Szent Korona

1301 A Szent Korona hazatérésének 30. évfordulójáról emlékeznek meg vízkereszt ünnepén a Mátyás-templomban, ahol vasárnap 10 órakor ünnepi nagymisét tartanak. A latin nyelvű hálaadáson a templom ének- és zenekara Liszt Ferenc Koronázási miséjét adja elő.
A Szent Korona átadásának napján, 1978. január 6-án is Liszt Ferenc miséje hangzott fel a Mátyás-templomban, amely kiváltotta az egyházakat akkoriban felügyelő Állami Egyházügyi Hivatal nemtetszését, a ceremóniát azonban végül engedélyezték.
A korona Jimmy Carter, az Egyesült Államok akkori elnökének döntése értelmében került vissza Magyarországra.
A kezdeményezés nagy vitát váltott ki a kongresszusban és a magyar emigráció körében is, mert az akció mögött a szocializmus elismerését látták. A Szent Koronát végül Cyrus Vance külügyminiszter az amerikai nép képviseletében adta át az Országgyűlés elnökének, ily módon a magyar népnek, s azt is kikötötték, hogy a koronaékszereket nyilvánosan állítsák ki.
(MTI)

magyar_korona

 Szent Korona – I. István királlyá avatásától kezdve Magyarországon a ko­ro­na volt a legfontosabb felségjelvény, első királyunk koronája azonban nem maradt ránk. A mai magyar korona, az ún. Szent Korona alsó, görög feliratú része (corona Graeca)korona aranyból készült abroncskorona, egyik zománcképe I. Géza király képmását ábrázolja. Eredetileg női diadém volt, s a bizánci császár ajándékaként került magyar földre I. Géza korában. Az arany kereszt­pántok alkotta, latin feliratú felső rész (corona Latina) zománcképeit Szent István tulajdonát képező ötvöstárgyról szerelhették le a görög korona be­bol­tozásakor a XI. század vége és a XII. század vége közti időben. A tetején levő kereszt XVI. századi eredetű. A Szent Korona (corona Sacra) elnevezés 1256-tól fordul elő, s a diadémot a XIII. század végétől évszázadokon át tévesen Szent István koronájának tartották. A XII. század végétől 1916-ig volt hasz­nálatban. A Szent Korona a XV. század elejétől nemcsak a király felség­jel­vényétkorona magyar jelentette, hanem a magyar államot és a magyar államhatalmat is szimbolizálta. Ebből a felfogásból nőtt ki később az organikus államszemlélet alapján a Szent Korona-tan, amelynek alapvetése már Werbőczy István mű­vében (1514) megfogalmazást nyert.  korona magyar zászlón

Nincsenek megjegyzések: