Tolerancia 0

Amikor véget ért a példás rendben lezajló tüntetés, a tüntetés vidékről feljött résztvevői és mindazok, akik még a szolidaritás és együvé tartozás hatása alatt voltak, vagy másfél ezren, derűsen beszélgetni kezdtek a téren, nem volt kedvük azonnal hazatérni. Az égő fáklyákat kazlakba rakták és körülállták és a lángok fényénél békésen énekelgettek. Ezt a hangulatot tette tönkre hirtelen a kordonok mögött a puccsista hatalmat terrorral és fenyegetéssel megalapozó és fenntartó politikai „rendőrség” demonstratív erődemonstrációja, amit az emberek nem hagytak szó nélkül. (kuruc.info)nem mszp

Valóban én is úgy tapasztaltam, hogy a kint lévő emberek békések.

Meg is lepett viszont az, hogy mennyire nincs rendőri biztosítás a téren, ez rendkívül szokatlan volt. Majd persze meglepett maga az oszlatás is. Már a hírekben értesültem a rendőrség már megint nem bírt magával, oszlat. Megis lepett az először RTL_club-on hallott hír miszerint: A nyolc órakor véget ért tüntetést negyed kilenckor elkezdte feloszlatni a rendőrség.

Biorobotok és vele együtt a kommunista vezetőik toleranciáját jól mutatja az a 15 perc mit azzal töltöttek el, hogy felszólítsák az embereket, most már eleget ugattatok, takarodjatok haza, majd puff és csapok. Remek egy helyzet, más nevet nem is találok, mint: Diktatórikus Demokrácia.

Diktatórikus Demokrácia: A hatalmon lévőké a döntési jog ellentmondás és hangos kritika nélkül, ha ellent mondasz, fejed csóválod akkor neked, kuss és jön a pofon.

Nincsenek megjegyzések: