Vona Gábor (Rend, Jólét, Ébredés 1.-2.-3.)

1. rész: Hazánk két valósága

A politikai paletta normális esetben annak a társadalomnak a leképeződése, amelyik a népképviselet elve alapján hatalommal ruházta fel őt. Ha ez így van, egy jó szociológusnak elegendő megtekintenie a pártokat, és azokból kiindulva könnyen lefesti visszafelé a társadalom képét is. Nálunk ez nem áll fenn. Ha ez a bizonyos tudós megtekinti a magyar parlament pártjait, azok frusztrált és tragikomikus ábrázatából mindössze egy dolgot lesz képes megállapítani a magyar társadalomról: beteg. De minden más következtetése félrecsúszna. Hogy miért? A válasz nagyon egyszerű. A magyar politikai pártok nem az embereket képviselik.

Persze ilyenkor egyből felmerül a következő kérdés. Ha a pártok nem képviselik a magyar embereket, akkor hogyan kaphattak tőlük felhatalmazást? A válasz itt sem túl nehéz. A parlamenti pártok – leginkább a legfőbb hatalmi ággá emelkedett média segítségével – kihasználják társadalmunk azon jellemzőjét, hogy az elmúlt hatvan év kiirtotta a civil kurázsit. Hogy mi, egyszerű emberek azt gondoljuk, mi vagyunk a pártokért, és nem ők vannak értünk. Így, amikor azok a pártok, akikre szavaztunk, döntéseik során elárulnak bennünket, akkor széttárt karokkal, tehetetlenül állunk, és nyugtatgatjuk háborgó lelkiismeretünket: „ezek mégis csak jobbak, mint a másik oldal”. Na, ezt használják ki gyilkos módon mindkét oldalon. A Fidesz is. Tudják, hogy bármit megtehetnek, elegendő a másik oldal elleni dühünket, gyűlöletünket táplálniuk, mi pedig kénytelenek leszünk megbocsátani minden félrelépésüket attól a vágytól hajtva, hogy ők talán eltakarítják a balliberális kormányt.

A megoldás csak az lehet, ha az emberek képessé válnak számon kérni pártjaikat. Ennek lehet egyik formája a visszahívhatóság jól átgondolt intézményesítése, de van ennek egyszerűbb módja is. Ha soha többé nem szavazok arra a pártra, amelyik egyszer becsapott. Ha lenne ilyen tudatosság a szavazókban, ha nem hagynák magukat átverni, egy-két ciklus alatt leszoknának a pártok a hazudozásról. Akinek meg nem menne, az szépen kikerülne az Országgyűlésből. Félreértés ne essék, ezt a Jobbikra is érvényesnek tartom. Ha a Jobbik mondjuk feltétel nélkül írná alá a román EU-csatlakozást, vagy olvasatlanul a lisszaboni szerződést, esetleg a mandátum azonnali visszaadása helyett éveken át értelmetlen és eredménytelen pótcselekvésekkel asszisztálna Gyurcsány Ferenc pusztításához, akkor elvárnám, hogy a Jobbik-tagok ezrével vonuljanak a Jobbik székháza elé, és égessék el tagkönyvüket. Elég volt abból, hogy pártokat szolgáljunk! Egy párt elnökeként mondom: itt az ideje, hogy a pártok szolgáljanak bennünket.

De térjünk vissza a gondolatmenetünkhöz. Megállapítottuk, hogy a pártok ma nem képviselik az embereket. Azt is, hogy ezt mesterséges módon, hazudozással és a média hatalmával tudják elérni. Van viszont egy rossz hírem a parlamenti padsorokba belehízott, sötét tekintetű és hiteltelen képviselő uraknak! Semmi sem tart örökké! Fizikai képtelenség sokáig fenntartani azt az állapotot, miszerint két létezési mód van Magyarországon. Van egy társadalmi létmód, amiben mi élünk, a valóság, és van egy politikai létmód, aminek semmi köze a valósághoz. Utóbbi egyfajta virtuális világ – saját törvényekkel, saját szereplőkkel, saját viszonyokkal. Abban azonban 160 éve egyetérthetünk, hogy „Habár fölűl a gálya, S alúl a víznek árja, Azért a víz az úr!” A társadalom előbb utóbb utat fog törni magának. Megérzésem szerint és a parlamenti pártok tanulási képtelensége miatt nem lassú, csendes, hanem földrengésszerű formában.

A jelenlegi jobboldali-baloldali törésvonal teljesen át fog alakulni, hiszen ahogy a pártok, úgy ez a megosztottság sem képes már hazánk valódi gondjait orvosolni. Ez nem azt jelenti, hogy a baloldaliak jobboldaliak lesznek, vagy fordítva, hanem azt, hogy ezek a címkék elveszítik a jelentőségüket. A fékevesztett globalizációval, a nemzetdaráló „brüsszelizmussal”, a gátlástalan multinacionális tőkével, Izrael honfoglalásával, a magyar föld felvásárlásával, a magyarság végzetes fogyásával, a cigányság deklasszálódott részének gyilkos ámokfutásával, a nemzettudat mesterséges elfojtásával – vagyis legakutabb és legsúlyosabb problémáinkkal – szemben a Fidesz-KDNP-nek nevezett jobboldal éppen annyira tehetetlen, mint a baloldalnak nevezett MSZP-SZDSZ. Tehetetlenségük ráadásul ugyanarról a tőről fakad. A „nem tudják” hamis mítosza helyett ideje szembe nézni a valósággal: nem akarják.

Így a közeli jövőben szinte elkerülhetetlen a hazai politikai szerkezet gyökeres átalakulása. Sokan – a közvélemény-kutatásokból kiindulva – azt gondolják, hogy csak a baloldal van válságban, de ez nem igaz. Az egész, 1990-ben a fejünk felett kialakított közéleti rendszer, vagyis a hazug rendszerváltozás hazug rendszere van válságban. A rohamos erodálódás egyelőre csak az MSZP-t tépázza, de abban a pillanatban, ha a Fidesz kormányra kerül kiderül, hogy a király meztelen, és – a fenti, a valódi kérdésekben lakozó totális alkalmatlansága révén – megindul a Fidesz szétesése is. Ha ez most egynémely, elbizakodott Fidesz-szimpatizáns számára hihetetlennek tűnik, az csak azért van, mert az illető minden bizonnyal narancsszín szemüveget visel. Érdemes pápaszem nélkül végiggondolni azt, hogy a Fidesz 2002 óta, az elmúlt hat évben, mint európai léptékkel is hatalmas erejű szövetség mi a csudát ért el? Semmit. Az égvilágon semmit. Amit 2002 óta a nemzeti oldal fel tud mutatni – Kossuth tér, Civil Jogász Bizottság, Nemzeti Jogvédő Alapítvány, Magyar Sziget, országos tüntető csoportok, hagyományőrző egyesületek, nemzeti rock zenekarok, Magyar Gárda, Atilla Király Népfőiskola stb. – mind civilek vagy parlamenten kívüli politikai erők kezének és agyának a művei. A Fidesz nemhogy nem adott hozzájuk semmit, de sok esetben blokkolta, gátolta működésüket, sőt, ha úgy fújt a szél, még el is határolódott.

Nincs messze a nap, amikor mindenkinek számot kell adnia, hová is tartozik. Akkor az érdekcsoportok a jelenleg mesterséges jobboldal-baloldal helyett a nemzeti-globalista törésvonal két ellentétes oldalán sorakoznak fel. Sokan kérdezik, mit értettem egy interjúban azon: kardot viszünk az Országgyűlésbe. Pontosan ezt. Azt, hogy ha kell, hát majd karddal vágunk utat a hazugság, a kettős kommunikáció és a mellébeszélés zegzugos erdejében. Karddal vágjuk el az igazat a hamistól, hogy ne keveredjenek többé. Legyen egyszer és mindenkorra világos a magyar embereknek, kik képviselik, és kik használják őket! Szűnjön meg a társadalomidegen politikai létmód, és az Országgyűlés a nemzet temploma, ne kufárok bűntanyája legyen! Nem azért készül a Jobbik a Parlamentbe, hogy ott egyel több párt legyen, hanem azért, hogy a magyar nép bejusson végre a saját Országgyűlésébe.

De mi a biztosíték arra, hogy a Jobbik nem lesz ugyanolyan korrupt és áruló, mint a többi párt? Na, erről majd a jövő héten.

(A szerző a Jobbik és a Magyar Gárda Egyesület elnöke)

2.rész: A rózsadombi paktumon kívül is van élet

Előző héten a következő kérdéssel hagytam abba: mi a biztosíték arra, hogy a Jobbik nem lesz ugyanolyan korrupt és áruló, mint a többi párt? A kérdés jogos, hiszen az elmúlt húsz év nem szólt másról, mint arról, hogy a politikai pártok forint milliárdokat öltek hitelességük, kompetenciájuk és programjuk népszerűsítésébe, majd miután bezsebelték az állampolgárok szavazatait, elfelejtették minden ígéretüket. Egyáltalán nem ritka, hogy egy tisztességes ember a korábbi választásokon szinte mindegyik pártra szavazott már, mert hitt, mert hinni akart, és mára úgy van vele: menjen az összes párt a fenébe, ő már egynek sem fog hinni.

Országjárásom során keserűen tapasztalom meg, hogy végletesen lejáratódott a politika és a párt, mint szervezeti forma. A jelenség annyira általános, hogy valójában a stabil pártszavazók is csak kedvenc politikusukra szavaznak és nem a pártra. Ennek a pártellenes hangulatnak, bár a kialakulásában ártatlanok vagyunk, a Jobbik is issza a levét. Pedig véleményem szerint a jelenlegi parlamenti pártoknak a közéletet lealacsonyító, a népképviseletet kilúgozó tevékenységére nem az a helyes és előremutató válasz, ha azt mondjuk: halál a pártokra!

A fórumokon rendszeresen megtörténik, hogy feláll valaki és kimondja, amit olyan sokan hallanak szívesen: elég volt a pártokból! Valóban jó hallani, annyi csalódás, megaláztatás, hazudozás és nemzetárulás után, de igazából félreviszi a gondolkodást ez az érzelmileg – még egyszer mondom: érthető módon – fűtött indulat. Ugyanis nem a pártok adták el az országot, nem a pártok hazudtak az embereknek, nem a pártok korruptak, hanem mindig és mindenkor azok az emberek, akik egy-egy párt nevében léptek fel. Nem a párt bűnös tehát, hiszen az csupán egy működési keret, hanem a politikus, aki visszaél a hatalmával. Európa és a világ minden részén vannak pártok, és ezek nagy része igenis komoly tevékenységet fejt ki saját nemzetéért. Az igazi vízválasztó tehát nem az, hogy pártpolitikus vagy civil valaki, hanem hogy tisztességes magyar ember vagy hazaáruló.

Senki nem gondolhatja komolyan, hogy ha a pártok helyett civil szervezetek vennék kézbe a politikát, akkor Magyarországon minden egy csapásra megváltozna?! Ismerek én jó pár civil szervezetet és civil vezetőt – jobb- és baloldalon egyaránt –, akik semmivel nem jobbak, mint méltán megvetett politikusaink. Egy párt és egy civil szervezet éppen annyira lehet hasznos, ha becsületes emberek alkotják, mint amennyire káros, ha tisztességtelenek.

De térjünk vissza a kérdésre, milyen garanciát tud adni a Jobbik? A kérdésre van egy rövid és egy hosszabb választ. A rövidebb szerint: semmilyent. Hiszen ilyen biztosíték nem is adható. Én még is úgy gondolom, érdemes egy picit megvizsgálni, miben más a Jobbik a jelenlegi pártoknál.

A jelenlegi pártok mind ejtőernyővel kerültek be az Országgyűlésbe, egyik sem alulról szerveződő erőként került döntéshozatali pozícióba, hanem úgy, hogy ott voltak a módszerváltozás pillanataiban. Máig nem tudjuk, hogyan döntötték el azt, ki ülhet az asztal köré. Sokan suttognak a rózsadombi paktumról, egyesek még hitelesnek mondott papírokat is terjesztenek róla. Őszintén megvallva engem nem érdekel, hogy valóban megtörtént-e a rózsadombi paktum, nekem elegendő annyi, hogy minden az abban leírtak szerint zajlik.

A jelenlegi pártok tehát mind a magyar emberek feje felett lettek – minden bizonnyal nemzetközi segédlettel – kitalálva, egyéb alternatíva híján lettek oda beszavazva, és miután bekerültek, olyan gyorsan bebetonozták be magukat – hogy klasszikust idézzek – „ezernyi apró trükk” segítségével, hogy mára szinte kirobbanthatatlanná váltak. A Jobbik nem valami titkos rózsadombi méhben fogant, hanem ahogy a neve is mutatja: mozgalom. Emberek szervezték és szervezik alulról, saját pénzüket és szabadidejüket nem sajnálva. Jelenleg mi vagyunk az egyetlen olyan országosan szervezett és az Országgyűlésbe kerülésre alkalmas párt, amely nem az emberekből, hanem az emberekért él.

Nem mindegy tehát, ha egy pártról véleményt alkotunk, hogy az honnan jött, hogyan született. De van még egy másik, szintén döntő szempont. Az, hogy mit tett az adott párt. Milyen termést hozott a fa, hiszen mindenkit gyümölcséről ismerhetünk fel. Itt érdemes összehasonlítást tennünk. No, nem az MSZP-vel vagy az SZDSZ-szel, mert a laposférget nem lehet a kerecsensólyommal összevetni, hanem a jobboldali ellenzékkel. Azzal, hogy ki mit tett az elmúlt években, a gyurcsányi országrombolás idején. Ezzel kapcsolatban már a múlt heti számban leírtam a véleményem, így megismételni nem fogom. De mindenki gondoljon bele, hogy ha a Jobbik minderre képes volt az elmúlt időszakban parlamenten kívüliként, mi mindent tud majd tenni ezért az országért és ezért a nemzetért, ha valódi döntéshozóvá lesz.

Végül még egy szempont. Tudomásom szerint egyetlen egy jól szervezett párt programja sem tartalmazza a Szent Korona-tan alapján visszaállítandó jogfolytonosság alkotmányos szükségét, egyik sem támogatja a képviselői felelősség megteremtésének kimunkálását, pedig ezek azok a pontok, amelyek megmutatják, hogy ki miért akar beleszólni az ország irányításába. A Jobbikba lépni, ott feladatot vállalni, nem politikai karrier, hanem áldozat, szolgálat. Hála az égnek, hogy megéljük ezeket a nehéz éveket, az emberpróbáló küzdelmet, a támadások özönét, hiszen a jó vasat tűzben teszik próbára. Nekünk az Országgyűlésbe kerülés ezért nem lesz minőségi változás, hiszen ugyanazt a küzdelmet, ugyanazokért az emberekért, ugyanazokért az értékekért és ugyanazok ellen fogjuk folytatni. De mennyiségi változás az lesz, hiszen több eszközzel, több emberrel, nagyobb infrastruktúrával és nagyobb médiával dolgozhatunk majd.

Hogy mivel kezdjük a munkánkat? Hogy mi lesz az első lépésünk, ha már ott vagyunk a nemzet templomában? Na, erről majd a jövő héten.

3. rész: A férget nem szalvétával söprik

A múlt héten arról írtam, hogy téved, aki a parlamenti erők elmúlt húsz évének hazudozásából kiindulva nem az ottani pártokat, hanem úgy általában a párt intézményét magát ítéli meg. Ez olyan, mintha egy csapnivaló festmény esetén a műkedvelő nem a mestert, hanem az ecsetet kárhoztatná. Tévedés, hiszen egész Európában és a világ minden országában vannak pártok, azok hozzátartoznak a közélethez, amióta csak létezik politika. Egy sikeres ország nem attól sikeres, hogy nincsenek pártok, hanem attól, hogy azokban tisztességes és alkalmas emberek dolgoznak.

Azt is ígértem, hogy ezen a héten arról írok, mihez kezd a Jobbik, ha bejut a Parlamentbe. Ez utóbbinak külön jelentőséget adott két fejlemény. Előbb megjelent Balogh Gyula képviselő úr nekem címzett levele, amelyben 10%-os Jobbikról írt, majd a Szonda kutatása, amely ezt megerősítendő, arról számolt be, hogy az „extraradikálisok” (vagyis a nemzetben gondolkodó szavazók) száma kb. nyolcszázezer. Ha számolunk egy kicsit, rájövünk, hogy ez egy magasabb részvételi arány mellett is (kb.70%) minimum 15%-ot jelent! Ez a réteg teljes egészében potenciális, részben pedig már biztos Jobbik szavazó. Az a feladatunk az elkövetkezendő időszakban, hogy az összes nemzeti szavazó és a Jobbik megtalálja egymást.

A Jobbikot azonban nem a számok érdeklik. A támogatás egyértelmű növekedését már hónapok óta érezzük, tapasztaljuk. Egyre több ember számára válik nyilvánvalóvá, hogy egy nemzeti párt Parlamentbe kerülése egyáltalán nem vágyálom, hanem közeli valóság. Média híján nekünk a direkt kommunikáció marad. Vagy ahogy magyarul mondjuk: a személyes beszélgetés és meggyőzés. Lelkesedéssel, hitelességgel és alázatos munkával kell pótolnunk azt, hogy rólunk vagy semmit, vagy csak rosszat mondanak a híradások. A szimpatizánsok missziója, hogy az örömhírt – a Jobbikra adott szavazat nem veszik el! – elvigyék az ország minden szegletébe. A pártnak pedig továbbra is a munkára kell koncentrálnia, nem a közvélemény-kutatásokra. Volt már (és van is) olyan párt, amelyet elszédített a felmérések számára gyönyörűséges szirén hangja…

De térjünk vissza az ígéretemhez: mihez kezd a Jobbik, ha bejut az Országgyűlésbe? Itt azonnal fontos tisztázni való akad. Fórumokon többször felmerül, hogy lesz-e a pártnak megfelelő szakmai háttere? Miért nem mutatunk fel több hiteles, jól képzett szakembert? Örömmel nyugtatok meg mindenkit. A szakértők többsége egyelőre a színfalak mögött dolgozik, és ez így is van jól. A parlamentbe jutás politikai csatáit nem nekik kell megvívniuk, az ő feladatuk majd azután jön. Addig óvni, védeni kell őket, hogy nyugodtan dolgozhassanak.

Ha a választási siker megtörtént, nagyon sok fontos feladat vár ránk. Az egész ország romhalmaz, életünk minden szegmensét válság terheli. Mégis meg kell határoznunk prioritásokat és némi kronológiát. Jelenlegi – természetesen a változás jogát fenntartom – álláspontom szerint két alapvető kérdéssel kell szembesítenünk majd az új Országgyűlést, és ezáltal az egész magyar társadalmat. Két fundamentum, amelytől függővé fogunk tenni minden további tennivalót. Az első: le kell zárni az 1944-től napjainkig tartó hatvan évet, amelynek ugyan voltak különféle időszakai, de valójában nyugodtan tekinthetjük egy jól körülhatárolható, nemzetellenes hálózat által uralt egységes korszaknak.

1990-ben a megtisztulás, a társadalmi katarzis elmaradt. Piszkos, elmosatlan lábasban akartunk főzni, és most, húsz év után csodálkozunk, hogy büdös az étel. Balogh Gyula képviselő úr levelében tehát nyitott kapukat dönget, amikor arra kér, hogy még erőteljesebben küzdjünk az ügynökhálózat felszámolása ellen. Ez áll a feladatlistánk első helyén. A közélet magasabb színtereit, a kormányhivatalokat, a diplomáciai intézményeket, a belügyi szerveket, a médiát, az egyházakat mind-mind ügynökmentesíteni és „kommunistátlanítani” kell. A leleplezetteket, valamint az MSZMP és a KISZ korábbi vezetőit törvényi úton kell kizárni a közéletből. Bizonyára lesznek nagy megrázkódtatások, nagy csalódások, ellenkezni fog a Fidesz is nagyon, de az elmúlt 20 év dagonyázása bebizonyította, hogy hazugságok hálójára szebb jövőt építeni nem lehet.

Ha a múltat sikerült lezárni, a másik alapvető feladat a jövő alapjainak lefektetése kell, hogy legyen. Jelenleg rajtunk kívül egyetlen párt sem meri programjában felvállalni a Szent Korona-tan alapján álló alkotmányosság helyreállítását, pedig – ahogy a múlt csontvázaival a szekrényben – egy ’49-es alkotmánnyal a nyakunkon sem juthatunk messzire. Ennek a kérdésnek a felvetése az Országgyűlésben hozzásegítheti az egész országot a tisztánlátáshoz. Ugyanis vagy így, vagy úgy, de mindenkinek állást kell majd foglalnia, és a cikksorozatom első részében prognosztizált, az elkövetkezendő évtizedeket meghatározó, valódi – a nemzeti és a globalista között húzódó – politikai törésvonal ki fog rajzolódni. Innentől kezdve pedig már nem lesz folytatható a hazudozás, az ámítás és a nemzeti színű sziruppal leöntött neoliberális pusztítás.

Végre elkezdődhet a valódi munka: az ország és a nemzet fizikai, lelki és szellemi újjáépítése. Bármennyire is próbálják bemagyarázni országnak és világnak a beposhadt kis médiadiktátorok, hogy a Jobbik és a nemzeti radikálisok csak hőzöngeni tudnak, hogy nincs programjuk, hogy nem tudnak egy országot vezetni, süket fülekre fognak találni. Ugyanis nem születtünk radikálisnak, és valójában nem is vagyunk azok. Az ország helyzete radikális. Radikálisan rossz, amibe azok hozták, akik bennünket megbélyegeznek. És ha kell, akkor igen, vállaljuk! Radikális válaszokat fogunk adni a problémákra, mert a haldoklónak defibrillátor kell, nem maszatolás. A férget pedig seprűvel kell kisöpörni, nem szalvétával...

De hogyan kell egyáltalán elkezdeni az újjáépítést? Mihez nyúljon először az ember, hiszen mindenhonnan szivárog a víz? Na, erről majd a jövő héten.

(A szerző a Jobbik és a Magyar Gárda Egyesület elnöke)

barikád.hu