Napkelte

Tegnap reggel az M1 Napkelte című műsorában vettek részt az ferencvárosi időközi választás jelöltjei.
A körzetben 13 ember szeretett volna ugyebár jelölt lenni. Ebből 9-nek sikerült leadni a kellő mennyiségű ajánlószelvényt. Azonban 3 jelölt kényszerült visszalépésre a választási csalások miatt. Az MDF a MIÉP és a Tomcat vezette Szocialista Zöldvicc is szabálytalanul próbálta indíttatni magát. A szabálytalanságok és csalások (már-már megszokott, természetes úton) egészen az SZDSZ-ig gyűrűztek és a Fidesz is trükközgetett egy kicsit a MIÉP-el. Bennük az erkölcs és jó érzés azt diktálta, hogy nem szükséges a visszalépés. Így meglepetés nem történt.

A 6 párt jelöltjei közül egyedül a Fidesz jelöltje Bácskai János hiányzott. Távollétét az indokolta, hogy pártja úgy döntött nem lehet ott a vitán. A résztvevők: John Emese (SZDSZ), Bánsághi Tamás (MSZP), Várady Tibor (Humanista Párt), Paulik Péter István (Munkáspárt) és Szegedi Csanád (Jobbik), mint egyetlen jobboldali résztvevő.

A vitáról:
Kezdeném a kisebb jelentéktelenebb résztvevőkkel. Paulik Péter István, úgy indul, mint kommunista jelölt, állíítása szerint egyetlen baloldali jelölt. A kommunistáknak világszerte több, mint 100 millió áldozata volt. Így akarja Paulik Úr képviselni az embereket. Szeretné, ha egy igazi baloldali párt is a parlamentbe kerülne. Állítása szerint kellene egy piac, ahol a ferencvárosi emberek olcsón tudnak vásárolni. Isten se érti talán, hogy miért nem ígéri azt, hogy normalizálja az életet, hogy a ferencvárosi embereknek ne piacokra kelljen járniuk, ha megakarnak élni. De nem marad hiányérzet az eféle dolgokból sem. Várady Tibor a Humanista Párt jelöltje szerint szükség van a parlamentbe egy humanista hangra. Elmondja, hogy Ő mint jogász, ért mindent és jogász lévén mindjárt az összes ferencvárosi lakost képes képviselni. A vitát hevesen kezdte, aztán visszavonult amikor komolyabb dolgokról esett szót, így volt ideje gondolkodni mit is mondjon, amikor megszólítják. Se újat, se hasznosat nem sikerült, de legalább szépen hangzott. Megjegyzi, legalább ezer embert személyesen ismer, aki a humanistákra fog szavazni és akár 10%-os eredményt is elérhető lát. Azt is megtudhatjuk, hogy Ők nem egy új párt, már 10 éve működnek. Állítja ezt büszkén, de ez is elmond róluk nagyjából mindent. Hiszen az ismeretségük még így is jószívvel csak alacsony.

A két parlamenti párt jelöltje kényelmetlenebül érezhette magát, mert ami tagadhatatlan, az tagadhatatlan. Bánsághi Tamás rutinosan mosolygott, amikor Szegedi Csanád a Jobbik jelöltje az elmúlt évek MSZP-s csalásait sorolta fel. Ilyen forgatókönyvre nyilván nem készültek a szocialisták, hiszen az SZDSZ nem szokott erőfeszítéseket tenni ellenük, a Fidesz meg szintén nem fedhetetlen, így ami bumerángként visszacsaphat rá, azt nem is szokta feszegetni. Bánsághi elmondta amit sokszor halottunk, tette ezt azután, hogy megjegyezte, hogy változásoknak kellene lenniük, mert már elavult, ami most van. Paulik Péter többszörösen megtett megjegyzésére, mikor is azt állította, az MSZP nem is igazi baloldali párt nem reagált.
John Emese nem mondott újat, illetve hát Ő sem. Nagyszerűen játszotta a felháborodást amikor Szegedi Csanád kitért arra, hogy nem 2000 Ft-ért kellene cédulákat vásárolni. A védőbeszéde, viszont inkább volt szórakoztató. Szerinte a Jobbik szélsőségesesen letámadta a szelvényt leadókat és a szavazás titkosságát sértette meg, amikor megkérdezte néhány embertől, hogy kinek adta le az ajánlószelvényt. Nem beszélve arról, hogy ezekután ki akar, majd résztvenni a szavazáson. Kedves Emese! A logikája érthetetlen. Ha valakitől megkérdezik, hogy kinek adta le az ajánlószelvényét és Ő meg is mondja, abban mi sérti a szavazás titkosságát? És, hogy lehet az, hogy az emberek azért nem szavaznak, mert van egy párt, amelyik nem cédulákat vásárolva és szelvényeket hamisítva várja a szavazást, hanem lebuktatja azokat, amelyek ezt teszik? Emese szerint ez felháborító. Harmonikusabbá tenné ezt a városrészt. Ez Emese álma.

Érdemes megjegyezni a Jobbikot ért össztüzet. Ebben nagy volt az egyetértés. John Emese, hozta a formát és leszélsőségezte a Jobbikot. Várady Tibor erölködése, viszont nem csak váratlan volt, de annyira felesleges is. "Én is egy szélsőséges, erőszakos, bűnbakkereső pártnak tartom." Szegedi Csanádot tehát érte egy ösztűz, amire várni lehetett. Sajnálatos, hogy az MSZP és az SZDSZ oldaláról a miértekre megint nincs válasz. Megtudhattuk, hogy valójában csak a Munkáspárt baloldali a véleményük szerint és az is kiderült, hogy mi vagyunk a tudatlanok, hogy nem tudunk semmit mondani a jelentéktelen Humanista Pártról, mert Ők már 10 éve léteznek. A jelölt pedig legalább 1000 embert személyesen ismer, aki biztos rászavaz.

De, ha valaki lemaradt róla és még nem látta, de szeretné ezt saját szemével látni, az megteheti.
http://www.mtv.hu/videotar/?tag=23113#asd

Szegedi Csanád kampányfilmje pedig itt: http://www.szegedicsanad.hu/?oldal=videok&id=5

Nincsenek megjegyzések: