10%-on a Jobbik MMP

10lata

Balogh Gyula nyílt levele Vona Gábor úrnak, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökének

Tisztelt Elnök Úr ! Kedves Gábor !

A Századvég-Forsense legutóbbi közvéleménykutatásának számai szerint a magyar lakosság 58 százaléka meggyűlölte a politikát, ezen belül is az öt országgyűlési pártot, s ha igazak - a sokak által feltételezetten kozmetikázott - számok, akkor már csak 42 százaléknyi szavazó támogatja a 20 év alatt sok csalódást okozó politikai pártokat. Ahhoz kell majd az igazi választási csalás, hogy a politikai elit ezt az eredményt 50 százalék + 1 szavazat fölé tudja tornázni! Az ügynökhálózat és munkásőrök által kézi irányított csatornamédiának vélhetően ennek mikéntje okozza most a legnagyobb fejtörést.

Minden bizonnyal ezért nem hozták nyilvánosságra azt a tényt, hogy az egyik közvéleménykutató a Jobbikot 10 százalék feletti támogatottsággal mérte. Mivel az MDF és az SZDSZ a tisztázatlan eredetű milliárdok elköltése után is csak 1-1 százalékon áll, joggal lehet büszke a Jobbik egyre növekvő tábora az általatok kivívott népszerűségre. Hiába fasisztáztak a fasiszták, hiába náciztak a nácik, hiába csőcselékezett a csőcselék, hiába ordították a szakmai etikát nap mint nap sárba tipró újságírók , hogy a Magyar Gárda félkatonai szervezet, úgy tűnik, hogy a magyar választópolgárok egyre inkább átlátnak a hazudozók sűrű és sötét szitáján!

Velük ellentétben tisztában vannak a szavak jelentésével, belátták, hogy az öt parlamenti párt valójában egy gyökerű, küldetésük azonos, és tudják már, hogy az Ellenzéki Kerekasztalnál levezényelt titkosszolgálati akcióval csúnyán átverték a magyart. Úgy tűnik, hogy a 10 százalékos eredményetek hatalmas pofon az arcátlan arcukon. Kun Béla unokái legrosszabb álmukban sem gondolták volna, hogy a Titeket minden ok és bizonyíték nélkül gyalázó politikai kampány és médiahadjárat ellenére, nőttön-nő a támogatottságotok és népszerűségetek.

A hitelességetek most tömegével vonzza majd az igazságra, az igazságtételre, a tisztességes politizálásra, a közbiztonságra, a jogegyenlőségre és a jogállamiságra kiéhezett választópolgárokat. Ez a nemzet ugyanis törvényes rendet, és korrupció, rabló és rablóvezér mentes politikai vezetést, nemkülönben gyarapodást, szabad keresztény- keresztyén életet kíván itt, a megcsonkított 93 ezer négyzetkilométeren! Hát tegyetek érte, eljött a Ti időtök!

Az is egyre nyilvánvalóbb - ezt Tóth Gy. László írása a napokban megerősítette -, hogy Gyurcsány Ferencet és kormányát a Fidesz álságos politikája tartja, sőt erősíti meg nap mint nap a hatalomban. Ezért csak így tovább Elnök Úr, hátha Magyarországon az ellopott rendszerváltozás után 20 évvel végre győzedelmeskedik a nemzeti oldal és az alkotmányos demokrácia! A Jobbiknak, a Magyar Gárdának, velük együtt pedig az örvendetesen szaporodó nemzeti hírportáloknak köszönhető, hogy a magyar nemzet ráébredt létbiztonságának, megélhetésének veszélyeztetettségére. Ráébredt arra, hogy becsapták és megnyomorították a vezetői.

A Jobbik és a Magyar Gárda vitathatatlan érdeme az is, hogy rávilágított a nyomorgó romatársadalom mindmáig megoldatlan problémáira. Nem engedi szőnyeg alá söpörni a köztörvényes bűnesetek tömegét és végre van egy olyan párt Magyarországon, amelyik kellő nyomatékkal, a szükséges hangerővel szólalt fel a parlamenti pártok mindennapos korrupciós ügyeinek kivizsgálásért, elítéléséért.
Az is a Ti elévülhetetlen érdemetek, - hiszen elsősorban Ti hívtátok fel a sok tudatlan ember figyelmét arra -, hogy Sólyom Lászlónak mint a Magyar Köztársaság elnökének, réges-régen és több alkalommal cselekednie kellett volna az Alkotmány és a demokrácia védelmében.

Nem tűrhetné el, hogy a közbeszéd mára a rendőrséget és az ügyészséget a maffiával azonosítsa. Azt sem tűrhetné el, hogy politikai nyomásra, koncepciósnak tűnő perekben Ti ültök a vádlottak padján habár Szabadi Béla meghurcoltatása óta minden magyar tudhatja, hogy ebben az országban még előfordulnak koncepciógyanús, vagy eleve elrendelt, koncepciós eljárások. Szintúgy megkérdőjelezi a jogállami létünket és feladatot ad a Jobbiknak a jövőre nézvést, hogy Legfőbb Ügyész máig nem indított eljárást népellenes bűncselekmény miatt a 2006. október 23-án szolgálatban lévő rendőri vezetők, valamint a rendőri ruhába bújtatott, ismeretlen kegyetlenkedők ellen.

Kérlek Benneteket, hogy az eddiginél nagyobb erőt szánjatok a pártok által körömszakadtáig védett ügynökhálózat leleplezésére, mert az ügynökhálózat korlátlan uralmánál nagyobb veszedelem ugyanis nem érhet egy demokratikus jogállamot, különösen ha ott ülnek a kormányban, az Országgyűlésben, a kormányhivatalokban és nap mint nap kiszolgáltatnak mindnyájunkat az őket irányító idegen érdekeknek.

Tisztelt Elnök Úr!

E brilliáns eredmény után naponta kapjátok majd a fényesen csillogó, mégis álnok ajánlatokat, de a Jobbik csak akkor maradhat a nemzeti felemelkedés ígéretét magában hordozók pártja, amíg Te és elnökséged minden tagja nemet tud mondani a magyar nemzet elárulásából származó lopott pénzen tett ajánlatoknak! Itt az idő, amikor a Jobbik vezetésének és minden tagjának egyértelműen, színre és logora való tekintet nélkül el kell határolódnia a törvényhozást bitorló pártoktól, mert egy nemzeti párt nem engedheti meg magának, hogy bárki bármikor, akár egy gondolat erejéig is összemossa vagy összefüggésbe hozza az elmúlt 20 év hatalom birtoklóival, a szakmányban választási csalókkal, mindazokkal, akik hatalmukkal visszaélve, korrupciót korrupcióra halmozva, választási csalásokat elkövetve, a nemzetet annak felemelése és gyarapítása helyett kifosztották és nyomorba döntötték.

Államférfihoz méltó tett volt részedről, hogy a sikeres fővárosi Turul-védő nagygyűléseteken megszólítottad a jószándékú, nemzetükhöz és Istenükhöz mindmáig hűséges, képviselet nélkül maradt kisgazdákat, akik alig várják már, hogy egy tisztességes, keresztény, nemzeti, emberbarát párt vezére megsuhintsa élesre fent kardját a magyar politikai mezőn.balogh

További sok sikert kívánva :

Balogh Gyula

(A cikk szerzője kisgazda politikus, 1998 és 2006 között országgyűlési képviselő)

barikád.hu

A Gárda és a Jobbik már a gesztelyi gáton van!

Egy kicsit furcsa a cím, de mindjárt kiderül, hogy miért! Tegnap délután a gesztelyi polgármester megemlítette, hogy most nagy szükség lenne a Magyar Gárdára. Ezt hallva rögtön felajánlotta a segítségét a Magyar Gárda borsodi századának kapitánya Egyed Zsolt. Az akcióhoz több megye gárdistái és a Borsod megyei Jobbik Magyarországért Mozgalom is csatlakozott. Tizenkét óra alatt megszerveztük a csapatot és ma reggel már a gátakon voltunk. Közel 150 gárdista és 60 jobbikos vesz részt jelenleg is a település védelmében.arviz17

A Magyar Gárda összefogását bizonyítja, hogy még a legtávolabbi megye is képviselteti magát! Szeretnénk köszönetet mondani Zala, Békés, Szabolcs, Hajdú, Győr-Moson, Komárom, Pest és Borsod gárdistáinak! Gesztelyről közmunkások vesznek részt a védelemben, többségük roma származású. Itt nincsenek ellentétek és atrocitások. Mindenki vállvetve dolgozik a település védelmében. Talán ezért nem jött egyetlen televízió vagy újság sem! Bezzeg Szikszón a vérszagra keselyű módjára összegyűltek. Miért nem hír az, hogy a Gárda és a Jobbik, a romákkal teljes egyetértésben rakodják a homokzsákokat a gáton?

A polgármester elmondása szerint eddig minden árvíznél kijöttek a televíziós társaságok! Most valamiért messze elkerülik Gesztely határát is! Ennyit a „kiegyensúlyozott” újságírásról.

