Fekete Péter roma

Fekete Péter roma és ennek bizonyítékát is leltem. A régi lim-lomok között egy pakli kártyát találtam.

Fekete Pétert egy romazenészként figurázza meg, míg a pozitív szereplőket nemzeti ruhába öltözteti, kurucként formázza meg a játék. A negatív szereplőket pedig labancként ábrázolja és persze a cigány hozza rád a legnagyobb szerencsétlenséget a kártyában.

fekete peter

Miért lehet, hogy a cigány a negatív szereplő?

Már régeink is tudhattak valamit?

Nem gondoltam volna, hogy ilyen írás valaha is meg kell, hogy jelenjen a blogomon. De!

Az elmúlt két hétben a 4.A.-ba járó gyerekünknek, ha megkérdezzük mit vettél a zsebpénzeden az iskolai büfében, válasza csak annyi: Semmit! Betudtuk válaszát a korának megfelelő dacnak, míg gyanús nem lett, hogy ha faggatni kezdtük mégis mit vettél a válaszadás egyre kínosabb volt számára és csak kitartott a semmit nem vettem mellett.

Majd kibökte az igazat!:

Két roma gyerek van az osztályban egy lány és egy fiú, kik rendszeresen elkérik, elveszik a gyerek aprócska zsebpénzét, megfélemlítik már 4.-ben a "parasztot".

Kikeltem magamból a nejem már tudott az esetről egy pár napja, de nem merte elmondani.

Neki estem a gyereknek, hogy mekkora béna vagy, hogy engeded magad megfélemlíteni, kirabolni.

Nem tudtam dühömben mást tanácsolni, állj szembe velük és ordítsd a képükbe: apám rátok gyújta a házat, ha nem hagytok békén.

Tudom, hülye tanács, de igen dühbe voltam a két kis koszos miatt. Nem azért gürizek, hogy a gyerek pénzén zabáljanak a büféből.

Állítólag ezek a "rendes" cigányok a szülők dolgoznak, "normálisan" élnek.

Na kedves (már megint) liberális ge..ik. Nem vezet semmi jóra a roma és nem roma gyerekek együtt iskoláztatása. A "paraszt" (libiknek: így hívják ám ezek a magyarokat!) és roma gyerekek nem jönnek ki egymással, a romának nem használ a jó példa. A magyar gyereket meg teljesen tönkre teszik a roma gyerekek, zavarják az órát, a szünetben meg terorrizálják a társaikat.

És itt most már vitába szállok a KURUC.INFO-val is:

Olvasható a hirdetésükben: "A cigányzene hungarikum"

Tudod mit, NE legyen az! Ne jusson a világon senkinek az eszébe Magyarország a magyarság, ha cigányzenét hall. Mert, ilyenek ezek, velünk...


...(csak egy példa)A XIII.-ban laktam fiatalon. Visegrádi utcában béreltem egy kis lakást az első emeleten.
Normális lakókkal, jó szomszédokkal. Csak egy baj volt:
A földszinti lakásokban romák laktak. Este az alattam levőtől nem tudtam sem, Tv-ni sem, aludni. Minden estés program volt az asszony fejét beleverni a konyhaszekrénybe. Egy reggel meg arra ébredtem, de nem hittem a szememnek: Disznót vágott a belvárosi udvarban a cigány. A földszinti fiataloktól meg a frász kerülgetett, mikor harap meg a büdös vérebük mert olyan jól kinéző konszolidált roma gyerekek voltak, kopaszok, tetkóval teli testük, kiló arany a nyakukban és olyan kedvesen néztek ránk parasztokra...
Sajnos több negatívum ért már eddig a romák részéről, pozitívum most nem is jut az eszembe, de a rossz tapasztalataimat órákon át tudnám fröcsögni, de tudod mit, nem. Éljünk békében, nyitott az út romák számára immár 700 éve, hogy alkalmazkodjanak, integrálódjanak társadalmunkba.

Nincsenek megjegyzések: