Buék

képBoldog uj évet kívánok.

 Buék 2008

Magyar Gárda

Reményik Sándor: JÓZSEF, AZ ÁCS, AZ ISTENNEL BESZÉL

Magasságos,
Te tudod: nehéz ez az apaság,
Amit az én szegény vállamra tettél.
Apja volnék, - és mégsem az vagyok.
Ez a gyermek... ha szemébe tekintek,
Benne ragyognak nap, hold, csillagok.
Anyja szemei s a Te szemeid,
Istenem, a Te szemeid azok.
Gyönyörűséges és szörnyű szemek,
Oly ismerősek, s oly idegenek...
Ez az ács-műhely... ezek a forgácsok...
Mit tehettem érte?... Mit tehetek?
Én tanítottam fogni a szerszámot,
Mégis rá fogják majd a kalapácsot.
Úgy félek: mi lesz?
Most is ki tudja, merre kóborog,
Tekintetétől tüzet fog a műhely,
Tüzet a világ, s egyszer ellobog.
Ó, jó volt véle Egyiptomba futni
S azután is óvni a lépteit,
Fel a templomig, Jeruzsálemig,
Míg egyszer elmaradt...
Ó, jó volt, míg parányi rózsaujja
Borzolta szürkülő szakállamat,
Ezüst nyomot hagyott már akkor is,
Komoly nyomot parányi rózsaujja.
S most olyan más az útja...
Vezetném és Ő vezet engemet.
Csak azt tudom, a Te utadon jár,
Magasságos,
De ki tudja a Te ösvényedet?
Te vagy az atyja, - én senki vagyok,
Az Evangéliumban hallgatok,
S hallgat rólam az Evangélium.

advent x-mass

Áldott békés karácsonyt kívánok mindenkinek.

Áldott békés karácsonyt kívánok mindenkinek.

GoldXMassTree

Dömötör Tibor: Karácsony

magyar_advent

Karácsonykor:
Angyalok szállnak,
Híradást hoznak,
Béke jegyében,
Élet fényében,
Szentség lelkében,
Hívők hitében,
Krisztus képében
Földön jár az Isten.

Karácsonykor:
Harangok zúgnak,
Szent igék szólnak,
Imádság szárnyán,
Szíveknek vágyán,
Zsoltárok hangján,
Szeretet hídján,
Bocsánat útján
Mennyben jár az ember.

Móra László: Karácsonyi imádság

advent

Ó, édes Jézuska,
Hallgasd meg szavunk!
Nagy országért síró
Bús magyarok vagyunk. 

Szent karácsony estjén
Halld meg ezer jajunk…
Igaszágot kérő
Bús magyarok vagyunk.

Küldd le angyalkáid,
Tedd fényessé napunk!
Hiszen csak sötétben
Botorkálók vagyunk. adventi

Széttépett Hazánkban
Nézd városunk, falunk!
Alig-alig élők
Meglopottak vagyunk.

Ne küldj sok játékot!
Karácsonyfát se adj!
Ó, csak azt tudhassuk,
Hogy most közöttünk vagy.

Hogy közibénk jöttél
S két áldott kezeddel
Földi csodát teszel
Síró nemzeteddel.

Ó, édes Jézuska
Hallgasd, amit kérünk:
Szent István országát
Adjad vissza nékünk!

Ha soha egyébkor...

kari-magyar

Ha soha egyébkor eszembe se jutna, karika
Karácsony estéjén hazaszállnék
Mindig a mi kis falunkba.

Ha soha egyébkor rá sem emlékeznék
Karácsony estéjén a mi kis házunkat
Mindig fölkeresném.

Ha máskor eszembe sosem is jutnának,
Karácsony estéjén örökké áldanám
Az édesapámat, az édesanyámat.

Zsitvay Tibor: Magyar gyermek imája

Kis Jézuska, kérve kérünk,
Tégy miértünk nagy csodát!
Rabláncot hord annyi vérünk,
És nem bírja már tovább.

Nyújtsd kezecskéd csak feléje,
Szólj csak egy szót, édeset,
S magyar népünk szerencséje
Boldogabb lesz, fényesebb!

 

kari-karácsony

Ady Endre: A Jézuska tiszteletére

A született Jézus,
Ez igézetes gyermek,
Áldja meg azokat,
Kik a szívünkbe vernek
Mérges szuronyokat.

Áldassanak bennünk
A kifeslett vér-rózsák:
Bánat, kín, szenvedés,
Mert Jézus volt a Jóság
S a nagy, szent türelem.

Csengessünk csengőkkel,
Szeressünk szeretettel,
Örüljünk, ha sírunk,
Ha ránk tör minden ember
S ha álul bántatunk.

A született Jézus
Született így s kívánta,
Hogy ez legyen az üdv:
Minden hívság kihányva
Életünk gömbiből.

kari_x-mass

Sovjet megalománia

1a 2a A Hitleri Németországot szapultuk, megalomániás építési tervei miatt  (többek között). A baráti szovjetunió sem volt mentes a hülyeségtől a valóságtól jócskán elrugaszkodott Sztalin is. Óriási építkezésekről szőtt terveket, álmodozott mint egy gyermek, remek mérnökök meg is rajzolták számára álmait. Íme néhány fantasztikus jövőkép a  vörös téren álló Kremml-et elnyomó óriási épület, mi hirdeti a kommunizmus nagyságát a Párizsi diadalívet akár a lábaközé is kapható a munka harcában megnyomorodott oroszok sokaságának emléket állító valami az eget kezével elérő Lenin elvtárs ki talán isten lábát akarja megfogni e magasságban vagy a vörös csillagot akarja elérni az ég felé nyújtózva, és, ... és az üzenete számunkra nem is lehetne más mint: merjünk nagyot álmodni a nyomorban és elnyomásban is. Lehet, hogy a szovjet ideológiának ezzel a tipusú városfejlesztéssel más volt az üzenete, ezen majd vitatkozzanak a történészek.6a

3a 4a 5a  7a 8a

Orosz Hummer a Gaz Tiger

z62005 Hummer H2 SUT Szovjet Hummer. Nem tagadható le a hasonlóság már a közkedvelt és szeretett Hummer terepjáró és a Gaz Tiger között. Új terepjáró oroszországból, luxus és katonai kivitelben is kapható a boltokban. A katonai kivitelt nem látnánk szívesen az útjainkon.

z5z4 z3 z2 z1

Orosz jármű

auto auto1

Orosz járműipar remeke ez a tuningolt páncélos. 

auto2auto3

Gyurcsány nincs a hírességek között.

00033451bEgy remek festmény, történelmi arcképcsarnok egy vásznon.

Nézegettem az ismerős arcokat mikor hiányérzetem támadt, Gyurcsány sehol. Hiánypótlásként az alábbi kép, hogy ne legyen szomorú, mert azt nem akarnám, hogy szomorú legyen karácsonykor.

00033451

00033451b

Hétköznapi terrorizmus

hajlektalan 180

Hajléktalanok, csöves kulturális egyesülete alkoholista csoportjának tiltakozó akciója a szabad pékárú és tejtermék kereskedelem ellen.

Csintalan

Megígértem magamnak nem írok Csintalanról, szót sem érdemel. De ami túlzás az túlzás és szót követel. Kuruc hír:
Amint azt a Kuruc.info hírül adta, minden ÁVH-s szerv a Csintalant megfegyelmező Magyarok Nyilait keresi, még külön nyomozócsoportot is felállítottak a hatékonyabb munka érdekében. A bűnözők viszont érdekes módon sem ennyi pénzt nem érnek, sem ennyi munkát nem érdemelnek.Sanyi ugye egyenlőbb, ő ötmilliót ér. És nyomozócsoportot. A police.hu Körözések menüpontja alatt viszont érdekes adatokra leltünk:"Elfogatóparanccsal rendelkezők száma: 37.296" (!!!)Miközben politikai csintalankodókat figyelmeztető szabadságharcosainkra 5 milliós forintnyi judáspénzt tűzött ki a rendőrség, addig 37.296 valódi bűnöző szabadon járkál közöttünk.Megnézve a Top 21-es menüpontot láthatjuk, hogy több gyilkos senkiházi fején 10 fillér sincs.Sanyi szerint a megveréséhez komoly tudásra volt szükségCsintalan szerint az őt megegyengetők akkora profizmussal hajtották végre az ellene elkövetett támadást, hogy csak a politikai elit emberei lehettek. Vajon a Top 21-ben az 1. helyen szereplő Farkas Róbert mennyire profi és mennyire tartozik a politikai elithez, hogy két elfogató paranccsal sem bírják már féléve elkapni?(SZKR - Kuruc.info)

…És mennyire igazuk van (a francba, már megint)
Munkám során gyakran találkozom, nem vízköves mosógéppel, hanem fejsérüléssel. Legutóbbi ilyen eset a Csintalan „úr” fejsérüléséhez kísértetiesen hasonlító sérülés volt. X nő beteg elesett fejét ütötte be éles szélű fémtárgy okozta 2cm-es nyílt seb a koponyatetőn. Látvány: A hajába belekocsonyásodott vér, a szemárok teli vérrel (kimosás után látszott csak a szem nem sérült) a ruhája elől alsó ruháig átázva a vértől, a földön nagymennyiségű vér látható.
Meglátásom szerint (nem voltam ott, a fotókra, felvételekre alapozva) Csintalan esete nem más, mint kacsa, hamuka, de nevezhetjük hazugságnak is. Szerintem: A garázsajtóba szerencsétlenül beverte a fejét, látva a sérülése „komolyságát” úgy gondolhatta, hogy ebből óriási média vihart, sikert kovácsolhat, szimpátiát ébreszthet maga iránt, még ellenségeiben is (ugye ilyet még az ellenségünknek sem kívánnánk, hogy vascsővel verjék agyon).
Vascsöves támadás áldozata minimum telis tele haematómával, (PL. gondold el beződülsz, ha neki mégy comboddal az ágysarkának) főként alkaron mivel a támadott személy védeni próbálja fejét, így védekezésnél el is törhet az alkar. Haematóma sehol, sem fejen, sem alkaron, Akkor?

Magyarok nyilai felszabadítási front, ez meg mi a franc? Melyik őrült viccelte meg megint a médiát és tette bolonddá a rendőrséget, adott reményt az éhezőnek?

Gyurcsány blogját olvastam

Ferink, mindenki Ferije írja blogjában:
Nem kell nagyon csodálkozni azon, hogy politikai ellenfeleink kézzel-lábbal tiltakoztak törvényhozási szándékaink érvényesítése ellen
. (én sem csodálkoztam a tiltakozásokon, csak azon, hogy süket fülekre talált) Ez a parlamentáris demokrácia velejárója. Sőt, még azt sem követelhetjük az ellenzéktől, hogy legyen saját alternatívája. Persze az ország számára jobb lenne, ha lenne, de az ellenzékiségnek ez nem elengedhetetlen feltétele. Legfeljebb a felelősség, de ez már egy másik kérdés. Azonban van itt valami, amit végig kell gondolni. A koalíció nemcsak parlamenti ellenzékével állt vitában. Nem lehet nem észrevenni, hogy több civil szervezet, kamara, szakszervezet is a törvény ellen volt. Persze, mondhatjuk azt, hogy ez az ellenzék ármánykodásának eredménye, de szerintem ez így több mint pontatlan volna. Mondhatjuk, hogy azok, akik a kormány álláspontjával szembehelyezkedtek, megtévesztett, félrevezetett emberek. (nekem inkább az dereng, félrevezetettek a másik oldalon állnak)Nyilván van ilyen is közöttük. Hozzátehetjük, hogy tapasztalatból tudjuk, a tiltakozók egy része rendkívül pontatlan, vagy semmilyen tudással nem rendelkezik arról, mit is fog jelenteni ez a törvény. (az a baj, azok sem tudják jobban mint én, kik megszavazták a törvényt) Ez is igaz. De hozzá kell tenni azt is: alapvetően a mi kötelességünk, hogy az emberek tudják, mire készül a Parlament, meg is értsék, és arról minimális erőfeszítést téve tájékozottak lehessenek. Mi az elmúlt időszakban olyannyira el voltunk foglalva azzal, hogy megtaláljuk a szakmailag jó, politikailag pedig lehetséges megoldást, hogy egész egyszerűen erre már nem maradt elegendő energiánk, és talán figyelmünk sem...
…nem maradt elegendő figyelem és energia a tájékoztatásra, a nyitottabb párbeszédre. Nagy tanulság ez.”

