Áremelkedés

Hová tünt Kovács Pisti

Kovács Pistike kiment New Yorkba beszállt a biztosítós bizniszbe.

A beteg és magánbiztosítással foglalkozik, fő terve a Magyarországi OEP vagyon megkaparintása.


Mások úgy hallották: Pistikét baleset érte. Mentők a helyszínen termettek 50-percen belül de a helyi kórház nem láthatta el, így tovább küldte az illetékes kórházba. Mivel ott kapacitás már nem volt így onnét is továbbküldték egy másik igen jól működő intézetbe, de Pistike meghalt szállítás közben nem bírta az alig kétórás mentőszállítást.

Egy utazó találkozott Pistikével Brazíliában és tőle hallottam: Sikerült neki kimentenie egy kisebb vagyont az államkasszából, de a helyi drogdílerek elszedték tőle és most utcagyerekek életét éli.

Megint másvalakitől meg azt hallottam: Elfogták, mert homoszekszuális-pedofil képeket töltött le az internetről, börtönben ül halmazati büntetése a magyarság ellen elkövetett garázdaság.


Mindez nem igaz állítja egy figura. Egyetemre jár Kaliforniában, éli életét a libertés párt finanszírozza az adófizetők pénzéből. Ha jól hallotta: Liberális kommunizmust tanul, még sokra viszi a kölyök.


Lali állítja, ő látta Buddhaként.


Van aki úgy véli, szégyenében nővé operáltatta magát.

Ferink

Béke

Kormány


Új munkahelye ferrinek a bukása után:

MSZP kampány

Jobbra kacsint az szdsz


Egy a O.Vi.-nélküli konzervatív liberális erő lehetne szövetségese a Libiknek.
"Egy következetes konzervatív párttal az szdsz-nek lenne mit keresnie a parlamentben"
mondta ezt Horn Gábor.
Az Libertések elkurvultak, bárkivel összefeküdnének csak, hogy bekerülhessenek a parlamentbe 2010-ben is.
Már valószínű tudják, hogy erre semmi esélyük.
Szerintem a szdsz-nek semmi keresni valója a parlamentben, de még a közéletben sem.

Zászló




Bionicle Police


Biorobotok uralma...

Drágul az élet



Az árak emelkednek, hajrá MSZP, éljen a SZEGÉNYSÉG.

Terápia 2007

Alternatív vasút

Mi a jobb





Egészségbiztosítás

Híd a Duna folyó felett


Mi nem sikerült a tüntetőknek
az
sikerült a rendőrségnek

Lezárták az Erzsébet hidat megbénították
órákra a belvárost.
Link

Csintalan


Csintalan büdöskutya műsorában nem áll ki a hazafiakért.
O. Viktor a birkák megváltó istene aztmondta..._:
és Ő-jó-kutya ugatja a szentenciát...


Mai műsorábon a holnapi Hídzárlat ellen szólalt fel.
A Erzsébedhíd lezárása mellet érvelőket elnémította.
Felhívta a figyelmet: nézzék meg kik ezek az emberek, mik a céljaik és zúdította a kispolgári mocskot a holnapi tiltakozókra.
O. Viktor 23.-ai beszédére hívta fel a figyelmet hiszen ott "isten" kinyilatkozott:
Békén, nyugton kell maradni!

Gyurcsányi párbeszéd



Gy. Ferenc
Beszélni akar velünk.
Na ne higgyük, hogy valóban kiváncsi a véleményünkre.
Ez egy újabb kampányfogás.
Mint ahogy eddig sza.t a mások véleményére (-) mi történt,
hogy most hirtelen érdekli bárki véleménye is.
Megmondom az okosat:
veszített a népszerűségéből és talán ezzel a közvetlen,
baráti, cimbis hangsúllyal kötetlen chateléssel majd meghülyít néhány embert és maga mellé sdíti.




Utólag csatolom ezt a képet /2007.10.27./ Forrás: Kurunc.infó :

Megélhetés-megélhetés?


A képen szereplő adatok egyénenként jelentősen eltérhetnek.

Orbán Viktor a szent pásztor


A tegnapi O. Viktor beszéde egyre inkább erősíti meg bennem azt a gyanút, hogy nem akarnak most hatalomra kerülni. Hiszen nekik is "renbe" kellene szedniük valahogy a szétkúrt gazdaságot, de ők sem tudnának másképp eljárni mint a kommunisták. (megvárják míg valamelyest javul az ország gazdaságí helyzete, majd csak akkor ugrálnak a hatalomért)
O. Viktornak ott az erő a kezében, hogy a birkanyáját felszólítsa a diktatúrával szembeni passzív ellenálásra. Nem teszi, nem meri.
(Kuruc.info: Bár mi is inkább a fentiekre szavazunk van ugye másik módszer is: a békések vagyunk, de nem megyünk haza, nem mozdulunk egy tapodtat sem, sztrájkolunk stb - ám az áruló Fidesz erre sem hajlandó. Ehelyett rendőrségihez hasonló, erőszakos stílusban küldi haza egyre üvegesebb tekintetű nyáját)
A fidesz is 'fogához veri a zsavazót' ha olyan faszagyerekek a demokrácia hívei lennének azon küzdenének most hogy 2010-re új választási törvény legyen. Új választási törvény mi lehetőséget adna arra, hogy ne 2 (5=2) párt túráztassa magát a parlamentben. Új választási törvény, mi 1%-os küszöbével, új rendszerével beengedne apolitikai közéletbe más "értékes" politikai erőket is szinesebbé, időnként élesebbé téve a vitákat több szemszögből világítva meg a dolgokat, igy több réteg, több nézet is képviselve lehetne aprlamentben.
De a fidesz nem más mint egy politikai porszívó mely összeszed minden körülötte lévő politikai erőt (jót és rosszat) a maga arcára gyűri őket össze. A fidesz márkája már meg sem határozható, olyan mint egy kínai gagyi politikaiköntös.

Hídzárlat


„A bűn csak bűn marad, a hazugság akkor is hazugság, ha nem derül ki” – jelentette ki Morvai Krisztina, a Civil Jogász Bizottság társelnöke a Corvin közi Bajtársi Közösség október 23-i rendezvényén. A Civil Jogász Bizottság társelnöke beszédében úgy fogalmazott: míg Gyurcsány Ferenc tegnap az Operaházban beszélt, ismét orrfacsaró könnygázfelhő lepte be a Bajcsy-Zsilinszky utat. Mint mondta: a magyar embereknek ismét félniük kellett, mert felidéződött bennük a tonfák puffogása és a könnygázgránátok durrogása.
A magyar kormányhoz idézett szavai szerint „Önök megpróbálták szembeállítani a rosszul fizetett, búskomor rendőröket a rosszul fizetett, búskomor emberekkel. Morvai úgy fogalmazott: visszaszerezzük a rendőrségünket, amely nem bánt, hanem megvéd minket. Felidézte a hétfői eseményeket, melyek szerint a rendőrség a tüntetők közül hét fiatalembert kiemelt, őket órákig terpeszállásban a falhoz állították, majd rendőrségi fogdákba vitték őket. Hozzátette: „Odamentünk és kiszabadítottuk őket, nem erőszakkal, hanem a jog erejével.” Morvai szerint akkor leszünk méltók azok emlékéhez, akik ötvenegy évvel ezelőtt az életüket adták a magyar szabadságért, ha sikerül összefognunk. Mint mondta: így visszaállítjuk 15 millió magyar lelki összetartozását.

(mno)

FIDESZ Október. 23.

Fidesz is megtartotta éves
megemlékezését a forradalomról.
O.Viktor beszéde a napi politikáról szólt.
Beszéde elején még heves harcra szólító
a végére már békességre intő.
A népszavazásba vetett hite töretlen.
Birka népe élén a Terror házához vonult.
Miután O.V. elhelyezte az emlékezés gyertyáit...
Hangosbemondón a rendezők azonnal a hely békés elhagyására szólították fel a több ezres tömeget.
(a FIDESZ kezében ott a "rendszerváltó" erő, de nem mer vele élni)

Budapest 2007.10.22.



Köszönet a
HírTv-nek a felvételekért a tájékoztatásért.

Emlékezzünk 1956


Békés megemlékezést
kívánok minden olvasómnak.
Merjünk ünnepelni, emlékezni
a hősökre kik harcolni bírtak
a szabadságért a hazáért.

Ismét 2006, 2007-ben?


Megismétlődnek a 2006-os események?
Bizonyára.
Hiszen semmi nem változott a múltévhez képest.
Kormány a régi. A nyomorúság csak nől.
Hajrá Magyarok, ne hagyjátok magatok.

De.

A tüntetők sem tanultak a 2006-s eseményekből.
Szervezetlenek, erőtlenek és kevesen vannak.
Az egész országnak ki kell lépnie az útcára, szembe kell szállni a hatalommal, félelem nélkül.
Félelem nélkül, mint a taxis blokád idején...
Szolidaritást kell vállalnunk egymással egymásért. Közösen kell fellépni az új-kommunizmus ellen. Meg kell tisztítani a közéletet. Meg kell tisztítani a gazdaságot.
Új rend, új választások.

Wittner Mária 1956

Gyógymód

Hősöktere Magyar Gárda avatás 2007.10.21.


Hősöktere Magyar Gárda avatás 2007.10.21.

Bevonul a Magyar Gárda




Hősök tere 2007 októbere

600 Gárdista

Rendőrség is eljött az avatásra

Bónuszkép az elvtársaknak: Árpádsáv mindenhol.