, hanem
a válság megbukott okának továbbélését akarják.
Ma már mindenki érti és érzi: „A szocializmus, a kommunizmus és a kapitalizmus szükségszerűen megbukik, mert azon a helytelen, modernista premisszán alapulnak, amely szerint a racionalizmus és az egoizmus a kultúrát alkotó hagyományokat és szokásokat elpusztíthatja, és azok helyébe léphet.” (Émile Durkheim, Szocializmus és Saint-Simon, 1928)
1956-ban a kultúrát alkotó hagyományok és szokások elpusztítása ellen fogtak fegyvert a Nemzet Hősei. Akkor a globális világterror el tudta fojtani erőfeszítésüket, mert erős volt.
Most a globális világterror minden erejét az köti le, hogy saját bukását minél kevésbé szenvedjék el helytartói.
Most kell egységben lépnünk!
Bárhol is leszel, kedves Magyar Testvérem
október 23-án, 20 órára gyere a Kossuth térre, a Parlament elé!
Az „úgy-öltözöttség” nem szempont!
Minden budapesti összejövetel helyszínén ott lesz többszáz Szent Korona zászló, csak jelezzétek, hogy hova juttassuk el!
A csatolt Követelést mindenki írja alá!
Szeretettel kérem a rendezvények szervezőit, olvassák fel a Követelést, amit a Kossuth téren együtt adunk át, bizonyítva a cél egységét!
Az aláírt követeléseket 20 és 20,30 között gyűjtjük össze a Kossuth téren és 20,30-kor adjuk át a címzetteknek.
Ha elegen leszünk, át fogják venni, és teljesíteniük kell az abban foglaltalkat,
még akkor is, ha tudatjuk velük: a hazaárulást nem viszik el szárazon. Azt viszont biztosítjuk, hogy életük nincs veszélyben.
Ha elegen leszünk, a rendőrség ki fogja vetni magából a magyarul sem beszélő „diktatúrára vigyázókat”.
Ne utólag habozzon a szánk, a helytartóság egy részének mű-felháborodását utánozva, hanem
a sokaság erejét érezve ne adjunk módot az atrocitásra!
Kelt Szegeden, 2008. október 20-án.
A krisztusi örök értékrend szerinti magyar szeretettel:
Halász József, a Szent Korona alázatos szolgája
___________________________________
Követelés
Címzett:
Sólyom László úr, a Magyar Köztársaság elnöke,
Pálinkás József úr, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke,
Szili Katalin asszony, a Magyar Országgyűlés elnöke,
Gyurcsány Ferenc úr, miniszterelnök, MSZP elnök,
Fodor Gábor úr, SZDSZ elnök,
Orbán Viktor úr, FIDESZ elnök,
Semjén Zsolt úr, KDNP elnök,
Dávid Ibolya asszony, MDF elnök.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A 2008. október 18-i „Nemzeti Csúcs”-nak nevezett összejövetel összehívása és levezetése két alapvető hiányossággal volt terhelt:
1. Nem kaptak meghívást azok a parlamenten kívüli erők, amelyek a jelenlegi rendszertől eltérő alapelveket támogatnak.
Figyelembe véve azt, hogy az országgyűlési és az EU parlamenti választások a választópolgárok akaratnyilvánítása helyett az önigazgatás (szubszidiaritás) korlátozottságával valósultak meg, amit a választói közhangulat megnyilvánulása is bizonyít, a meghívottak csak a társadalom egy szűk rétegének érdekeit képviselték.
2. Az összejövetel minden előadója a „piaci fundamentarizmus hitvallását” követte, amely megbukott a jelenleg pusztító világgazdaság hatására. (A bukás tárgyát és tényét Soros György állapította meg.)
Vagyis az összejövetel nem a válság megoldását, hanem a válságot kirobbantó ok, a liberális kapitalizmus túlélését szolgálta.
Az a tény, hogy a parlamenti pártok önérdekük és az idegen érdekek képviselete miatt a „Nemzeti Csúcs” hatására sem képesek Magyarországot megmenteni a kapitalizmus bukásának törvényszerű következményeitől, a Nemzet túléléséért felelősséget érző és tenni akaró emberek kötelezettségévé teszi, hogy
követeljék
az alábbiakat:
1. Az Országgyűlés oszlassa fel magát.