Nagy büszkeség töltött el mindenkit mikor megtudtuk, hogy ilyen gyorsan még soha nem volt ennek a gátszakasznak a védelme kiépítve. Gyönyörű látvány volt mikor csatárláncban felváltva láttam a gárdistákat és a romákat. Hol van az a híres „fasiszta veszély” ilyenkor? Talán az egész csak egy szűk érdekcsoport szándékos félrevezetése. Az árpádsávos lobogók alatt senki sem félt. Most bebizonyítottuk, hogy a magyarság összefogása mire képes.

Délután megérkezett Vona Gábor a Jobbik és a Magyar Gárda elnöke. Miután a polgármester tájékoztatta a kialakult helyzetről, ő is homokzsákot ragadott és beállt a sorba. Tekintetemmel hiába kerestem Gy. Ferencet vagy O. Viktort nekik biztos halaszthatatlan dolguk van valahol máshol. Pedig a víz nem jobbos és nem balos! A víz az víz, és jön! Fárasztó dolgunk van, de megéri, mert az emberi élet és az település védelme rendkívül fontos feladat! Ez egy nagy lépés mindannyiunk számára! A sokat emlegetett nemzeti összefogás itt és most felszínre tört. Már nem lehet eltaposni és elnyomni. Egy közös cél mindenkit összefog. Egy elemi erő, amivel szemben állunk, de le tudjuk győzni, csak akarni kell, és bízni a jó Istenben, hogy erőt adjon nekünk!

A legények a gáton vannak!

Balla Gergő,
Jobbik Magyarországért Mozgalom tiszaújvárosi elnöke

 

"Dagadnak benned árvizes erők..." - a Magyar Gárda a gátakon: helyszíni beszámoló a Hernád partjáról (Képgalériával!!!)

 

Gesztely, szombat reggel 8.30: csattognak a bakancsok a falu határában. Fekete nadrágos, Árpád-sávos kendőt viselő férfiak és nők várakoznak a Hernád hídjánál. Buszokkal hozzák a gárdistákat és a jobbikosokat. Folyamatosan érkeznek Borsodból, Szabolcsból, Zala megyéből, Békésből, Hevesből. Nagy dolog készül.
Néhány száz méterrel távolabb cigányok gyülekeznek. Arcuk elszánt, tekintetük kemény. Valami jelre várnak.
A gesztelyi polgármester, Hompoth Imre feszülten telefonálgat, fényképezőgépek villannak. A helybeliek házaikba húzódnak vissza.
Aztán a rendezett sorokban álló gárdisták, mintegy 100-an, parancsot kapnak: indulás! arviz48

Erre a cigányok vezetője is int, gyerünk! Övéi seprűt, lapátot ragadnak, s megindulnak a piros-fehér kendősök felé.
A két csoport lassan összeér. Az izgalmat harapni lehet. Gárdisták és cigányok bizonytalanul méregetik egymást. A háttérben szél fodrozza a Hernádot.

9 óra: lendülnek a lapátok, feszülnek az izmok. Cigány fiú tartja a vízhatlan zsákot, gárdista tölti. A feszültség oldódik, de még kevés szó hallatszik. Fólia kerül a töltésre, egyre magasabb a homokzsák-kupac. A Hernád centiméterenként oson kifelé medréből.

12 óra: a Nap egyre forróbban tűz. Egyre fáradtabbak a karok, egyre nehezebb a lapát, de egyre oldottabb a hangulat magyarok és cigányok között. Rutinmozdulatokkal dobálják a megrakott zsákokat a traktorra, a gátépítő „lánc” vegyes összetételű. Előkerül a szendvics, a tea. Mindenkinek jut.
- Ezt filmezzék le, ahogy a cigány cigarettát ad a magyarnak. Hadd lássa mindenki! – szólít meg bennünket a cigányok vezetője. Várjanak, felveszem a zöld mellényt, hogy lássák, én vagyok a főnök. – teszi hozzá nevetve.

16 óra: Gesztelyen a töltés megerősítése lassan befejeződik. Egy szőke kisfiú Árpád-sávos és jobbikos zászlókat lobogtat a munkások között. Egy szurtos képű cigány fiúcska vágyakozva nézi. Ők nem barátkoznak. Mintha tartanának egymástól.
Közben megérkezik Vona Gábor, a Jobbik és a Gárda elnöke. Adjon az Isten! köszöntésére egyik oldalról dörren a Szebb jövőt!, a másik oldalról a Munkát, kenyeret!
A folyó már egy méterrel szélesebb, mint kora reggel.

17 óra: visszatér a polgármester. Megköszöni a segítséget a Gárdának, a Jobbiknak és a helyi cigányságnak. Rögtönzött fórum szerveződik a töltésen. Magyarok és cigányok odasereglenek Vona Gábor és Hompoth Imre köré. Mindenkinek van kérdése. Egy gárdista megkérdezi a zöld mellényes cigány vezetőtől, miért nincs itt Kolompár Orbán. Hisz lenne munka bőven, a Hernád pedig nem válogat: viszi a fehér és viszi a cigány házát is. A zöld mellényes zavartan tekintget a polgármesterre, de a végén csak kiböki:
- Elég baj az nekünk, hogy ilyen a helyzet. Mi itten egyformán rettegünk. Itt vannak az uzsorások, kizsákmányolják a cigányságot. Odaállnak a hivatal elé, azt’ elszedik a pénzt attól, aki segélyből él. Mi tisztességesen dolgozunk, de sok a szegény.
- Tudja, melyik párt kezdeményezett népszavazást az uzsora visszaszorítása érdekében? – ragadja meg az alkalmat Vona Gábor. A Jobbik. Azért, hogy véget vessünk a tarthatatlan állapotoknak.
- Tudjuk, hallottunk róla. – bólogat egy cigány férfi.
Közben megjelenik két egyenruhás rendőr. Mindenki ismerősként köszönti őket.
- Ugye, értitek, hogy cigánybűnözés alatt nem minden cigány bűnösségét értjük? – veszi át a szót egy idősebb gárdista.
- Persze, mi nem vagyunk bűnözők. De vannak sokan, akik azok. – mondja a zöld mellényes.
- Vannak bizony. – helyesel a polgármester úr. A minap egy falubeli cigány srác a biciklijén egy hatalmas zsákot tolt. Szóltam a Zolinak – mutat az egyik rendőr felé, nézze már meg, mit cipel. A zsák tele volt keresztekkel, feszületekkel. Kifosztotta a temetőt, s az átvevőhely felé igyekezett éppen. Az ilyen ember egy elvetemült senkiházi. Nincs rá jobb szó. – ítél Hompoth Imre.
- Én épp’ a másik temetőben voltam. – sóhajt egy cigányember. Én vagyok a gondnok. Az a gazember még a saját nagybátyjának a sírját is meggyalázta. De majd elrendezzük. – mondja sejtelmesen.

Kerestük a tévékamerákat, újságírók hadát. Hisz napok óta másról sem hallani, mint a rendkívüli árvízveszélyről. Kérdésünkre, miért nincs itt a média, Hompoth Imre legyint:
- Tegnap voltak. Az összes tévé, rádió itt nyüzsgött. Mondtam nekik, hogy holnap jöjjenek, akkor lesz mit filmezni. Jönnek a gárdisták segíteni, mert a Hernád szombat este tetőzik.
Erre úgy eltűntek, mint a kámfor. Ma egyetlen rádió keresett, senki más. – sóhajt.
Ha a Gárda nem lenne itt, nagy bajban lettünk volna. A négy helybélivel meg a cigánysággal soha nem értünk volna a munka végére. – jelentette ki a polgármester.

- Az nem hír, hogy itt vagyunk, és segítünk. – tör ki indulatosan egy gárdista. De mi nem is azért csináljuk, hogy benne legyünk a tévében. Segíteni akarunk, mert erre esküdtünk. Inkább nem jönnek ki kamerával, nehogy a tévénéző meglásson egy gárdistát, amint dolgozik? Csak a szikszói rendezvény a hír? S az is elferdítve. Azt egy médium sem teszi hozzá, hogy azért jelentünk meg a főtéren, mert nem adtak termet a bemutatkozásunkhoz. Ez ellen tiltakoztunk, nem masíroztunk. Ej, mindegy. Nem kell nekünk magyarázkodni. Számoljon el az magával, aki hazudik! – zárja mondandóját.

18.30: még egy utolsó csoportkép készül a magyar-cigány összefogásról, majd a gárdisták felállítják a hátvédsort, akik itt maradnak éjszakára ügyeletben a gesztelyi töltésen. A messziről érkezettek hazaindulnak, hisz útban van a friss erő Budapestről, Pest és Fejér megyékből. A Borsodiak és a Szabolcsiak pedig elindulnak a szomszédos Ócsanálosra, hogy ott is besegítsenek a helyieknek.

19 óra: hatalmas földhegy magasodik az ócsanálosi töltés mellett. Amerre a szem ellát, fehér homokzsák-sor világít a szürkületben. A Hernád még békés, éjfél körül várják a tetőzést. A gárdisták körülfogják az óriási földkupacot, s itt is megindul a munka.

19.30: megérkezik Dósa István, a Gárda főkapitánya és a budapesti különítmény. Dósa István egyeztet a katasztrófavédelem három, helyszínen lévő munkatársával. Pillanatok alatt megszervezik, ki hova menjen, hol van még erősítésre szükség.
A homokhegy látványosan apad. Egy helybéli hölgy megjegyzi, ilyen hamar és szervezetten még egyetlen évben sem végeztek az előkészületekkel. Kéri a munkásokat, most már pihenjenek, menjenek vacsorázni az iskolába, mert éjfélig úgysem történik semmi lényeges.

20.15: az ócsanálosi iskolából szállingózó illatok jelzik az éhes gyomroknak az estebéd kezdetét. Kolbászos paprikás krumpli a menü puha kenyérrel és csalamádéval. Kávé, víz és sör is jut a vacsora mellé.
Az ongai iskola tornaterméből ideiglenes szálláshelyet alakított ki a helyi önkormányzat, hogy legyen hol megpihenniük a segítőknek az éjszakai műszak előtt.

21.30: a néhai földhegy helyén csak néhány béka kuruttyol. A Hernád partján fáklyák világítanak, a hídról fáradt tekintetek pásztázzák a vizet. Az ég alja szürkés narancssárga, hangtalan villámok cikáznak, jelezve, hogy a távolban vihar tombol. A folyó még csendes, semmi sem utal arra, hogy néhány óra múlva akár dühönghet is.

22.00: megérkeznek a Pest és Fejér megyei gárdisták. Elfoglalják helyüket a gáton.
Kicsit sajgó szívvel indulunk vissza Budapestre. A panelrengetegben ismeretlen természet nyers ereje mágnesként vonz minket, de tudjuk, hogy a Hernád környékiek nagyon jó kezekben vannak.

Hazafelé megállunk Miskolcon tankolni. A benzinkútnál iszogató fiatalok érdeklődnek, mi is bulizni készülünk-e. Sáros cipőnket és nadrágunkat mutatva felvilágosítjuk őket, hogy árvízvédelmi munkálatokat végeztünk, mára nekünk épp elég volt a pörgésből.
- Tényleg? Jé, hol van árvíz? – kérdezi egyikük.

Miskolc és Gesztely 12 km-re fekszenek egymástól. Mit mondhatnánk erre?
Kedves Magyarország, fel kéne ébredni!

Képgaléria

Adjon az Isten! Magyar testvéreim!

vona-gabor

Vona Gábor beszéde a Turul-szobor védelmére szervezett erődemonstráción (+VIDEÓ)

Adjon az Isten! Magyar testvéreim!

Nagyon köszönöm mindenkinek, aki ma idejött, hogy kiálljon a magyarságáért. Nagy öröm nekem ez a széles összefogás. Ugyanis nem az a nemzeti minimum, ha mindenféle sehonnai bitang emberek egymással versenyezve határolódnak el a Jobbiktól vagy a Magyar Gárdától, hanem az a nemzeti minimum, hogy ha veszélyben van, akkor kiállunk a Turul madárért, egy szent ügyért. Aki ma itt van, aki teljesítette ezt a nemzeti minimumot, az nemzeti, de aki nincs itt, mert gyűlöl mindent, ami magyar, vagy csak azért, mert gyáva, az hívhatja magát liberálisnak, baloldalinak, polgárinak, jobboldalinak vagy akárminek, de nemzetinek soha!

Külön köszönöm a kiállást az ide érkező kisgazda csoportoknak. Higgyétek el, hogy ez az ország már nagyon várja a kisgazda ébredést! Szükség van rátok, kisgazda testvéreink! Álljatok talpra, legyetek erősek, önállóak! A Jobbikra, mint szövetségesre mindig számíthattok. Ti ma eljöttetek, hogy közösen álljunk ki a Turulért, legyetek biztosak abban, hogy mi is ott leszünk majd veletek, ha a magyar vidéket, a magyar mezőgazdaságot és a magyar földet kell megvédeni!

A Turul-fóbiások mindegyike azzal érvel, hogy itt nem az a kérdés, hogy kinek mit jelent ez a szent madár, hanem az, hogy jogilag érvényes-e a felállítása vagy sem. Na, ez a durva hazugság! Ennek éppen a fordítottja igaz. Kit érdekel az engedély, ha egy nemzeti szimbólumról van szó? Ez nem jogi, hanem ez nemzeti kérdés. Gondoljunk csak bele! Elképzelhető lenne, mondjuk Horvátországban egy jogi vita Jellasics bán szobra körül? Elképzelhetetlen. Érdekelné a cseheket, ha valamelyik prágai kerület felállítana egy Benes szobrot? Dehogy. Pedig nem mondhatja senki, hogy Jellasics vagy Benes ártatlan lenne. A Turul madár viszont ártatlan.

Felháborító a magyargyűlölettől átitatott jogi okoskodás. Mintha ez a vita valami olyanról szólna, hogy egy szatócsbolt engedély nélkül árul zöldségeket. Felhívom Demszky Gábornak és csapatának a figyelmét, hogy ez itt nem egy engedély nélküli szatócsbolt, a Turul nekünk, magyaroknak szent madarunk, ősi, szakrális állatunk. Vegye le róla mindenki a mocskos kezét! Ha kell, megvédjük, és ha majd eljön a mi időnk – ami már nincs is messze –, minden utcában állni fog egy ilyen szobor. Hogy bármerre is járjatok, hazug keselyűk, mindig szembetaláljátok magatokat egy Turul madárral, ami majd azt üzeni nektek és mindenkinek: Magyarország a magyaroké.

De ha már mindenképp beszélni kell a jogról, miért van az, hogy a Gellért téri ivókút, a Terror Háza pengefala vagy a kerületi Igazak Fala megkapta az utólagos engedélyt? Miért pont a Turul szobor zavarja a főpolgármesteri ízlést? Biztos azért, amit nekünk ez a szobor jelent. Mert a Turul nem csupán a régmúlt hírnöke, hanem aktuális üzenete is van. Hogy mit üzen? Hallja hát mindenki!

A Turulmadár határozottsága azt üzeni nekünk, hogy a magyar föld nem eladó. Nem nézhetjük tétlenül, amint a mezőgazdaságból élőket tönkreteszik, hogy aztán földjeiket, a magyar földet pár fillérért vegyék meg, amikor 2011-ben lejár az uniós haladék.

A Turulmadár büszkesége azt üzeni nekünk, hogy ebben az országban a magyar vállalkozót nem halálba adóztatni kellene, hanem segíteni, és nem a multik talpát nyalni, akik csak olcsó rabszolgaként és az ócskaságaik fogyasztóiként tartanak ránk igényt.

IMG_1675 A Turulmadár ereje azt üzeni nekünk, hogy ennek az országnak szárnyalnia kellene, de nem tud, mert a csúszómászók nem tudnak repülni. Hogy, aki mindenkinek hajlong, annak előbb-utóbb a nyakára taposnak, de aki felemeli a fejét, azt tisztelni fogják.

A Turulmadár kardja azt üzeni nekünk, hogy ezt az országot meg kell védeni, mert idegenek akarják megkaparintani. Hogy, igenis szükség van sorkatonaságra, honvédségre, és hogy a magyar katonáknak azonnal haza kell jönnie Irakból és Afganisztánból!

A Turulmadár tekintete azt üzeni nekünk, hogy végveszélyben vagyunk, hogy a szakadék szélén állunk. Hogy, sürgősen új választások, és nemzeti kormány kell! Hogy a magyar parlamentben, ebben a tragikus helyzetben nincs más tisztességes megoldás, minthogy mindenki, akinek számít ez a nemzet, visszaadja a mandátumát, és nem asszisztál tovább a pusztításhoz!

A Turulmadár kitárt szárnya azt üzeni nekünk, hogy mi, magyarok összetartozunk. Hogy ez a mi hazánk, amelyért a mi őseink küzdöttek, amely most csak nekünk nem térkép és nem rablótanya, és amelyet, ha mi igazak és erősek maradunk, akkor a mi unokáink fognak lakni.

A Turulmadár kiáltása azt üzeni nekünk, hogy fel kell ébrednünk végre hatvan éves álmunkból, hogy nem várhatunk másra, hogy itt az idő saját kezünkbe venni a sorsunk alakítását, mert csak magunkra számíthatunk.

Ezt jelenti nekünk a Turul. Követeljük ezért a XII. kerületi önkormányzattól, hogy ez a tér, amelynek ma nincs neve, legyen innentől fogva Turul-tér. Ennek eldöntéséhez ugyanis nincs szükség a főváros jóváhagyására, és szégyenszemre nincs is ilyen tere Budapestnek! Ha itt Turul tér lesz, akkor azzal a kerület nyomatékát adja annak, hogy ez a szobor, ha tetszik, ha nem, vagy így, vagy úgy, de állni fog. És itt fog állni.

Itt fogja hirdetni, a tér és a szobor együttesen, hogy él még a magyar. Hogy korán jöttek, akik temetni akarták, hogy korán örültek, akik elveszejtését üdvözölték, hogy mind megszégyenültek, akik nem számoltak a Turul népének feltámadásával. Hogy a megpróbáltatásokat kiálltuk, és nem megtörtünk benne, csak még erősebbek lettünk! Hogy meghallgattatott tengernyi imánk, legfőképp az, amelynél nincs ma egy magyarnak gyönyörűbb fohász:

Adjon az Isten!

Vona Gábor

Elhangzott: 2008. július 24. Budapest, XII. kerület, Turul-szobor

Atilla Király Népfőiskola

nepsuli_domboru1 A „Kollégium a Jövőért Alapítvány” és az Alapítvány Kuratóriuma elhatározták, hogy létrehozzák az Atilla Király Népfőiskolát. A népfőiskolát életre hívókat aggodalommal tölti el a magyar nemzet szellemi állapota, a közösségtudat eltűnése, a múlt, a jelen és a jövő irányába érzett felelősség megcsappanása. A „Kollégium a Jövőért Alapítvány”, az Alapítvány Kuratóriuma, és az Atilla Király Népfőiskola vezetése ezért célul tűzték ki, hogy a magyar emberek szellemi, lelki, és fizikai fejlődésének érdekében cselekszenek.
Az oktatás2008 őszén indul minden megyeszékhelyen és Budapesten;
A Népfőiskola főigazgatója Kiszely István professzor. A tananyag négy fő tanszék között oszlik meg, melyek a történelem, a kultúra, a keresztény erkölcstan és a XXI.század. A témák felelősei között találjuk Kosaras Péter Ákost, Szentmihályi Szabó Pétert és Z. Kárpát Dánielt.
Az oktatás ingyenes!
Bõvebb információ és jelentkezés: http://atillakiraly.hu/

Jobbik népszavazási kezdeményezés

Két olyan népszavazási kezdeményezést is hitelesített az Országos Választási Bizottság (OVB) szerdai ülésén, amelyet a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke, Vona Gábor adott be.
Az egyik kezdeményezés szövege: „Egyetért-e azzal, hogy a szándékos bűncselekményt elkövető büntethető legyen, ha a cselekmény elkövetésekor 12. életévét betöltötte?”
A másik kezdeményezés így szól: „Egyetért-e azzal, hogy a közoktatási törvény tegye lehetővé a súlyos fegyelmi vétséget elkövető tanköteles tanuló intézményből történő kizárását?”

Hitelesítette az OVB a Jobbik népszavazási kezdeményezését

Két olyan népszavazási kezdeményezést is hitelesített az Országos Választási Bizottság (OVB) szerdai ülésén, amelyet a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke, Vona Gábor adott be.

Az egyik kezdeményezés szövege: "Egyetért-e azzal, hogy a szándékos bűncselekményt elkövető büntethető legyen, ha a cselekmény elkövetésekor 12. életévét betöltötte?"

A másik kezdeményezés így szól: "Egyetért-e azzal, hogy a közoktatási törvény tegye lehetővé a súlyos fegyelmi vétséget elkövető tanköteles tanuló intézményből történő kizárását?"

Az OVB szerdai ülésén összesen 22 népszavazási, illetve népi kezdeményezésről döntött, húsz esetben különböző okok miatt - az egyértelműség hiánya, formai hibák vagy költségvetési érintettség - nem hitelesítette a feltenni szándékozott kérdéseket.

Szerkesztőségünk megkereste Vona Gábort, mit szól ahhoz, hogy az OVB hitelesítette két beadott kérdésüket, aki tőlünk hallott a hírről.

"Csalódott vagyok. A poharat nem félig telinek érzem, hanem nagyobbrészt üresnek. 7 kérdést adtunk be ugyanis, és ebből csupán kettőt fogadott el a választási bizottság. Nem szeretnék rangsort felállítani a kérdések között, mert mindegyik fontos a magyar-cigány együttélés nemzeti minimumának meghatározásához, de úgy érzem, pont a fontosabb - a segélyezést, az uzsorázást és a közbiztonságot érintő - kérdésekben kaptunk piros lámpát. Még nem láttam az OVB indoklását, nagyon kíváncsi vagyok rá." - mondta a Jobbik és a Magyar Gárda Egyesület elnöke.

Arra a kérdésre, hogy mit terveznek, Vona egyértelműen az ügy folytatása, vagyis a maradék öt kérdés újbóli benyújtása mellett foglalt állást.

mno.hu - barikád.hu

Siker-e a Jobbik számára az OVB döntése? - barikád.hu interjú Balczó Zoltánnal, a Jobbik alelnökével

Az Országos Választási Bizottság július 16-ai ülésén döntött a Jobbik Magyarországért Mozgalom által benyújtott népszavazási kezdeményezések hitelesítéséről. E döntésekről és következményeiről kérdeztük Balczó Zoltánt, a párt alelnökét, aki részt vett a kérdések megfogalmazásában.

- A médiumok többsége azt a hírt közölte, hogy az OVB hitelesítette a Jobbik elnöke, Vona Gábor által benyújtott népszavazási kérdőíveket. A pontos információ azonban az, hogy a hét kérdés közül kettőt fogadtak el. Ezt a Jobbik sikernek, vagy kudarcnak tekinti?

- Valóban, a döntést úgy is értelmezhetjük, hogy az Országos Választási Bizottság a hét kérdésből ötnek a hitelesítését megtagadta. A további lépéseinkről az elutasítások indoklásának elemzését követően tudunk határozni. Nem jogvégzettként is annyit meg tudtunk állapítani, hogy egyes kérdéseket kisebb módosítással az elfogadás esélyével újólag benyújthatunk. Más kérdések esetében vagy tudomásul vesszük az elutasítást, vagy az Alkotmánybírósághoz fordulunk. Természetesen ezekről a lépésekről jogi szakértőink véleménye lapján fogunk dönteni.

- Mely témákban lát esélyt a módosítással való elfogadtatásra?

- A rendszeres szociális segély folyósításának közmunkavégzéshez kötése kérdésében hatályba lépésként a népszavazást követő év január 1-jét jelölve meg elkerülhető a folyó év költségvetésére gyakorolt hatás. (Amelyik kérdésben ezt kikötöttük, ott persze talált más kifogást a testület.) A jogosulatlan pénzügyi tevékenység büntetési tételének szigorítása esetében a kérdést azzal kell kiegészítenünk, hogy egyébként ez a tevékenység jelenleg is büntetést von maga után. A rendőrség feladataként 2000 fő lakosonként javasolt körzeti megbízotti rendszer esetében pontosítanunk kell, hogy mit értünk, hány főt a rendszer alatt. Arra a kérdésünkre, mely szerint: Egyetért-e azzal, hogy a harmadik gyermektől a családi pótlék helyére a vele azonos összegű személyi jövedelemadó kedvezmény lépjen a népszavazást követő év január 1-jétől? – a költségvetési kihatás az elutasítás indoka, holott ez a változás az államra többlet terhet nyilvánvalóan nem ró. Ebben a kérdésben tehát az Alkotmánybírósághoz fordulást kell mérlegelnünk.

- Az elfogadott két kérdés a szándékos bűncselekményt elkövető büntethetőségi korhatárát 12. életév betöltésénél húzná meg, illetve lehetővé tenné a közoktatási törvény módosításával a súlyos fegyelmi vétséget elkövető tanuló intézményből való eltávolítását. Amennyiben a további kérdések közül egyet sem sikerülne elfogadtatni, belekezdenek-e az aláírásgyűjtésbe?

- Népszavazási kezdeményezésünket a munka és a közbiztonság tárgyában nyújtottuk be, az elfogadott két kérdés ezt nem fedi le, és olyan látszatot kelthet, mintha a Jobbik önmagában a kiskorúak, illetve a tanulók cselekményeinek szankcionálásában látná a megoldást. Ezért tartom nélkülözhetetlennek, hogy olyan kérdéseket is el tudjunk fogadtatni, ami a munkára, illetve a közbiztonság más területeire vonatkoznak.

- Végezetül, mennyiben tekinti megalapozottnak azt az állítást, mely szerint a Jobbik népszavazási kezdeményezése a cigányság ellen irányul?

- Magyarországon elvileg törvény előtti egyenlőség van, így az általunk kezdeményezett módosítások törvényerőre emelkedése esetén azok mindenkire vonatkoznak, etnikai hovatartozás nélkül. Természetesen nem akarunk képmutatók lenni, hiszen azt a népszavazást bejelentő Utolsó esély – 2008 című közleményünkben is vállaltuk: „Bár az általunk felvetett kérdésekkel minden magyar állampolgár számára le akarjuk fektetni a munka és a közbiztonság nemzeti minimumát, de nem titkolt célunk, hogy végre megálljt parancsoljunk a cigányság azon jelentős részének, amelyik azt képzeli, hogy neki minden megengedett, hogy rá a törvények nem vonatkoznak, és hogy munka nélkül, mások kárára is lehet boldogulni.” Népszavazási kezdeményezésünk tehát nem valakik ellen irányul, hanem a társadalom döntő többségének - beleértve a cigányság tisztességesen élő részét is – érdekében született.

barikád.hu