A modern világ egyik jellemzője, hogy ünnepeink jórészt elvesztették szakrális lényegüket, és elszaporodtak az olyan semmitmondó, infantilis "ünnepek", mint például az úgynevezett Valentin-nap. Korunkban mindennek "ünnepe", külön napja van, az állatoktól kezdve a fákon át az egészséges életmódig. Ez a dömping egyrészt relativizálja a valóban magasztos, szakrális tartalmú ünnepek jelentőségét, másrészt komolytalanná teszi a mégoly jó szándékot is. Vannak azután olyan évente ismétlődő napok is, amelyek eredetéről és valódi jelentéséről mit sem tudunk. Ilyen a mélységesen baloldali gyökerű nemzetközi nőnap, melyet jobboldaliként nem tekinthetünk ünnepnek. A nő, a nőiség mindig különleges helyet foglalt el az emberiség kultúrtörténetében. A művészek minden korban magasztalták és bókokkal halmozták el a nőket, s voltak és vannak matriarchális társadalmak is. Még a keresztény középkorban is kultuszuk volt, a lovagkor a hősiesség legfőbb jutalmának az imádott nő kegyeit tekintette. Szinte közhely, de züllött korunkban mégis szükséges leszögezni: a nőknek ugyanúgy megvan a saját szerepük és hivatásuk az életben, mint a férfiaknak. Egy nő minden tiszteletet és nagyrabecsülést megérdemel, ha hivatásának magas fokon megfelel. De elleneznünk kell, ha valaki a természettel szembeszegülve meg akarja tagadni saját valóságát. A modern világban a normális élet sok más területéhez hasonlóan a nemi szerepek is összekeveredni, szinte helyet cserélni látszanak. Hogy ez így történik, abban nem kis szerepe van az úgynevezett nőnapnak és a feminista mozgalmaknak. A nemzetközi nőnap Clara Zetkin (1857-1933) agyszüleménye. Clara Zetkin a német Szászországban született, tanítónőből lett megszállott szociáldemokrata amazon, később Németország Kommunista Pártjának alapító tagja. Ő szerkesztette a Gleichheit (Egyenlőség) című szociáldemokrata lapot 1892 és 1917 között, és azok közé tartozott, akik minden módon akadályozni próbálták Németország első világháborús erőfeszítéseit. 1920 és 1933 között a Sztálin irányítása alatt tevékenykedő Kominternben dolgozott, és barátságban állt két hírhedt kommunistával, Karl Liebknechttel és Rosa Luxemburggal, akik főszerepet játszottak Németországban az első világháború utáni baloldali zavargásokban. Clara Zetkin részt vett a II. Internacionálé megszervezésében, 1907-ben pedig ő hívta össze az első nemzetközi szocialista nőkonferenciát. Javaslatára a baloldal 1910-től rendszeresen megünnepelte az úgynevezett nemzetközi nőnapot, amely azért lett március 8., mert 1857-ben ezen a napon New Yorkban nagy tüntetést rendeztek a ruhagyári munkásnők. Clara Zetkint főleg a nők munka- és életkörülményei foglalkoztatták. Munkálkodása kifejezetten materiális alapú volt, és kizárólag a proletariátus asszonyaira korlátozódott. Clara Zetkin a nőies nő helyett a harcias amazon prototípusa volt. Ez a típus később a szovjet korszak sokkoló plakátjain hirdette a férfias traktorista nők felsőbbrendűségét. Ez a nőtípus "állva pisil és szivarozik", amint azt egy bugyuta amerikai komédia nem kevésbé bugyuta szereplője kivételesen találóan megállapította. Clara Zetkint minden feminista szervezet elődjének és példaképének tekinti. Ez a feminizmus azt hirdeti, hogy a nőknek a hitvesi, anyai hivatás helyett karriert kell csinálni. A női bájt gyengeségnek, elmaradott, középkori jelenségnek tekinti, és sikerre, önmegvalósításra törekednek. Mindenáron. Korunk öntudatos feministái lenézik, aki gyermeket, netán több gyermeket vállal vagy kimossa és kivasalja egy férfi gatyáját. Mindez megalázó számukra - ők inkább intrikáló felsővezetők, beosztottakat irányító amazonok akarnak lenni. A jelenség persze Clara Zetkin fellépése előtt is ismert volt, gondoljunk csak a franciaországi jakobinus forradalom guillotine-os vérengzéseit minden nőiességtől mentesen, kéjes örömmel szemlélő szövőnőkre. Nem véletlen, hogy a jakobinus forradalom szimbolikus alakja Marianne, a rongyos, de céltudatos és kellőképpen kegyetlen fúria. A mai Marianne-ok, Clara Zetkin utódai semmivel sem finomabbak, mint az említett szövőnők. Nőiség helyett "nőizmust" hirdetnek, méltányosság, tisztelet és gyengédség helyett egyenlőséget követelnek. Mintha az egymást kiegészítő részek (férfi és nő, jin és jang) bármikor is egyenlőek, azonosak lehetnének. (Ámbár manapság már megjelentek, sőt sok esetben "sztárrá" avanzsáltak az "egyenlőek": a férfias nők és a nőies férfiak. Nem kétséges, hogy olyan korban élünk, amelyet Bayer Zsolt találóan nevezett hanyatláskori Rómának.) Érdekes, hogy a lelkes feministák komoly technikai problémák esetén (kiég egy villanykörte) gyakorta felfüggesztik a feminizmust, amíg a "szexista", "hímsoviniszta" férfi orvosolja a bajt... A feministák egyik kedvenc szófordulata, hogy a férfiak a nőket "szexuális tárgynak" tekintik. Ez az álláspont álszent és abszurd. Igen, amióta világ a világ, létezik szexualitás, amelynek megvan a maga metafizikája és intimitása, amelyet pontosan azok gyaláznak meg, akik tüntetéseken, konferenciákon, publicisztikákban magyarázzák oda-vissza a szexualitást pusztán materiális szemszögből, talán önnön (szellemi) libidójuk hitványságának leplezésére. A szexualitással, a női vonzerővel, a természet rendjével gyakran éppen a feministák élnek viszsza. A "politikai korrektség" nevezetű idiotizmus szülőhazájában, az Egyesült Államokban szexuális zaklatás vádjával könynyen bíróság előtt találhatja magát az a férfi, aki szemügyre vesz egy vonzó nőt. Azaz egyes helyeken büntetik, ha valaki elismeri a szépséget, a harmóniát. Talán nem kell különösebben ecsetelnünk ennek az abszurditását. Félreértés ne essék: nem vagyunk a női méltóság ellen. Épp ellenkezőleg. A női méltóság, az egyetlen egészséges férfi számára sem nélkülözhető igazi nőiség hívei vagyunk. Ezért fontos, hogy a nemzetközi nőnap eredetét és hátterét, torz ideológiáját a maga valóságában mutassuk be. Március nyolcadikán a férfiak nagy többsége gépiesen elbandukol a virágárushoz, és csokorral kedveskedik hölgyismerőseinek. Ez persze kedves dolog, de sajnálatos módon az esetek nagy részében nem szívből jövő gesztus, hanem a szokásoknak való megfelelés kényszere. Nélkülözi az ünnep emelkedettségét. Az ünnep Mircea Eliade szerint azt jelenti, hogy valamilyen mitikus múltban, a "kezdeti" időben lezajlott szakrális eseményt újból jelenlévővé tesznek. Ennek során az ember a profán időfolyamból "átlép" a mitikus múltba, amely így újra és újra jelenvalóvá válik. Az úgynevezett nemzetközi nőnap nem felel meg az eliadei kritériumoknak, nem szakrális tartalmú ünnep, hanem egy baloldali gyökerű, politikai hátterű nap. Nem a nők, hanem az amazonok napja. Számunkra nem ünnep, mert a konzervatív férfiak az év háromszázhatvanöt napján tisztelik a pótolhatatlan, nőies nőket. ÁGOSTON BALÁZS Férfi és (vörös) nő A baloldali eredetű feminizmus "egyenlősítő jogokat" követel, miközben olyan példát mutat a hölgyeknek, mely természet adta kötelességeikről lebeszéli őket. Felbontja a férfi és a nő jang-jin szövetségét. Nem hallgat Pindaros eme intésére: "légy hű önmagadhoz." Megveti a családot: a gyermeket bőgőmasinának, a férjet pedig konkurens társadalmi ellenségnek látja. A nemi jellegek összemosódnak. De ki hordja majd a szoknyát, ha otthon mindenki nadrágot akar viselni? Úgy tűnik - ha igaz az evolúció darwini elmélete -, a törzsfejlődés következő állomása az uniszex harmadik neműség: a hímnős sapiens. Párizsban kezdődött a szellemi alászállás. A francia forradalom forgatagában elveszítette méltóságát az igazi tekintély. A művelt nemes hölgyekből lefejezett hullák, az egyszerűbb asszonyságokból pedig polgártársnők lettek. A kötőnők a családi tűzhely helyett a nyaktilót ülték körül. Rázták az öklüket, a halálraítélteket mocskolták és tocsogtak a vérben. Tombolt a királygyilkos respublika. "A dolgok ilyen rendjében a király csupán egy férfi; a királyné egyszerűen egy asszony; az asszony csak állat, méghozzá nem is a legmagasabb rendűek közül való. Az asszonyi nemnek általában, minden különösebb ok nélkül adott tiszteletet regényes ostobaságnak kell tekinteni" - írta erről 1790-ben Edmund Burke a "Töprengések a francia forradalomról" című művében, mely a konzervativizmus alapművének számít. A brit szerző szerint "a lovagiasság kora a múlté. - Az okoskodók, ökonomisták és számítgatók kora jött el, s örökre oda Európa dicsősége. Soha, soha többé nem fogjuk tapasztalni a rang és a nem iránti nemeslelkű lojalitást, a büszke meghódolást, a méltóságteljes engedelmességet, a szív alávetését, amely még a szolgaságban is ébren tartotta a magasztos szabadság szellemét. Oda az élet megvásárolatlan bája, a nemzetek olcsó védelme, a férfias érzelmek és a hősi vállalkozás dajkája!" A francia forradalom az alacsony tömeg hatalomátvétele volt. Általános durvasága a gyengéd nőiség ideálját is lerombolta: vörös frígiai sapkás, szitkozódó és köpködő forradalmárokká bestializálta a zendülő asszonyokat. Az emberi természettől idegen eszméket erőszakoltak a társadalomra, s ezen utópiák nevében gyilkolásra késztették Éva utódait. Az egészséges lelkületű anya, a gyengéd nő nem öl, mert az anyai öl az élet és születés misztériumának fészke. A hódítás és a harc a férfi hivatása. Ezt a hagyományos világot temette el a gall köztársaság köznépe. "A nép az az osztály, amely tisztán mechanikai foglalatosságot űz, a gyermekség állapotában van, csak érzelmei és testi érzékei fejlődtek ki. Szelleme sohasem elég fejlett ahhoz, hogy képes lenne intellektuális ismereteket befogadni. Ezzel csak fölöslegesen terhelnénk: a nép értelmét érzelmek helyettesítik, az érzelmeket pedig irányítani és nem felvilágosítani kell; a szívnek parancsolni kell, s nem érvelni, mint a szellemnek" - vélekedett Louis Gabriel Ambroise de Bonald, a kortárs francia konzervatív gondolkodó. Julius Evola olasz bölcselő írta a Lázadás a modern világ ellen című könyvében: a "feminizmus a nő személyiségét csak a férfi személyiségének az utánzataként tudja elképzelni, úgyhogy #követelései# a nő saját magával szemben tanúsított alapvető bizalmatlanságát álcázzák: képtelenségét arra, hogy nőként létezzen és érvényesüljön - ne férfiként. Egy végzetes félreértés következtében valójában képzelt alacsonyabbrendűséget érez amiatt, hogy csak nő, és sértésnek tekinti, ha #csak nőként# kezelik. (...) azt akarja, hogy a férfihoz mérjék. Csakhogy egyáltalán nem az igazi férfiról van szó, hanem egy szabványosított, racionalizált társadalom férfiszerkezetéről, férfibábjáról, akiben immár semmi valóban különböző és minőségi nincs". Nincs, mert történelemmé öregedtek azok az idők, amikor a hagyományos erkölcs mind a férfitól, mind a nőtől azt kívánta, hogy önmaga legyen. A pindarosi tételt Alfredo Oriani XIX. századi itáliai filozófus feminizmuskritikájában így nyomatékosította: "A nő nélkül, az egészen önmaga-nő nélkül a gyermek nem élhet; a nő nélkül, aki nem egészen anya, feleség, nővér és leány, az élet üres marad". Szabó Dezső is hasonló álláspontra helyezkedett "Korunk nőproblémája" című tanulmányában. Ő azonban a nemzeti demokrácia nézőpontjából vizsgálta a kérdést, szemben Evola és Oriani tekintélyelvű kiindulópontjával. Elítélte a magát haladó, szabadgondolkodó, modern világnézetűnek nevező erkölcstelenséget, de támadta a másik végletet is. "Ezek az egész női kérdést azzal a méltóságos és tömör mondattal intézik el: - A nő hivatása az, hogy jó anya legyen. Ezek a becstelen és hazug #fehér# irodalom hívei, s a nő és férfi viszonyáról ezek rókáznak össze egy olyan hülye és hazug #ideálizmust#, mely betegebb és undorítóbb a nemi élet minden más irtózatos eltévelyedésénél". Látható, hogy eltérő aspektusból szemlélődve hasonló következtetéseket vont le, mint a konzervatívok. "Harmadikutas" elhatárolódása ellenére ő is a hagyományos nőszerepet tekintette mintának. "A legfurcsább, a legbetegebb jelenség, az alapficamodás az a sajátos eltévelyedés, hogy a legtöbb lélekben - tudva vagy tudattalanul - a nő szabadsága, emancipációja annyi, mint: szabadság, hogy a nő férfivá legyen, fejlődjék vagy torzuljon. A nő egyenjogúsága pedig annyi: lehetőség, a nő férfiéletet élhessen. Ez a beteg és szegény elképzelés (hát mi vagyunk a nő legfelsőbb fejlődési ideálja?!) aztán a nő új helyzetének nem egy egészséges és szükséges új történelmi fejlődés jellegét, hanem egy bolond és beteg lázadás látszatát adja. Lázadás a természet, a férfi, a gyermek, a család, lázadás a szociális hit ellen." A kapitalizmus korszaka a nőket elszakította az otthontól. A XIX. században nők tömegeinek kezdett mást jelenti: család és munka. Az elégedetlenkedőket a munkásmozgalomba repítette az ipari társadalom elleni tiltakozás. A francia forradalom után a párizsi kommün barikádjain lövöldöztek a vörös zászló győzelméért. Az anyagelvű Friedrich Engels a nő családteremtő funkcióját is a "termelés" egyik fajtájának nevezi. Bizony, gyereket termelnek a lefokozott nők. Emma Goldman (1869-1940) kifejtette: "Az életben az egyén az igazi realitás. Kozmosz önmagában, nem az államért van, és nem a #társadalomnak# vagy a #nemzetnek# nevezett absztrakciókért, amely csak egyének összessége." Szót sem ejt a család értékeiről, hiszen a tágabb nagycsalád, a nemzet is csak elvont, nem létező valami. "Nemzeti és családi unalomról" beszél, melyből elmenekülhetett hajdan az egyén. Bizarr elméletei helyett sokatmondóbb felidézni eme korai feminista aktivista életútját. Oroszországi zsidó származású nemzetközi anarchista mozgalmár munkásnő. 1885-től az USA-ban élt. Az első világháború idején kifogásolta a katonai mozgósítást, ezért Szovjet-Oroszországba deportálták. A vörösök tisztelője lett. Nagy szeretettel fogadták, majd különvéleménye miatt ismét külföldre távozott. Síkra szállt a fogamzásgátlásért és a "nőemancipációért". Igazi nemzetköziként bejárta Angliát, lakott Spanyolországban, végül Kanadában hunyt el. A vörös akció reakciót vált ki a konzervatívokból. Zárásként egy ünnepélyes hangú kinyilatkoztatás következik, a középkor követendő példának tekintett modorában. Korunk egyik orosz jobboldali ideológus-esztétája, Alekszandr Dugin az erotika idealizmusát hirdeti: "Szemben a bitorlással, az erotika kiforgatásával a liberális világban, szemben a Szerelem nagy titkának durva meggyalázásával, mely ennek az átkozott kereskedő civilizációnak a gyakorlatában megvalósul, szemben a diadalmas Érosz közhelyekbe fojtásával - mindezzel szemben #keresztes hadjáratot# indítunk, a #Konzervatív Forradalom# minden nemes lovagjának keresztes hadjáratát." Ágy cselekednek majd "a nemes szívű lovagok minden akadállyal szemben, felnőve a Gyönyörűséges Hölgyhöz, a nagy célhoz vezető áldozattá és férfiassá válás útján." VASS KRISZTIÁN