2. A Magyar Köztársaság Elnöke hívja össze az Alkotmányozó Nemzetgyűlést, az alábbi feladatokkal, a társadalom természetes érdekköreinek (terület, szakma, nemzetiség, korosztály, vallás) képviseletével, és nem a pártrendszer megosztottsága alapján.
a./ Kimondja, hogy az 1949. évi XX. törvény nem Magyarország Alkotmánya, még csak Alaptörvénye sem, ezért megszűnteti annak hatályát.
b./ Kimondja a Történelmi Alkotmány jogfolytonosságát, a Szent Korona eszmén alapuló Szabadság Alkotmányát Magyarország alkotmányaként meghatározva.
c./ Elfogadja a Szabadság Alkotmányán alapuló irányelveket Magyarország Alaptörvényeként.
d./ Megerősíti a Szent Korona Önigazgatási rendszere szerint, a választók által kiválasztott népképviselők megbízását, ezzel létrehozva Magyarország legfőbb hatalmi szerveit.
3. Az Országgyűlés feloszlatását és az Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívását
2008. október 23-án
köteles az Országgyűlés és a Köztársasági elnök elvégezni,
ezzel lehetőséget adva a békés hatalomváltásra, arra, hogy a csorbítatlan önigazgatás teljes demokráciájával megválasztott képviselők elvégezzék a Szent Korona értékrendre épülő Magyarország megteremtését,
a./ a takarítással, amely megszűnteti a szocializmus és a liberális kapitalizmus károkozását, a jelenleg érvényben lévő Büntetőtörvénykönyv 144. §-a (hazaárulás) szerint – tehát nem visszaható hatállyal -, és
b./ az építéssel, amellyel megteremtjük az 1956. október 23-án kirobbant forradalom és szabadságharc célját: a Szent Korona Országát, amelyben
- Magyarország örökké szabad,
- Magyarország a magyaroké, akik országukban egy és ugyanazon jogot élveznek a kötelezettségek és a jogok összhangjában, ahol a társadalom és a gazdaság életének alapja a Szent Korona által meghatározott szabadság, ezért nem szocializmus és nem kapitalizmus,
- minden a Szent Koronával egy és oszthatatlan Egyetemes Magyarság örök és elidegeníthetetlen tulajdona,
- minden magyar érték az egyetemes magyarságot szolgálja, ahol a pénz a nemzeti vagyon növekedésének értékközvetítője,
- minden magyar embernek nemcsak joga, hanem kötelessége mindenkinek ellentmondani és mindenkivel szembeszállni, aki az állam és a magyar emberek szabadságát veszélyezteti.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Önöktől eddig kértünk.
Kértük, hogy ne az idegen érdekeket képviseljék a magyar érdekekkel szemben.
Kértük, hogy ne herdálják el a magyarság nemzet vagyonát.
Kértük, hogy ne adják ebek harmincadjára a szent magyar termőföldet.
Kértük, hogy ne engedjék elvenni tőlünk az egészség megőrzésének jogát.
Kértük, hogy ne idomítsák idegenek szellemi, testi rabszolgájává gyermekeinket, hanem neveljék őket magyarságukra büszke, magyarságukhoz hű emberekké.
Kértük, hogy ne tegyenek bennünket a most megbukott gyarmatbirodalom kiszolgáltatott tartományává.
Kértük, hogy ne alázzák Magyarországot a terrorista világhatalom kengyeltartójává, ne zavarják fiainkat az önvédelmi harc szent feladatát végzők ellen.
Kéréseink falra hányt borsóként lepattantak Önökről.
Ha továbbra is kérünk, létünket veszélyeztetjük!
Ezért hát
követeljük, hogy önmaguk mondjanak le a hatalom gyakorlásáról.
Csak azt ígérhetjük Önöknek, hogy önmaguk törvényei szerint ítéljük meg hazaárulásukat.
Kelt Budapesten, 2008. október 23-án.
Követelésünket előzőleg megkapják, a tájékoztatási szervezetekkel együtt, és
ragaszkodunk ahhoz, hogy a követelést az összes aláírással együtt, a címzettek személyesen vegyék át 2008. október 23-án 20,30-kor a Parlament előtt, a Kossuth téren.
A követelést aláírták:
Az Országgyűlés feloszlatását és az Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívását 2008. október 23-án követelők aláírásai
Név Cím Elérhetőség Aláírás

 

Ha a kábelt nem is, a vonatot ellopták..

Ha a kábelt nem is a fémtolvajok lopták el, mi okozhatta a monorerdei balesetet, a vonat roncsait ellopták a cigányok.

"Fémtolvajok vágták szét a monorierdei vonatroncsot

Lapszemle
Független Hírügynökség Egymillió forintot érő vasat vágtak ki fémtolvajok a hétfőn vasúti katasztrófát okozó, jelenleg a ceglédi pályaudvaron veszteglő vonat roncsaiból - írja a Bors.
A lap információit a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese is megerőstette, de azt mondta: a rendőrség által fekért szakértők már befejezték a vonat vizsgálatait, így a lopás nem befolyásolja az eljárást."

Zavarja a tüntetés, költözik Kálloy

kalloy Kálloy Molnár Péter elköltözik a Hősök teréhez közeli otthonából. A lakása közelében szervezett felvonulások, tüntetések miatt a színész úgy érzi: Élhetetlenné vált számára a környék. –mit érezne szegény közepes képességű színészünk Kálloy-úr, ha egy cigány telep közelében élne? –szerk.

Majd folytatja –Egyszer csak azt veszem észre: Nem tudok hazamenni, mert lezárták az utcámat. –Visszagondolva mely események kapcsán zárták le Kálloy utcáját idén, mi oly mértékben felbőszíttette, hogy elhagyja lakását:

1/ Buzi parádé

2/ Tarka Magyar. Tehát, Kálloy-úrt is hozzánk hasonlóképpen zavarja buzik, cigányok, liberálisok a közrendet zavaró magatartása.

Isten áldja a színművész urat.

Vasúti baleset a cigány tolvajok miatt

A monorierdei vonatbaleset miatt lemondott Szabó Pál közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter, valamint a MÁV vezetője. Gyurcsány Ferenc ideiglenes miniszterelnök elfogadta lemondásukat.
Szerkesztőink megdöbbenve értesültek a fent említett személyek lemondásáról, hiszen ilyen jellegű magatartást a nyugati és fejlettebb államokban fejtenek ki a pozíciókban lévő személyek, nem pedig napjaink demokráciadeficites Magyarországán. Mint ismeretes több beszámoló szerint a balesetet egy egyszerű kábellopás okozta.
A barikád.hu felállított egy rendkívüli, eseti bizottságot, amelynek tagjai a szóban forgó ügy kapcsán, az eddigi statisztikák elemzése után kijelentették, hogy a kábellopás, mint normaszegés a cigánybűnözés kategóriájába sorolható tényállás. Politológusaink rávilágították arra, hogy a mai napon debütált új közéleti trendeknek megfelelően rövidesen várható Kolompár Orbánnak, az Országos Cigány Önkormányzat elnökének a bocsánat kérése, sőt további döntéshozók és jogalkalmazók lemondása. A spirál csúcsán helyet foglaló Gyurcsány Ferenc távozása is valószínűsíthető, hiszen a miniszterelnök az elmúlt hetekben volt már chartás kartárs illetve magánemberként tarka magyar, csupán felelősségteljes miniszterelnök nem.
A rasszistának elkönyvelt, egyelőre parlamenten kívüli politikai erők, különösen a Jobbik azonban ismét kényszeredetten kénytelen majd megszólalni: a cigánybűnözés nem egy rasszista, uszító szófordulat, hanem egy valós, (élet)veszélyes és megoldandó társadalmi probléma.
barikád.hu
Megjegyzésünk:
Soha nem fogják bevallani, hogy a cigánybűnözés áldozatai lettek a vasúti balesetet szenvedők. Négy halott és több súlyos sérültje van a cigánybűnözésnek. Mégsem tesz semmit a kormány megfékezéséért, kényes helyzetben vannak az elvtársak, hiszen szavazóik nagyrészt a megvásárolt cigányság teszi ki. Minden egyes szavazat nagy kincs, elvtársakat az sem zavarja, ha vér tapad hozzá, a cél szentesíti az eszközt. Jelenesetben, ha hagyják lopni, csalni a cigányokat, nem zargatják őket, rájuk, vagyis a kommunistákra fognak szavazni. MSZP és liberális fajvédők védőburkot tartanak feléjük, és szociális hálót alájuk, nagy ára van ennek példa rá a mai eset is, a bűntetlenül hagyott magyarlincslések stb... Azok kik változásokat szorgalmaznak, egy biztonságosabb, élhetőbb hazát kívánnak, fasisztává degradálják cinkos mosollyal romák és liberálisok, kommunisták, és áldemokraták egyaránt.