Quo vadis, jobboldal?

2009.02.21.

Nem tisztem más orgánumokat reklámozni a portálon, de ezúttal érdemes megvásárolni a Rubicon legújabb számát, mely a magyar jobboldal 1900 és 1945 közötti változásaival és hagyományaival foglalkozik, a"preambulumban" rövid bevezetést adva az 1945 utáni "evolúcióról" is. Érdemes röviden áttekintenünk ezen folyamatokat, majd levonni a mai állapotokra a megfelelő konzekvenciákat.

A jobboldali totalitárius rezsimek 1945-ös részleges bukását követően a jobboldal fogalma sajátos torzuláson esett át, részben az önmagukat átpozicionáló jobboldaliak, részben a fasiszta stigmát ellenfeleikre sütő baloldaliak miatt. Általános trend volt, hogy nyugaton a magukat kereszténydemokratáknak valló formációk értek el jelentősebb sikereket, akik igyekeztek a legélesebben elválasztani magukat a szélsőjobboldaltól, nem egyszer alkalmi koalíciókat kötve a szociáldemokratákkal és a liberálisokkal. (Ez egyébként a mai napig érvényes rekvizituma a "haladó jobboldalnak", elég itt a Le Pen elleni 2002-es francia nagykoalíciós összeborulásra vagy Angela Merkel "kényszerű" koalíciójára gondolnunk.) A kelet-közép európai térségben a háború előtt a fennálló jobboldali rezsimek polgári-demokrata ellenzékeként funkcionáló erők könyvelhettek el ideiglenes sikereket, ilyen volt Magyarországon az FKgP, mely az 1945-ös nemzetgyűlési választásokon a szavazatok több mint 57%-át kapta. Más kérdés, hogy a szovjet birodalom helyi vazallusai és gauleiterei hamar sikerre vitték a "szocialista forradalmat", hogy aztán évtizedekig írmagját se lehessen felfedezni a hivatalos jobboldali gondolkodásnak. A gazdasági összeomlás diktálta politikai "rendszerváltozást" követően aztán újraéledtek a háború utáni polgári demokrata (liberális-konzervatív) pártok (FKgP, KDNP), vagy egészen újak alakultak (pl. az MDF).

Jellemző, hogy ekkor még az SZDSZ és a Fidesz harmonikus szimbiózisban éltek, magukat egyfajta liberális tömörülésként definiálva, kritizálva az Antall-kormányt. Az 1990-es évek közepére aztán a Fidesz jobbra lavírozta magát, az SZDSZ koalícióra lépett a posztkommunistákkal, az MDF romjain pedig megjelent a MIÉP, mely jelentős sikert csak 1998-ban ért el. A Fidesz-kormány idején még színekben gazdag jobboldali paletta hamarosan olvadni kezdett, előbb a kisgazdákat kezdte ki a jobboldali hatalomkoncentráció gondolata, később a MIÉP esett áldozatul (utóbbit a neokonzervatív Pokorni Zoltán egyenesen a demokrácia diadalaként értékelte a szélsőségesek felett.) A vesztes jobboldali kormánykoalíció (mely eddigre nagyjából már csak a Fideszből és az MDF-ből állt) feje, Orbán Viktor 2002-ben meghirdette az "egy a tábor, egy a zászló" politikáját, életre hívva a polgári körök országos érhálózatú mozgalmát. A jobboldali pártok asszimiliációjára törekvő orbáni politika igyekezett hangsúlyozni, hogy Barankovics óta nem látott egységbe tömörült a jobboldal,a gyakorlat azonban sajnos nem igazolta ezt a pátosszal teli gondolatot. A Fidesz egyre vehemensebb rohamainak súlya alatt az MDF Dávid Ibolya vezetésével egyre inkább balra tolódott, az alapító atyák kiszorultak, a tulipános fanfanok ma silány karikatúrájukat mutatják egykori önmaguknak.

A 2002-ben még Orbán által is patronált mozgalom, a Jobbik mára önállóan mérhető erővé vált, az egység sokféleségének hegeli gondolatát hangsúlyozva (vesd össze Vona Gábor hitvallásával: "egy a tábor, több a zászló"), amit a polgári szövetség vezetői látható neurotikus zavarokkal konstatáltak. Megindult a szél kifogása a radikálisok vitorlájából, kénytelenek a Jobbik által hangsúlyozott tematikát "rekvirálni", többek között a közbiztonság eszkalálódásáról beszélve. Kapkodás és vádaskodás jellemzi politikájukat. Félnek, hogy a jobboldal általuk hangsúlyozott homogenitásának gondolata megdől és egy tőlük jobbra álló formáció képes lesz önállóan az Országgyűlésbe jutni. Ezt pedig meg szeretnék akadályozni, ha lehet, minden áron. De miért?

Ma még nem lehet tudni, hogy a jobboldal hova tart, de a XXI. század hajnalának válságsorozata alapvetően pozicionálhatja át a jobboldalt, amint azt már több politológus is volt szíves hangsúlyozni. Quo vadis, jobboldal?

Nincsenek megjegyzések: