Március 9 szociális népszavazás

A Medián szerint minden eddiginél alacsonyabb az MSZP támogatottsága; a Fidesznek valamennyi választói csoportban legalább kétszer annyi szimpatizánsa van, mint a szocialistáknak és jön a szociális népszavazás.szociális népszavazás

mszp A Fidesz elnöke örül annak, hogy a köztársasági elnök a lehető legrövidebb időn belül kitűzte a népszavazás dátumát; A legnagyobb ellenzéki erő vezetője a magyar demokrácia szégyenének nevezte, hogy ennyi évvel a rendszerváltás után egy évig kell harcolni egy alkotmányos jog érvényesüléséért.

Sólyom László köztársasági elnök több okból döntött a március 9-ei dátum mellett: ez felelt meg az eddigi gyakorlatnak, nem látta indokoltnak a referendum további késedelmét, valamint a tavaszi ünnepek is így maradtak kívül a kampány időszakán.

MSZP is azt jelezte, hogy egyetért az időponttal. Az SZDSZ ugyanakkor úgy véli: a korai időpont a Fidesznek kedvez, mivel a kormánypártoknak nem marad elég idejük a kampányra.magán egészségbiztosítás SZDSZ

Jogorvoslatért fordult az Alkotmánybírósághoz szerdán Morvai Krisztina, akinek az egészségbiztosítási törvényt megerősítő népszavazási kérdéseinek hitelesítését megtagadta az Országos Választási Bizottság.

Nincsenek megjegyzések: