MSZP Morzsák

Bajnai: Mi sem úszhatjuk meg

Bajnai Gordon szerint még jó néhány olyan bejelentésre kell felkészülnünk, amely munkahelyek megszűnéséről, a munkanélküliek számának növekedéséről szól.

A gazdasági miniszter szerint tízezrek veszíthetik el munkahelyüket a következő hónapokban. Bajnai úgy látja: Magyarország Európa legnyitottabb gazdasága, amely nagymértékben függ az exporttól és így minden kormányzati intézkedés ellenére is hatással van rá a környező országok termelésének visszaesése.


Csak ritka türelmes embereknek javasolt, hogy meglátogassa a szocialisták weboldalát. De a több szemszögből való vizsgálás érdekében még hasznos is lehet. Ma ilyen jó hírrel fogadják a látogatókat, közvetlen az előző kijelentés olvasása után:

A segélyre fordított pénz feléből 2009-ben munkabér lesz

Fontos, hogy erősödjön a munka becsülete, és az ország minden szegletében az legyen a meghatározó, hogy az emberek munkabérből élnek A kormány úgy számol, hogy jövőre az 50 milliárd forint rendszeres szociális segélyre fordított összegnek csaknem a fele már munkabérként jut el az emberekhez - mondta Gyurcsány Ferenc sajtótájékoztatón, kedden, Bátonyterenyén. A hétfőn elfogadott, januártól életbe lépő szociális törvény célja az, hogy 200 ezer, rendszeres szociális segélyből élő ember újra dolgozzon, ne pedig segélyt kapjon - tette hozzá a miniszterelnök.


Most akkor tömeges munkahely megszűnésekre lehet számítani. De ne aggódjunk, jövőre, akik most segélyt kapnak az erre szánt összeg felét úgy kapják meg, hogy az már munkabér lesz. Olyan kis ravaszok megint. Összekuszálják a dolgokat. De jót akarnak mindig...és sosem jön be.



Nincsenek megjegyzések: