Egyesek szerint tiltakozni kellene a tőlünk lopott hármashalmos - kettőskeresztes szlovák címer használata ellen. Mostanában meg mintha az elégetése is divatba jönne. A tót atyafiak ugyan másként gondolják, de a hármashalmon álló kettőskeresztes címer nem szlovák lelemény, hanem hun (azaz magyar). Az antik hagyományban az égigérő fa és a királyság jelképeként szolgált (ezért került a kínai és a sumer írásba, meg a magyar címerbe is). 
A konzervatív sztyeppi életmód és környezet megtartotta ezeket az antik jeleket s népünkkel kerültek a Kárpát-medencébe, tőlünk pedig a szlovákokhoz. Amikor aztán cseh ösztönzésre az önálló szlovákság jelképeit keresgélték a szlovákság alapító atyái, bizony alaposan mellényúltak. Nem sikerült a magyarságtól független jelképet találniuk, pedig törekedtek rá. A ludas ebben az a magyarellenes 'tudományos' agyszülemény, amely a magyar címer elemeit megpróbálta idegenből származtatni. A tótocskáink felültek a finnugrista rablómesének.
E kínos helyzet kialakulása történetileg világos; hiszen a szlovákság később alakult ki, mint a halmon álló kettőskereszt, ráadásul a magyaroknak köszönhető magának az önálló szlovákságnak a megszületése is.
Az önálló szlovákság ugyanis több történelmi esemény hatására különült el a többi szláv népcsoporttól. Ezek közül az események közül a hun és avar honfoglalás jelenti a kezdeteket. A szlovákok őseit a hunok és az avarok segédnépként hozták be a Kárpát-medencébe és a központi hun-avar területek köré telepítették őket. Attól kezdve a központi területeken magyarok, a peremterületeken helyenként szlávok élnek. A hun-avar időkben és a Magyar Királyság kebelében a magyarsággal együtt töltött ezerötszáz év kialakította a többi szlávhoz képest önálló szlovák nyelvet és népet.
A történelem torz fintora, hogy ezt a bábáskodást a tótok területrablással és magyarveréssel hálálják meg (különösen elborzasztó ezek közül a több szlovák férfi által véresre vert magyar diáklány esete). De kanyarodjunk vissza inkább a szlovák nép születésének kezdeteihez!
A szláv tömbből való kiszakadásuk miatt a nyelvük további fejlődése a többi szláv nyelvtől eltérően alakult, s ez a lassú nyelvváltozás végül a szlovák nyelv és etnikum megszületéséhez vezetett. Az önálló szlovák nyelvre igen nagy hatást gyakorolt a magyar nyelv is, ami által a tót atyafiak egy kicsit magyarokká is váltak. Ez a hosszú, önálló nyelvet szülő folyamat még nem ért véget, hiszen a keleti szlovákok nem ugyanúgy beszélnek, mint a nyugatiak. Vannak, akik szerint csak egy kis jóindulattal beszélhetünk önálló szlovák nyelvről; valójában több kisebb felvidéki tót nyelvjárás alakult ki az elmúlt ezerötszáz év alatt.
Nem ért véget a szlovákság önállósodása a nemzeti mitológia és a jelképek terén sem.
Ami a mitológiát illeti, szlovák csodaszarvas-monda híján egyesek a magyarellenességet próbálják beemelni a szlovák nemzetképző ideológia közepébe. Ugyanis minden nemzetnek szüksége van valamilyen nemzetépítő ideológiára. A saját kultúrával szerény mértékben rendelkező népek számára kínálkozó legolcsóbb megoldás az, ha elveszik más népek kultúrkincseit és a gyűlöletet teszik meg a nemzetüket összefogó ragasztónak.
Aki gyűlöli a magyarokat, az jó szlovák? Mintha a szlovák vezetők némelyike így gondolná.
A gyűlölet valóban a lehető legolcsóbb csoportképző faktor. Némi hecckampány elegendő lehet egy gondolkodni mérsékelten képes nép felhergelésére és a soraik összezárására. Különösen, ha azt a magyarságot kell gyűlölni, amelynek erőszakkal elvett házaiban és földjén élnek. Mert egyetlen szlovákiai magyar léte is a magyarság ellen elkövetett szörnyű bűnre emlékeztet.
Az a különös (vagy inkább természetes?), hogy nem volt ez mindig így. Ha Trianon idején, az országcsonkításkor népszavazást tartottak volna a Felvidéken, akkor ma nincs Szlovákia, mert a tótoknak nem volt semmi bajuk a Magyar Királysággal, amint a magyaroknak sem a tót atyafisággal. A tót közhangulat csak a cseh uszítás hatására változott magyarellenesre az eltelt évtizedek alatt (kiemelt tisztelet a kivételnek!). De kanyarodjunk vissza ismét a szlovák nép kialakulásának kezdeteihez!
Ott tartottunk, hogy a szlovákok ősei a hunok és az avarok segédnépeiként érkeztek a Kárpát-medencébe. Eleink a mai lengyel, orosz és ukrán területekről hoztak magukkal csatlakozott szláv néptöredékeket s ezek váltak tóttá idővel.
Érthető, hogy a szlovákság legkorábbi ködös emlékei valamiképpen a hunok, avarok és magyarok államához kötődnek, s hogy ebből a körből választottak maguknak jelképet is. Mi magyarok, a néhány tízezer évvel korábban kezdődött történelmünknek köszönhetően bővében vagyunk a saját jelképeknek és jeleknek (pl. a székely rovásírás sem tót). Ebből a kincstárból eddig is adtunk, s ezután is tudunk adni másoknak. Az lenne a jó, ha az átvevők megértenék e jelképek humánus üzenetét, s az is hatna a világra, nem csak a magyarellenes kultúrpolitika . Így lett a tótok állami címere a hunok, avarok és magyarok által használt, hármashalmon álló kettőskereszt. Abban bízhattak szlovák nemzeti jelképet kreáló tót testvéreink, hogy nem a magyar címert, hanem egy Szent István király előtti szlovák hagyományt elevenítenek fel.
E tévedésükben segítette őket ama finnugrista téveszme, amely szerint a kettőskeresztet külföldről vettük át egy kései időpontban. Mint látjuk, a hazug áltudományos eszmére alapozott, lopott állami jelképben nincs sok köszönet. Köznevetség tárgya lett (nem a zászló, hanem a tolvajlás) a hozzáértők körében.
A fentiek alapján senkinek sem javasoljuk a szlovák állami jelképek égetését. A saját történelmünk egy kicsi, meggyalázott, ellopott és meghamisított szeletét égetnénk el vele. Inkább másképpen kellene megközelíteni ezt a hármashalmon álló kettőskeresztet, amely a közös és szép múltunkra emlékeztet. Legyen ez a majdani összefogás jelképe, az a biztos alap, amelyre építve újra testvéri közösséget alakíthatunk ki a felvidéki tótsággal. Mert a két testvérnép összeugrasztása csak a Kárpát-medence kifosztását és elpusztítását tervező és végző multinácik és cinkosaik tervét szolgálja. Az osszd meg és uralkodj elvét alkalmazzák velünk szemben is. Sajnos sikeresen - mert a népeket be lehet csapni, s nem mindig tanulnak a történelemből.
Aki tót zászlót éget, az a multinácik érdekeit szolgálja s talán a titkosszolgálatoktól kapott erre megbízást. Azért szerelték le a magyar hadsereget a jelenlegi parlamenti pártok, hogy az ellenünk behívandó tót és egyéb harckocsik semmiféle ellenállásba ne ütközhessenek s végképp eltörölhessék a magyar államot. Ahhoz azonban, hogy a két szomszédnép egymás ellen ugrasztható legyen, 'szükség' van néhány magyarverésre és szlovákzászló-égetésre.
A magyarországi parlamenti pártok vezetői ezt tudva ajándékozták el és olvasztották be a magyar harckocsikat.
Mindezek után mi mást mondhatnánk, mint hogy a magyarok és tótok ellen való ostoba dolog a szlovák zászló elégetése, amit lehetőleg el kell kerülni.
Rovó rovata (rovo.virtus.hu és mariaorszaga.hu)
Varga Géza írástörténész
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése