Sztrájkokra és demonstrációkra hív a LIGA

vakterkep A mai napon - november 23-án - Gaskó István,  LIGA Szakszervezetek elnöke és Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetsége elnöke közös sajtótájékoztatón értékelte a november 21-i sztrájkokat és ismertette a következő lépéseket. Elmondták, hogy a 21-i akciók sikeresek, de hatástalanok voltak, ezért újabb akciókat szerveznek.

A LIGA Tanács a 2007. november 22-i ülésén a társadalombiztosítás ágazatait érintő, tervezett kormányzati intézkedések körüli helyzetet megtárgyalta és a következő állásfoglalást tette. 

A LIGA Tanács megállapította, hogy a nyugdíjrendszer szabályainak kedvezőtlen, átgondolatlan megváltoztatásának-, és a korkedvezményes nyugdíjrendszer tíz évre befagyasztott átalakításának holtpontról való kimozdítására tett kísérleteink a mai napig nem jártak sikerrel. Az egészségbiztosítási rendszer részleges magánosítására irányuló kormányzati szándék nem változott.

A 2007. november 21-én a „Társadalmi Szolidaritás Napján” lebonyolított sztrájkok és tüntetések a tagszervezetek által meghozott döntéseknek megfelelően sikeresen lezajlottak. A magyar történelem legszélesebb körű és legmélyebb tiltakozó akcióira reményeink szerint a kormány konstruktív válaszokat ad és ezek a követelések teljesítését eredményezik.

Amennyiben a kormány nem ad pozitív választ, a LIGA Szakszervezetek a követelések kikényszerítése érdekében, további tiltakozó akciókra – sztrájkokra és demonstrációkra – hívja fel tagszervezeteit. Felkéri a civil szervezeteket és szakszervezeteket hogy, aktív részvételükkel támogassák akcióinkat.

A LIGA Tanács felhatalmazása alapján, az elnökség 2007. november 26-ig kijelöli a tiltakozó akciók kezdőnapját úgy, hogy az még hatásos legyen a 2007. december 17-i végszavazás előtt.

 

IMG3367

Támogassuk a LIGA szakszervezetet!  Támogassuk a bátor Munkástanácsokat!

 

Mind álljunk a szakszervezetek mellé és támogassuk a tiltakozó megmozdulásokat, erősítsük őket jelenlétünkkel. Mondjunk együtt nemet a nyugdíj és egészségbiztosítási reformnak.

 

Nincsenek megjegyzések: