A következő címkéjű bejegyzések mutatása: időközi-9. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: időközi-9. Összes bejegyzés megjelenítése

Harmadik erő

mar_nem_www_ujradikali_info

A Jobbik Magyarországért Mozgalom képviselőjelöltje, Szegedi Csanádra a ferencvárosi választások második fordulójában 702 szavazó szavazott a legfrissebb választási bizottsági eredmények fényében. Tehát nem igaz az a balliberális vád, hogy a Jobbik nem erősített rá a második fordulóra, az eddig közölt eredmény ugyanis csonka volt, mivel a Jobbik számára egyik legerősebb szavazókör szavazatait csak mára számolták politikusok_ferencvárosössze, az oda mostanra beérkezett külföldön leadott szavazatok miatt. A Jobbik százalékos eredménye ezzel 7,67 százalékra javult, az eddig mondott 7,61 százalék helyett. 

(jobbik.hu)

A kölföldi szavazatok eredményének ismeretében, elmondhatjuk, a külföldön szavazott magyarok 50%-a Jobbikot támogatja. (szerk)

Kedves Ferencvárosiak!

Szívből gratulálok! Önök csodát tettek. Reményt ébresztettek sok-sok csüggedt, elkeseredett magyar ember szívében, akik úgy gondolták, hogy ebben az országban már sosem lehet valódi változás. Az időközi országgyűlési választás első fordulóján Ferencváros bebizonyította: van esély arra, hogy egy új, tisztakezű, magyar-szívű, rátermett és elszánt politikai párt rázza fel a magyar politikát, s az Országgyűlést. A Jobbik 8,5%-os eredménye lefordítva annyit jelent: mind a Magyar Parlamentbe, mind az Európai Parlamentbe bejuthat egy olyan új párt, amelynek jelszava és vezérelve így szól: Magyarország a Magyaroké!

200801_morvai copy Morvai Krisztina Ez így helyes, s bárki is próbálja megkérdőjelezni azt a jogunkat és képességünket, hogy felnőtt emberként saját belátásunk szerint válasszunk pártok, értékrendek között, Önöknek tudniuk kell: helyesen, bölcsen és felelősen döntöttek, amikor a Jobbik jelöltje, Szegedi Csanád neve mellé húzták az x-et. Kérem, hogy a most vasárnapi, január 25-i második fordulóban is ugyanezt tegyék, de most még több ferencvárosi rokont, barátot, szomszédot, kollégát győzzenek meg arról, hogy el kell menni a szavazófülkébe, élni kell választójogukkal, s a Jobbikra kell szavazni! Persze csakis azoknak, akik egy jobb és igazságosabb országban szeretnének élni, s akik szerint a magyar emberek állandó megszorítások és nadrágszíj-húzogatás helyett végre olyan életet érdemelnének, mint a hozzánk hasonló adottságú más Európai Uniós tagállamok, például szomszédaink. Akik így gondolják, azok személyesen is tegyenek azért, hogy egy olyan párt jusson be a Parlamentbe, amelyik meggyőződéssel vallja, hogy ez igenis lehetséges, csak véget kell vetni a korrupciónak, a mutyizásnak, a nemzeti vagyon ellopásának és tisztességgel kell vezetni, irányítani az országot.

A jelenlegi politikai elit és az őket kiszolgáló sajtó és értelmiség most nagyon haragszik Önökre, a Jobbik Magyarországért kiálló Ferencvárosiakra. Kérem, gondolkodjunk el egy kicsit közösen azon, vajon miért ez az óriási harag, s miért állítják be Szegedi Csanád és a Jobbik támogatóit hol szélsőségesnek, hol olyan butának, hogy felnőtt létükre nem képesek felelősen gondolkodni. Itt rögtön meg is állhatunk egy pillanatra. FELELŐSSÉG… Mostanában ez a jelenlegi politikai elit állandóan „az emberek” felelősségéről beszél. Ez nem jelent mást, mint hogy elképzeléseik szerint a kisembernek kell felelősséget vállalnia a jól fizetett politikusok és a nemzeti vagyon megszerzéséből milliárdossá vált üzletemberek, illetve bankárok rossz döntéseiért, amiért az országot romlásba vitték, a magyarokat egy elszegényedett gyarmat sorsára juttatták. A Jobbik ezt a kérdést másként látja. Miért lenne egy jól fizetett politikusnak, egy multicég főnökének vagy egy bankárnak kevesebb felelőssége, mint egy bolti pénztárosnőnek, akinek saját zsebéből kell kifizetnie a hiányt, még a legapróbb figyelmetlenségének a következményét is? Vagy a buszvezetőnek, a gázszerelőnek, vagy villanyszerelőnek, akit egy rossz döntés esetén, ha a munkájában hibát vét - gondatlan balesetet idéz elő - senki nem fog megmenteni a börtöntől és a kártérítés fizetésétől? Üzenjük a politikai elitnek, hogy a kisemberek eddig is rendelkeztek felelősségérzettel és tényleges felelősséggel. Most rajtuk, a politikusokon és a gazdasági vezetőkön a sor. Ne az emberek családi pótlékának, 13. havi fizetésének elvételével, a nyugdíjak megkurtításával hozzák helyre azt a katasztrófát, amit az ő rossz döntéseik idéztek elő! Ne mindig a kisemberekkel húzassanak nadrágszíjat, most már vállaljanak ők felelősséget! Persze, hogy nem tetszik nekik a Jobbiknak az a jelszava sem, hogy „Lopott holmi visszajár!”. Tartanak tőle, hogy ha a Jobbik bekerül a hatalomba, el kell számolni az igazságtalan privatizációkkal, a nemzeti vagyon elherdálásával, a kézen- közön eltűnt Európai Uniós támogatásokkal, s költségvetési pénzekkel és azzal, hogyan sikerült egy kiváló adottságokkal rendelkező országot teljes romlásba vinni. Persze, hogy szélsőségesnek tüntetik fel azt az új, tisztakezű politikai erőt, amelyik az eddigi lenyúlások, haveri összefonódások és osztozkodások helyett átláthatóságot és igazságot akar a gazdaságban és a politikában egyaránt. A Jobbik nem aprócska, kozmetikai jellegű változtatásokat ígér, hanem alapvetőeket. A Jobbik el akarja érni, hogy a pénz és profit központú döntéshozatalt az ember-központú döntéshozatal váltsa fel. Amikor nem folyton azt kérdezik mindenről, hogy „mennyi profitot hoz?” hanem azt, hogy jó-e az embereknek. A Jobbik egy tollvonással kívánja megszüntetni azokat a jogszabályokat, amelyek a magyar vállalkozó, kereskedő, vagy munkavállaló helyett a külföldit, a multit támogatják Magyarországon. Persze, hogy ez nem tetszik azoknak, akik ezer szállal, sok-sok személyes érdekkel kötődnek jelenlegi „gazdáinkhoz”. A legfontosabb, hogy mi magunk higgyük el: nem vagyunk másodosztályú polgárai Európának. A multinál dolgozó magyar munkavállalónak ugyanúgy joga van a tisztességes bérhez, a megfelelő munkakörülményekhez, a pihenőidőhöz, kiszámítható munkaidőhöz és szabadsághoz, mint az osztráknak, vagy a németnek. A magyar vállalkozónak joga van ahhoz, hogy az adójából fenntartott állam ne bűnözőként kezelje, hanem megteremtse számára azokat a feltételeket, hogy tisztességes versenyben, tisztességes megélhetést biztosítson magának és családjának. A magyar parasztnak joga van ahhoz, hogy családi gazdaságában maga gazdálkodjon, s ne napszámos legyen a külföldi vagy a pesti üzletember által megszerzett földön. Joga van ahhoz, hogy a multik polcán lévő rossz minőségű, agyonvegyszerezett, génmódosított külföldi élelmiszer helyett az ő magyar termékét fogyaszthassák a magyar családok, akiknek joguk van egészséges és finom magyar élelmiszert, magyar húst, zöldséget, gyümölcsöt, tejet fogyasztani elérhető áron. A tisztességes munkából élő állami alkalmazottaknak joguk van ahhoz, hogy más EU országok állami alkalmazottaihoz hasonlóan olyan bért kapjanak, amelyből képesek elfogadható szinten eltartani magukat, s nem az ő feladatuk megfizetni a politikusok és a multimilliomos gazdasági vezetők által okozott károkat. Véget kell vetni annak az igazságtalan neokonzervatív, neoliberális rendszernek, amelynek semmi köze a tisztességes versenyhez és a valódi piacgazdasághoz, mivel a kedvezményezettjei nem tesznek mást, mint a hasznot privatizálják, a költségeket és a kárt pedig államosítják, azaz a kisemberekkel, az ő adóikból és „nadrágszíj-húzogatásaikból” fizettetik meg. Mindezen feltételek megteremtése pedig az állam feladata, amely nem arra jött létre, hogy egy szűk haveri kör érdekeit szolgálja, hanem azért és arra, hogy Magyarországot, az egész magyar népet szolgálja. A demokrácia lényege, hogy az állam van az emberekért és nem fordítva. Demokráciában az állam és a politikai elit az emberek akaratából, az emberek kívánságainak, értékrendjének megfelelően irányítják az országot, nem pedig az emberek ellenére. S az emberek akkor járnak el helyesen, ha kifejezik az akaratukat, s világosan közlik a politikai elittel, hogy milyen országot, milyen gazdasági berendezkedést, milyen jövőt szeretnének. Ferencvárosban az emberek igen jelentős számban kifejezték: igazságosabb országot kívánnak, a kiárusított nemzeti vagyonnal s a felvett hatalmas pénzekkel való elszámolást, a lopott pénz visszaadását követelik, a korrupció, a választási csalások befejezését, a külföldi helyett a magyar vállalkozások, magyar munkahelyek, magyar gazdák támogatását követelik. Vagyis: egy Jobbik Magyarországot! Kérem, hogy ismételjék meg a követeléseiket, mondják a „szélsőségesezők”, a beijedt elit arcába: nem tévedtünk, nem hibáztunk, tényleg valódi változást akarunk, tényleg be akarjuk juttatni az új, tisztakezű erőt, a Jobbikot a Parlamentbe. Itt és most tudatni akarjuk a reménykedő honfitársainkkal, hogy ez igenis lehetséges!

Kérem, fáradjon el most vasárnap szavazni, tegye az x-et Szegedi Csanád, a Jobbik jelöltje neve mellé, s biztasson ugyanerre minél több „magunkfajta” választópolgárt. Az egész országban várják a ferencvárosiak ajándékát: a valódi változás lehetőségének ajándékát. Köszönjük!

Hittel, reménnyel és szeretettel

Dr. Morvai Krisztina

barikád.hu

Szegedi Csanád elvenné a parlamenti képviselők pénzét, és odaadná a nyomorgó egyetemistáknak

A politikai elit semmit nem érez a megszorításokból, ezért a Jobbik azt javasolja, hogy a parlamenti képviselők semmilyen más munkát ne végezhessenek az államigazgatásban - közölte csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Szegedi Csanád. Szegedi felháborítónak tartja, hogy az egymás után érkező megszorító csomagoknak csupán egy közös pontjuk volt: kizárólag az embereket, de a parlamenti, politikai garnitúrát soha sem érintette.

szegedicsanad-2

A Jobbik alelnöke elmondta, pártjuk azt szeretné elérni, hogy az Országgyűlés törvényben rögzítse, a képviselők a jövőben mandátumuk ideje alatt ne lehessenek miniszterek, államtitkárok, állami cégek igazgatósági tagjai, vagy akár az államigazgatásban dolgozó osztályvezetők sem. "Egyesek az adófizetők pénzéből fenntartott állások halmozásával gátlástalanul két, három vagy még több ember fizetését veszik fel egymaguk. Ez a jelenlegi helyzetben különösen gyomorforgató."

Szegedi elmondta, hogy a Jobbik az Országgyűlésbe kerülve törvényt fog kezdeményezni a "politikai álláshalmozás" ellen. Addig pedig arra szólította fel a politikusokat, hogy csak egy fizetést vegyenek fel, a többi állásért járó pénzt pedig fizessék bele egy olyan alapítványba, amely azokat a fiatalokat támogatná, akik az anyagi helyzetük romlása miatt nem tudnak februártól továbbtanulni. "Eddig csak azt látjuk, hogy tönkreteszik az országot. Legyen végre valami haszna is az országnak belőlük!"

(jobbik.hu)

A Fővárosi Cigány Önkormányzat felhívása a Ferencvárosban lakó cigánysághoz

Mutassuk meg, hogy nem kérünk a megaláztatásból, félelemből, erőszakból!

Aki tenni akar a családjáért, aki félti a szeretteit, legyen ott a szavazáson január 25-én!

A IX-kerületi cigányok a Jobbik ellen uszítanak a C-press oldalán közzé tett felhívásukban. Arra kérik a cigányságot menjenek el szavazni, hogy a rasszista Jobbikot megfojtsák. Vannak kíváló hozzászólások is, kiemelkedően okos hozzászólás bolgár sándoré: A fekete leves majd csak ez után jön 2010 választások!!! Érdemes elgondolkozni azon hogyan tovább, mert bizony eljön az Ö országuk és mi csak C- leszünk. a saját hazánkban.
Ősze kellene fogni, de úgy igazánmert ismétlődhet a hitleri korszak!

Ennél a felhívásnál rasszistábbat, gyűlöletkeltőbbet régen olvastam. Gratulálok a "művelt" cigányságnak.  Csak egy viccel válaszolnék:

A 100 holdas pagony közepén ül Pista bá' és épp' mindenható Mr. Qrcsányt és Fodort nézi a híradóban, ahogy a roma évtizedről a roma felzárkóztatásról beszél, mikor szeme sarkából azt veszi észre, mokkák ugrálnak ki a kerítésén. Mire kiér eltűnt az utolsó tyúkja, az egyetlen öreg 28-as bringája, de még a rézvezetéket is ellopták az uborkáról, amibe az áramot vezette....

Könnyes szemmel gondol a köddé vált holnapi ebédre, miközben beugrik valami, amit a szomszédtól hallott. Mit is akarnak, segélyért dolgozni, egyenlő mércét? Hogy is híjják, Bona? Kona? Ja, igen a Vona....

Fél millió alatt nem lehet megúszni

"Egyetlen egy óriásplakátot használt fel a kampányban a Jobbik. Novák Előd lapunknak (Teljes cikk itt Olvasható MSZP, FIDESZ titkolózik) küldött e-mailje szerint a párt ezért bruttó 50.400 forintot fizetett. "City light" posztert a Jobbik sem használt, A3-as, és kisebb plakátokból "kb 1.500 darabot" ragasztottak ki, valamint "több ezer matricát", ezeket mind "szívességi alapon" készítették "baráti nyomdák", és a párt aktivistái szórták szét őket, szintén térítésmentesen.
A korábban már említett ingyenes hirdetési lehetőségeken túl a Jobbik az első fordulót megelőző héten a helyi tévé képújságjában hirdetett, és lement kétszer egy-egy perces kampányfilmjük is, ezek ára 36.000 forint volt. Az önkormányzati lapban szintén az utolsó héten jelent meg egy fekete-fehér hirdetés Morvai Krisztinával, 58.560 forintért. "Az országos, nemzeti médiában (pl. Nemzetőr, Karpatia, Kuruc.info) szívességi alapon jelentünk meg, nem hirdetéssel" - áll az e-mailben.
Ugyancsak szívességi alapon készítették el a Jobbiknak Szegedi Csanád színes, és Morvai Krisztina fekete-fehér szórólapjait, 25 ezer, illetve 10 ezer példányban. Ezen kívül kaptak még "pár ezer" kártyanaptárat is. A négy oldalas, színes kampányzáró szórólapot 33 ezer példányban szintén "szívességi alapon" nyomták, de ebből 30 ezer darab postai terjesztése 144.806 forintba került.
A térítésmentes rendezvényeken túl a Jobbik kétszer kibérelte a Ferencvárosi Művelődési központ Színháztermét, amiért összesen 150 ezer forintot fizettek, és volt egy sajtótájékoztatójuk a Parlament Kávézóban, ennek díja 26.880 forint volt.
Így a párt kasszájából 466.646 forintot költöttek az első forduló előtt, a természetbeni juttatások értéke Novák Előd becslései szerint 400 ezer forintot tett ki"

Interjú Szegedi Csanáddal

Hogyan értékeli az eredményt?

harmadik_ero Szegedi Csanád:

a Harmadik Erő alelnökeMindenekelőtt köszönettel tartozom a ferencvárosiaknak, akik e történelmi eredményhez juttatták pártunk. A választást értékelve egyrészről mindjárt az elején le kell szögeznem: történelminek kell értékelni azt a tényt, hogy a Jobbik Budapest IX. kerületében ilyen erős eredményt hozott. Bár a választás első fordulója az alacsony részvétel miatt érvénytelen és eredménytelen lett, mégis azt kell mondanom, hogy jobbikos győzelem született: hiszen soha önállóan a Jobbik még nem végzett a harmadik erőként. Meggyőződésem, hogy az alacsony részvétel ráadásul a Jobbiknak is alacsony eredményt hozott; magasabb részvételnél a Jobbik is magasabb számú szavazatot kapna. Ezt igazolja a részletes választási eredmény is: ahol magasabb volt a részvétel, ott a Jobbik is több szavazatot kapott. Két szavazókörben még az MSZP-t is megvertük. Ebben a fordulóban egyedül a Jobbik volt képes mozgósítani. 

harmadik_ero_jobbikTeljes cikk:

BARIKAD.HU

Köszönjük Emese! Ennyi volt.


John Emese szerda délután még azt nyilatkozta, hogy egyelőre nem döntött a visszalépéséről. Ma este viszont a TV 2 híradójában elhangzottak szerint, személyes okokra hivatkozva visszalép a második forduló előtt.

"Öröm, hogy az SZDSZ rosszul szerepelt"

Interjú Vona Gáborral, a Jobbik elnökével

"Jelentős a Jobbik támogatottsága"

A sikerünknek az elmúlt évek szisztematikus építkezése az alapja. Az emberek egyre kevésbé hiszik el, amit mások mondanak rólunk, s egyre többen gondolják azt, hogy igenis szükség van egy nemzeti pártra a magyar parlamentben, vagy akár a magyar kormányban - nyilatkozta a HírExtrának Vona Gábor, a Jobbik elnöke.

Szegedi_Csanad Hogyan értékeli a ferencvárosi időközi választások eredményét?
Átütő sikernek értékelem, mert bebizonyítottuk, hogy a közvélemény-kutatások alulmérnek minket, s a Jobbik valójában a harmadik erő ma Magyarországon. Ezen túl külön öröm volt, s ezt vállaljuk, hogy az SZDSZ rosszul szerepelt. Amennyiben a liberális-fellegvárnak minősülő Ferencvárosban csak ennyire voltak képesek, gondoljuk el, mennyire gyengék lehetnek a vidéki megyékben, különösen Kelet-Magyarországon.
A középtávú jövőt illetően a választási eredmény azt mutatta meg, hogy háromféle alternatíva közül lehet választani. Van az MSZP által képviselt posztkommunista-kapitalista hibrid, van a jelenlegi ellenzék által képviselt polgári-liberális irányzat, s most már végre létezik egy nemzeti alternatíva, amelyet a Jobbik képvisel. A jövő belpolitikáját ez a három alternatíva fogja dominálni.
Magasabb részvételi arány esetén is tudja ezt az arányt produkálni a radikális jobboldal? A két hét múlva esedékes második fordulóra milyen tartalékai vannak a Jobbiknak?
Egy dolog biztos: az urnához járuló választópolgárok 8,5 százaléka a Jobbikot támogatta. Azt azonban nem tudjuk, hogy akik nem szavaztak, valójában miért nem tették: a rossz idő, a hideg, a szmogriadó, esetleg a kiábrándultság miatt. Azt is csak találgatni lehet, hogy ezen választók között mely pártoknak mekkora tartalékai vannak, azonban meg vagyok győződve arról, hogy jelentős azok aránya, akikre a Jobbik számíthat.
Nekünk egyelőre saját magunk és a programunk megismertetésével kell törődnünk. Amennyiben ez sikerül – s jelenleg nagyon így tűnik –, s egyre többen ismernek meg minket, akkor egyre nagyobbak lesznek a tartalékaink is. Azok az emberek, akik elfordultak a politikától könnyebben fogják megtalálni maguknak a Jobbikot, mint a saját korábbi pártjukat.
Minek köszönhető a 8,5 százalékos eredmény? Annak például, hogy a Jobbikon és az MSZP-n kívül mindenki másra rávetült a csalás valamilyen fajta gyanúja, vagy annak, hogy a választók egy része alternatívaként számol a radikális jobboldallal?
Szerintem a választás körüli botrányok a Jobbik szavazótáborát nem növelték. A mi szavazóink igen tudatosak – azt azonban el tudom képzelni, hogy más pártok szavazóit kiábrándította, s így távol tartotta őket az urnáktól. A Jobbik e nélkül a botrány nélkül is ezt az eredményt érte volna el. A mi sikerünknek az elmúlt évek szisztematikus építkezése az alapja. Az emberek egyre kevésbé hiszik el amit mások mondanak rólunk, s egyre többen gondolják azt, hogy igenis szükség van egy nemzeti pártra a magyar parlamentben, vagy akár a magyar kormányban.
Egy elemző szájából lehetett hallani, hogy amíg az SZDSZ-nek az 5 százalék megugrására kell koncentrálnia, addig a Jobbik már a programadásra figyelhet. Hogyan állnak a programadással?
A programadás lázas készülődéssel folyik, terveink szerint március 15-én fogunk az európai parlamenti választásokra előállni a programunkkal. Nagyon komoly meglepetéseket nem kell várni, a mi politikánk kiszámítható politika. Nem kell tartani attól, hogy a Jobbik hirtelen köpönyeget vált, az nem a mi stílusunk.
Mi mindig azt tartjuk szem előtt, hogy mi a magyar nemzet, mi a magyar emberek érdeke, s ennek alapján fogalmazzuk meg a szakmai megoldási javaslatainkat. Olyan szakmai programmal szeretnénk előállni az európai parlamenti választásokra, amely bebizonyítja azt, hogy a nemzeti politika képes alternatívát adni, s van kormányzati, államigazgatási kompetenciája.

Kapcsolódó cikkek:
» John Emese esete a "nácikkal"

  HírExra.hu http://www.hirextra.hu/hirek/article.php?menu_id=2&cat=1&article_id=117569

Fidesz-kopogtatók a MIÉP-nek, a Jobbikot gyengítendő

Az eddigi legmegdöbbentőbb választási csalásra, súlyos törvénysértésre bukkant ismét a Jobbik. Az előzetes gyanúval szemben nem az MSZP-től, hanem a Fidesztől kapta a MIÉP azokat a kitöltött kopogtatócédulákat, melyeknek személyi adatait 415 hamis szelvényére másolták. Ezt az érintett, egytől egyig fideszes ajánlók nyilatkozták írásban, tanúk előtt, felháborodásuknak adva hangot, hogy az általuk gyakran személyesen a Fidesz-irodába vitt cédulákat pártjuk nem, ellenben a MIÉP felhasználta.

Országgyûlés Újabb vizsgálódásomat az indokolta, hogy míg a másik két csaló pártnál a kiugróan magas, több száz hibás adat egyértelműen mutatta, hogy valami régebbi adatbázisból hamisították a személyi adatokat az „utángyártott” ajánlószelvényekre, addig a MIÉP-nél a 415 hamis cédulán gyakorlatilag hibátlan adatok voltak. Nem szerepeltek rajta elhalálozottak, elköltözöttek sem, nem voltak kettős jelölések, mint a másik két hamiskártyásnál százszámra. Azaz a MIÉP olyan személyek pontos, friss adatait szerezte meg, melyeket ráadásul egyik párt sem adott le ajánlójaként. Ez csak kétféleképpen történhetett: vagy a választási iroda egyik munkatársa szivárogtatott ki információt (ezt eleve nem tartottuk valószínűnek), vagy valamelyik nagy párt adott át felesleges szelvényeiből.

Utóbbi a politikai maffia üzérkedéseit ismerve életszerűnek tűnt, különösen az MSZP esetében, melynek érdekében állhatott a Fidesz mégoly minimális gyengítése is a MIÉP elindítása által. A kampány elején az egyik nagy párt (nem a Fidesz) a Jobbikot is megkereste burkoltan, hogy adna át ajánlószelvényeket, de ezt természetesen visszautasítottuk. Az ajánlat annyira váratlanul érte helyi elnökünket, hogy a beszélgetést nem tudta felvenni bizonyítéknak, de a gyanúnkat a MIÉP-pel szemben növelte, hogy Csurkáék nem fognak ellenállni a kísértésnek, ezért is vizsgáltam eleve árgus szemekkel benyújtott céduláikat.

Azonban a hamis szelvényeken feltüntetett 415 ajánló közül több mint tucatnyit nyilatkoztatva végül mindegyikükről kiderült, hogy a Fidesznek adták kopogtatócédulájukat. Többen személyesen a pártirodába vitték, valaki magának a jelöltnek a kezébe adta, mások fideszes önkormányzati képviselőnek. S mindezt írásban is tanúsítják. Véletlenül sincs senki közülük egy sem, aki nem adta le ajánlószelvényét, vagy bármely más pártot támogatott vele. A MIÉP hamisított, de pontos, friss adatai kizárólag fideszeseket takarnak, akik mind azt tanúsítják: a Fidesznek adták cédulájukat. A választási bizottságnak mégse nyújtott be a Fidesz egyet se a MIÉP-nél hamisítottak közül.

Az MDF korábban azt hazudta, hogy a 669 hamis ajánlószelvényüket mindet „a Mikulás hozta”; reméljük, a Fidesz nem áll elő hasonló mesével, miszerint az övéiket pedig a Mikulás vitte el. Logikus, hogy miután a Jobbik indulása biztossá vált, a Fidesz lemondott a radikálisok szavazatairól, így hasznosabb volt számára (főleg hosszú távon) azok megosztása, a riválisként kezelt Jobbik gyengítése a haldokló MIÉP művi életben tartása által.

A már korábban leleplezett csalókat a feltárt visszaélések kiszélesedése nem menti fel, az csak az egész politikai garnitúra romlottságát mutatja, s a radikális változás szükségességét. A Fidesz képviselőjelöltje, Bácskai János az SZDSZ-es botrány kapcsán azt nyilatkozta: a jelölt felel a kampánystáb minden tagjának tetteiért…

Novák Előd
a Jobbik delegáltja a Bp. 12. OEVK Választási Bizottságba

(KURUC.INFO)

A választási bizottság törölheti az SZDSZ jelöltjét a ferencvárosi indulók közül

szavazolap2009 Bár az SZDSZ képviselőjelöltjét hetekkel korábban jogerősen nyilvántartásba vette a helyi választási bizottság, a legújabb jogértelmezés szerint ez megváltoztatható. Így John Emesét vissza lehet léptetni, ha nem hajlandó ezt önként megtenni. A rejtett kamerás felvétellel leleplezett Janás Ferenc választási bizottsági delegált már lemondott, akinek a helyére az SZDSZ a határidőből kicsúszva már nem küldhet mást. A szélsőliberálisok befolyásvesztésének köszönhetően a választási bizottság jobbikos javaslatra a szavazólapon felére csökkentette az SZDSZ-logó méretét.

Az ajánlószelvény-leadási határidő végén a jogerősen nyilvántartásba vett Munkáspárt és Humanista Párt törlésére került majdnem sor, miután a hamisítványok miatt több százra nőtt a „kettős jelölések” száma, és ezért a két párt érvényes cédulái 750 alá csökkentek. A választási iroda figyelmeztetésére azonban a kommunisták 5, a liberális humanisták pedig 22 ajánlószelvényt hoztak még az utolsó pillanatokban, így a választási bizottság újabb határozatban jóváhagyta indulásukat. Bár később, a csalások megállapításával végül a „kettős jelölések” is megszűntek, az eset rávilágított arra: a jelöltek jogerős bejegyzése is visszavonható indokolt esetben.

A helyi választási bizottság a Jobbik javaslatára 5-2 arányban megszavazta, hogy foglalkozik az SZDSZ-es csalás gyanújával, azonban érdemben dönteni csak akkor tud, ha a Hír TV kiadja a testületnek a vágatlan felvételt, amiből bebizonyosodhat, hogy melyik fél magyarázza félre a történetet. A televízió egyelőre nem reagált a bizottság december 31-ei kérésére. Időközben viszont a HVG is „olyan információkhoz jutott, amelyek megerősítették a Magyar Nemzet múlt heti, a párt által hivatalosan tagadott hírét: az SZDSZ helyi szervezete darabonként 2 ezer forintot fizetett a gyűjtőknek, akik között akadt olyan is, aki a busásabb bevétel reményében egyszerűen kilopta a postaládákból a kézbesített ajánlószelvényeket.”

A január 11-ei választás kezdetéig még törölhető az SZDSZ jelöltje, miként a visszalépőket is lehet akár még filctollal kihúzni is az elkészült szavazólapokról a voksolás kezdetéig. A választási bizottság az eléterjesztett mintához képest az SZDSZ logójának területét igazságosan, 50%-kal csökkentette, miután a Jobbik a befoglaló kör méretazonosságát javasolta a pártcímerek közt. A szavazólap mintája a www.jobbik.hu honlapon tekinthető meg.

novak_elod Novák Előd
a Jobbik delegáltja a Bp. 12. OEVK Választási Bizottságba

JOBBIK.hu

választási törvényt sértett a Fidesz

fidesz_beveszed_meg A Fidesz ferencvárosi szervezetének volt alelnöke, 2006-os önkormányzati képviselőjelöltje, a Fradi-berkekben jól ismert Farkas Dezső ismét panaszt nyújtott be egykori pártjával szemben, miután az a törvény előírásaival szemben nem semmisítette meg a választási irodának le nem adott ajánlószelvényeit.

 

Köztudomású (illetve a kifogás benyújtójának konkrét információja is van a mostani esetről), hogy a Fidesz a szükséges 750 kopogtatócédulának gyakran a tízszeresét is összegyűjti, hogy megakadályozza újabb pártok, konkurensek indulását a választáson. Ez ha nem is etikus, de jelenleg törvényes módszer Orbánék antidemokratikus céljának eléréséhez.

A Fidesz jelöltje 1309 ajánlószelvényt adott le, a maradékot a Ve. 60. § értelmében meg kellett volna semmisítenie, és arról jegyzőkönyvet kellett volna benyújtania a választási bizottságnak, ezt azonban nem tette meg a kijelölt határidőig, így mulasztásos szabálytalanságban van a Fidesz mind a mai napig.  Folytatás BARIKAD.HU

A Jobbik visszaléptetné John Emesét

A Jobbik választási bizottsági delegáltja visszaléptetné John Emesét az időközi parlamenti választások SZDSZ-es ferencvárosi jelöltjét. Novák Előd szerint erre a „legújabb jogértelmezés” kínál lehetőséget.emese_vegyen_szavazatot

Janás Ferenc, a ferencvárosi választási bizottság szabad demokrata tagja szerdán mondott le, mert véleménye szerint lejáratási kampány indult személye és pártja ellen. John Emese, a liberális párt kerületi képviselőjelöltje nem lép vissza, az SZDSZ pedig hamarosan újabb tagot delegál a bizottságba.
A Jobbik a hírTV-n bemutatott amatőr felvételekre hivatkozva állította: Janás Ferenc hajlandó lett volna arra, hogy meghamisítsa a pártnak összegyűjtött kopogtatócédulákat. A javaslatukban benne van az is, hogy a bizottság tegyen büntetőjogi feljelentést az SZDSZ-es kopogtatócédulák ügyében betöréses lopás, okirat-hamisítás és a választás rendje elleni bűncselekmény miatt.
Az ügy csaknem 2 hete robbant ki. Az első mozzanat az volt, hogy a helyi választási bizottság Jobbik által delegált tagja azt állította, hogy az MDF-es jelölt - Dézsi Mihály - által leadott kopogtatócédulák nagy része fénymásolt papír. Az ajánlószelvényeket készítő Állami Nyomda ezután azt állapította meg, hogy összesen három párt benyújtott céduláival van gond. Így az időközi országgyűlési választáson nem indulhat az MDF mellett a MIÉP és a Magyar Szociális Zöld Párt jelöltje sem.
A főváros IX. kerületében január 11-én lesz az első forduló a Gegesy Ferenc polgármester (volt SZDSZ-tag) lemondása miatt megüresedő országgyűlési képviselői poszt betöltésére. (HírTv)

Morvai Krisztina levele a ferencvárosi választókhoz

Kedves ferencvárosi Honfitársam!

Szeged, Megyeháza, Tisza Terem, MORVAI KRISZTINA SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA, KÖNYVBEMUTATÓJA ÉS INTERJÚJA KUNSTÁR CSABÁNAK.
Fotó: Miskolczi Róbert Szívből kívánok Önnek és szeretteinek boldog új esztendőt! Szeretném meggyőzni Önt arról, hogy érdemes, sőt fontos részt vennie január 11-én a ferencvárosi időközi országgyűlési képviselő-választáson, s szintén érdemes és fontos szavazatát Szegedi Csanádra, a Jobbik jelöltjére adni.

S hogy miért? Azért, mert a Jobbiknak a magyar parlamentben a helye, s most Ön személyesen is tehet valamit annak érdekében, hogy ez sikerüljön. Szavazatával olyan pártot juttathat az Országgyűlésbe, amelyik végre valódi változást akar. Azt a politikai erőt támogathatja, amely nyíltan kimondja, hogy Magyarország a magyaroké. (Bár ez lett volna a „rendszerváltás” fő elve is! Most nem tartanánk itt…)

Teljes cikk BARIKAD.HU-n olvasható

Szegedi Csanád kampányzáró gyűlése Ferencvárosban

Névtelen1

Minden honfitársunkat szeretettel hívjuk a "Megtisztítjuk Budapestet!"
című rendezvényünkre, mely a IX. kerületi időközi országgyűlési
választás kampányzáró gyűlése. Legyünk minél többen, mutassunk erőt!

Felszólal:
dr. Hegedűs Loránt püspök,
dr. Morvai Krisztina, a Jobbik EP-listavezetője és
Szegedi Csanád ferencvárosi képviselőjelölt, a Jobbik országos alelnöke, a Magyar Gárda alapítója

Közreműködik: Sziva Balázs és Mentes Norbert énekkel és akusztikus
gitárral, a Hungarica dalaival

Időpont: 2009. január 8. (csütörtök) 18 óra
Helyszín: Ferencvárosi Művelődési Ház (Haller u. 27.)

barikád.hu

Köszönjük Emese

„Emesének mindig van egy jó ötlete.”john_for_emese_csalo

Emese_and_the_monkey_voter_hand_in_the_hand_with_the_J_rat-Ha pénzért vennénk kopogtatót, mindenki jól járna –az ajánló személy karácsony előtt hozzájutna 2000.-Ft hoz,  –pártunk indulni tudna az időközi választáson.

-Köszönjük Emese, pártunk már húsz éve pénzért veszi az ajánló szelvényt. 

 

Az SZDSZ visszaléptetését indítványozza a Jobbik

A lopott ajánlószelvényekre aláírás hamisítását természetesnek tartó Janás Ferenc abszurd módon az SZDSZ választási bizottsági delegáltja a Ferencvárosban, tehát a törvényesség felesküdött őre. A Jobbik indítványozza a testületben, hogy az szólítsa fel lemondásra őt és John Emese képviselőjelöltjét is, illetve a bizottság ismét tegyen feljelentést. Janás legutóbb az Állami Nyomda vizsgálatát próbálta megakadályozni, John pedig 2002-ben nem támogatta választási bizottsági tagként egy kisebb kopogtatócédula-hamisítási ügy kivizsgálását, melyben végül a rendőrség utólag megállapította, hogy igenis visszaélés történt.

A Hír TV-ben bemutatott, rejtett kamerás felvétellel leleplezett Janás Ferenc nemcsak az SZDSZ ferencvárosi elnöke és az Országos Tanács tagja, hanem a szélsőséges törpepárt delegáltja is a helyi választási bizottságba. Az esküjét is megszegő politikai bűnözőnek nincs helye a testületben, ezért a Jobbik indítványozza, hogy a bizottság közleményben szólítsa fel lemondásra őt és John Emese képviselőjelöltjét is. Az SZDSZ jogerős nyilvántartásba vétele után más lehetőség a visszaléptetésre sajnos már nincs, választójogi szempontból csak erkölcsi kötelességük a lemondás, a büntetőjog terén viszont ismét bizottsági feljelentést szorgalmaz a Jobbik betöréses lopás, okirat-hamisítás és a választás rendje elleni bűncselekmény miatt (ha ezúttal nem szavaznák meg a jobbikos javaslatot, akkor a párt fordul közvetlenül a rendőrséghez).

John Emesét több más erkölcsi teher is húzza lefelé az SZDSZ lejtőjén. Kampányát azzal kezdte, hogy megtévesztő, narancssárga színnel vastagon nyomott, de csak apró SZDSZ-logóval ellátott borítékokban kérte visszaküldeni az ajánlószelvényeket, a párt postaköltségén. Ezek után nem volt valószínűsíthető, hogy még durva csalásokra is hajlandóak lesznek, és a minden leadott kopogtatócédulát ellenőrző számítógépes rendszer szerint sem volt kimagasló az adattartalmilag hibás szelvények aránya. (Ettől függetlenül a Jobbik utólag megvizsgálta a cédulákat, de azok láthatóan nem hamisítványok, az aláírások eredetiségéről pedig csak a rendőrség tud meggyőződni.)

2002-ben pedig Budapest 17. országgyűlési egyéni választókerületének SZDSZ-es választási bizottsági tagjaként John Emese nem támogatta Novák Előd hasonló leleplezését: akkor egy kisgazda jelölt próbálkozott a csalással, sikeresen, mert a bizottság lesöpörte a vizsgálatot, ámbár a rendőrség utólag megállapította a hamisítást.

Most a három csaló leleplezésekor Janás Ferenc volt a választási bizottságban az egyetlen, aki nem is volt hajlandó megtekinteni az ajánlószelvények hamisítását bizonyító, Jobbik által bemutatott fénymásolási-nyomtatási különbségeket a cédulákon. Sőt az Állami Nyomda vizsgálata ellen is obstrukciós kifogást emelt, mondván: ha erről határoz a bizottság, az is megfellebbezhető, így meg kell várni annak jogerőre emelkedését (akár 12 nap), csak utána vizsgálódhat a nyomda, viszont mivel három napon belül döntenie kell a bizottságnak az ajánlószelvények elfogadásáról, így erre nincs is mód.

A rejtett kamerás felvétel magyarázatot adott arra, hogy az SZDSZ miért adta be korábban az akkor értelmetlennek tűnő panaszát egy „provokációra”, miután ezek szerint már akkor sejtették, hogy lebuktak. Janás Ferenc most azzal takarózik: „Bizalmi légkört akartam kialakítani vele, hogy kiderítsem, kinek dolgozik és mi a szándéka, ezért kezdtem vele a hamisításról beszélni.” Ha Janás Ferenc nem egy beépített rendőrnyomozó, titkosügynök, akkor ezt a magyarázatát az őszödi beszéd kiszivárgása óta kormányzati szintre emelt mellébeszélések és hazugságspirálok sorába tudjuk csak sorolni. A Jobbik felkérte a Hír TV-t, hogy a vágatlan felvételt bocsássa a választási bizottság rendelkezésére, mely december 31-ei, nyilvános ülésén (11 órától a Bakáts téri polgármesteri hivatalban) pontot tehet az ügy végére.

Nem mehetünk el ugyanakkor amellett, hogy míg az SZDSZ vélhetően teljesítménybérezést (2000 Ft/cédula) adott feketemunkásainak, addig a Fidesznek ajánlószelvényt gyűjtők most óradíjat (700 Ft) kaptak, amit egy volt helyi alelnökük, képviselőjelöltjük panaszára indított vizsgálatban nyolc napja el is ismert a Fidesz (ha esetükben legalább nem feketemunkáról volna szó, illene most közzétenniük valami elszámolást). A Jobbik szerint mindkét módszer etikátlan, és jogszerűségük is kérdéses, hiszen ilyen jogértelmezéssel a cigány kopogtatócédula-dílerek által közvetített, gyakran több száz ajánlószelvény megvétele is törvényes lehet.

Novák Előd,
a Jobbik delegáltja a Bp. 12. OEVK Választási Bizottságba

Szegedi Csanád,
a Jobbik ferencvárosi képviselőjelöltje, alelnök

Emesének üzenjük:

Ne keseredj el Emese, (for blogod) azok a csúnya bácsik a pártodban, durván becsaptak. Emelkedj föléjük erkölcsileg, mutasd meg te más vagy. A tisztesség azt diktálja ilyenkor, mondj le, lépj vissza.

2.200 hamis kopogtastó

A Legfőbb Ügyészségen tett feljelentést a ferencvárosi országgyűlési egyéni választókerületi bizottság, miután több mint 2.200 hamis, nem az Állami Nyomdában készült ajánlószelvényt találtak az MDF, a MIÉP és a Magyar Szociális Zöld Párt által leadott szelvények között - mondta Horváth Péter, a helyi választási iroda helyettes vezetője. Mint ismeretes, a "cédulagyártó versenyt" toronymagasan "nyerte" Tomcat, hisz céduláinak 99%-a hamisítvány volt - derítették ki az Állami Nyomda kirendelt szakértői. Elvben börtön vár rájuk. Teljes cikk>>>

A politikával jobbik-mmpfoglalkozó emberek figyelme egyre jobban a ferencvárosi időközi országgyűlési képviselő-választásra irányul.

A kampányidőszak a feléhez ért, és az eddigi tapasztalatok alapján 2009. január 11-én meglepetést okozhat a Jobbik Magyarországért Mozgalom. Az első váratlan fordulat december 4-én meg is történt, hiszen a Jobbik volt az első jobboldali párt, amely leadta ajánlószelvényeit. Interjú Szegedi Csanáddal itt_olvasható>>>

Választási csalások időközi IX.-ker

Az ajánlószelvényeket gyártó Állami Nyomda Nyrt. több szakértője által jegyzett okirat szerint a Jobbik által feltárt választási visszaélések valóban megtörténtek, pontosan olyan döbbenetes számokban, melyeket a rendpárti, jobbikos kifogás tartalmazott. Az MDF által leadott 1015 kopogtatócédulából 669 hamisítvány, a MIÉP 781 szelvényéből 415 nem eredeti, míg a „cédulagyár dobogójának” legmagasabb fokára Polgár Tamás alias Tomcat léphet a Magyar Szociális Zöld Párt színeiben: nála 1165-ből 1152 (sic!) hamis. A választási bizottság megtagadta a három jelölt nyilvántartásba vételét, és feljelentést tett.

A történelmet író csalássorozatra úgy derült fény, hogy rendkívül sok hibás adatú ajánlószelvényt adott le a Magyar Dávidibolya Fórum, majd még többet a Zöld Párt. Pusztán a - látszólag - egy személy által több jelöltre adott ajánlások miatt érvénytelen lett Dézsi Mihály 111 és Polgár Tamás 268 cédulája (előttük az első hat indulónál összesen 4 ilyen eset volt). A választási bizottság az egyszerűség kedvéért először mégsem akart mélyebben foglalkozni a gyanús üggyel, ezért érvénytelenítette ezen „kettős ajánlók” szelvényeit a többi jelöltnél is. Így a már jogerősen nyilvántartásba vett Humanista Párt és Munkáspárt érvényes kopogtatócédulái 750 alá csökkentek. Ha a leadási határidő végén nem pótolják (az utolsó pillanatban nem volt könnyű), példátlan módon törlésre kerültek volna az indulók listájáról.

A Jobbik választási bizottsági delegáltjaként, eskümhöz híven azonban több nap alatt alaposan megvizsgáltam az ajánlószelvényeket az összes pártnál. Először az MDF-nél fénymásolatokra, majd a MIÉP-nél és a Zöld Pártnál profibb, nyomdai hamisítványokra bukkantam nagy számban (a két pártnál különfélére). Az adattartalmat vizsgálva a herényi pártnál és Tomcaténél is számos olyan hibásat találtam, ahol az ajánló korábban a választókerületben lakott, azonban mára elköltözött vagy meghalt. Ebből az feltételezhető, hogy az MDF korábbi választásokról törvénytelenül rögzített adatbázisból dolgozott, a Zöld Párt pedig népszavazási kezdeményezésnek álcázott adatgyűjtéséből nyert neveket, címeket és személyi számokat (közülük figyelmetlenségből egy 15 éves lányét is leadták, aki még nem is kaphatott kopogtatócédulát). Itt érdemes megjegyezni, hogy a Stekler Ottó vezette Magyar Szociális Zöld Pártnál nem ez az első eset, hogy csaltak az ajánlószelvényekkel: 2004-ben az OVB egyhangúlag elutasította az EP-választásra való bejelentkezésüket, miután kopogtatócéduláik jó részét aggályosnak találták.

A MIÉP-nél további - talán rendőrségi - vizsgálat szükséges annak megállapítására, hogy Agárdi László több száz hamis szelvényére honnan szereztek olyan adatokat, melyek a két másik csalóéval szemben nem voltak nagy számban hibásak: se régiek, se most más pártot jelölők. A látszólagos ajánlók tanúkénti meghallgatása tisztázhatja azt a pletykát, melynek kivizsgálása végett delegált épp engem a Jobbik a választási bizottságba. Eszerint az MSZP adott a csurkistáknak kopogtatócédulákat a sajátjukból, pontosabban - a lebukás kockázatának csökkentése érdekében - „csak” azok adattartalmát juttatta el az általuk látszólag gyűlölt MIÉP-nek.

A ferencvárosi „cédulagyárak” miatt javaslatomra a helyi választási bizottság feljelentést tesz a választás rendje elleni bűncselekmények és okirat-hamisítások miatt.

Jogerősen továbbra is csak egyetlen jobboldali jelöltet vettek nyilvántartásba: Szegedi Csanádot, a Jobbik Magyarországért Mozgalom alelnökét, a Magyar Gárda Egyesület egyik alapítóját, aki harcba száll a szétaprózódott baloldallal szemben. A Fidesz ugyanis csak egy héttel a határidő előtt adta le az ajánlószelvényeket, és egy volt helyi alelnökük kifogása miatt csak kedden 16 órakor emelkedik jogerőre a nyilvántartásba vételük, ha addig nem fordul bírósághoz a fellebbező.

Novák Előd
a Jobbik delegáltja a Bp. 12. OEVK Választási Bizottságba

barikád.hu Kapcsolódó cikkek:

A Jobbik az MDF feloszlatását kezdeményezheti!

Ferencvárosban a Jobbik megelőzte a Fideszt

Jobbik-sugar A politikával foglalkozó emberek figyelme egyre jobban a ferencvárosi időközi országgyűlési képviselő-választásra irányul. A kampányidőszak a feléhez ért, és az eddigi tapasztalatok alapján 2009. január 11-én meglepetést okozhat a Jobbik Magyarországért Mozgalom. Az első váratlan fordulat december 4-én meg is történt, hiszen a Jobbik volt az első jobboldali párt, amely leadta ajánlószelvényeit. Az immár hivatalosan is országgyűlési képviselőjelöltté vált Szegedi Csanádot kérdeztük. teljes cikk barikad.hu

Összegyűjtötte a kopogtatócédulákat a Jobbik

A jobboldalinak nevezett jelöltek közül Ferencvárosban eddig egyedül a jobbikos Szegedi Csanád adta le a hivatalos jelöltté váláshoz szükséges ajánlószelvényeket, december 4-én. A Jobbik Magyarországért Mozgalom 839 érvényes kopogtatócédulával jogerősen nyilvántartásba vett jelöltje Novák Elődöt delegálja a választási bizottságba, aki letette az esküjét, és mindent megtesz a választás, illetve különösen a jelöltállítások tisztaságáért.

Novák Előd 2002 tavaszán Csath Magdolna megbízottjaként a választási bizottságban felhívta a figyelmet egy kisgazda jelölt látható ajánlószelvény-hamisítására. A bizottsági tagok – köztük az SZDSZ akkori delegáltja, mai képviselőjelöltje: John Emese – nem támogatták az ügy kivizsgálását (még a kettős jelöléseknél sem próbálták megállapítani, melyik valós), a problémát szőnyeg alá seperve érvényesnek fogadták el a hamisítványokat. Novák Előd feljelentése nyomán azonban a rendőrség nyomozást rendelt el, a vitatott cédulák megsemmisítését megtiltotta. Okiratszakértőjük több szelvényt fénymásolatnak minősített, és az aláírások is sok esetben hamisnak bizonyultak. Addigra azonban a választás lezajlott...

A 2009. január 11-ei választáson indulni vágyó 13 jelölt esetében szigorú vizsgálatot fog megkövetelni és maga is alkalmazni Novák Előd, mert a politikai maffiától nem idegen az ajánlószelvények átadása az ellenfél konkurenciájának (öt, magát nemzeti radikálisnak nevező jelölt szeretne megmérettetni), továbbá a Jobbikhoz számos választói panaszbejelentés érkezett kopogtatócédulájuk postaládából való kilopása miatt.

Jobbik Médiaosztály