Egy a sok, okos hozzászóló közül, csak példaként:
„Tisztelt Miniszterelnök úr! Kedves Feri!Gratulálok az új törvény elfogadásához. Azt hiszem, hogy nem egyedül vagyok, akinek elege van a jelenlegi egészségügyi ellátás szinvonalából. Közel 30 éve fizetek minden kötelezően előírt járulékot, adót stb. és nem a minimálbér után.Szerencsés vagyok, hogy nem sokat voltam táppénzen, de az is lehet, hogy akkor sem mentem, amikor kellett volna. A kötelező és javasolt szűrővizsgálatokon részt veszek, ahol már szerencsére előre lehet időpontot egyeztetni.Támogatom azt, hogy tegyenek rendet ezen a területen, ne az döntsön, hogy ki fizetett külön az orvosnak. Megértem az orvosokat, ha a biztosító felügyeli a munkájukat, nem jutnak annyi adózatlan jövedelemhez, mint eddig… …A legkönnyebb, hogy tiltakozzunk, mert valakinek ez sérti az érdekeit. A többi birka meg megy utána.Menjünk szavazni, költsük a pénzt, amit mások tisztességesen befizettek.Támogatom, hogy tegyen rendet a kormány, itt az ideje, hogy ne csak a "nyereségérdekelt cégek" építsék le a veszteséges területeket, hanem az állami cégeknél is induljon meg ez a folyamat.Csak így juthatun közösen előre.”

És most mi a lófaszt gondoljak, normális ez az ember (emberek)

És az szdsz blog:
Az szdsz honlapja nem foglalkozott a sikerrel. Az oldal fórumozóinak azért van véleménye a reformokról, tényleg csak példaként kettő hozzászólás az egészségügy témához:

IDÉZET (xxxxx @ 2007 Dec. 18. 20:09)
Hát mindig jó érzés ide visszajönni ha felhúzom magam ezen a dögevő bandán. Itt mindig van helye 1-2 keresettlen szónak Ágica felé. :) És a legszebb az egészben hogy a saját fórumokun. Sztem nem olvashatja kedves miniszterasszony ezt a fórumot mert már tuti elbujdokolt volna szégyenében. Ennyi oltástól még Bin Laden is gondolkodóba esne. :) Saját véleményem szerint át fog menni a törvény de a remény hal meg utoljára. (Bár most már lehet hogy a beteg.)
Helyesbítenék. A remény hal meg utoljára. De beteg ember addigra már nem lesz mert mind meghaltak.

IDÉZET (yyyyy @ 2007 Dec. 18. 14:12)
lenne egy kérésem, igen kedves ötlet a miniszterasszonytól h széfeket ad a betegeknek..dee ha szabadna kérnem, inkább kaphatnánk helyette gyógyszert pl, mert az nincs a kórházunkban, a betegek hozzátartozói viszik be az orvos rendelése alapján. megjegyzem, orvos sincs lassan, minden valamire való orvos külföldre távozott...szal a gyógyulásra nálunk sok esély nincs, viszont van több hónapos várólista, mire sorrakerül a vizsgálatra már menthetetlen.

és még valami, minap hívtam mentõt egy úriemberhez aki este összeesett az utcán, állítólag 15 perc alatt kiér a mentõ..igaz öt percre voltunk a mentõállomástól, 40 percet vártam a mentõre, állítólag nem volt szabad kocsi, ami sztem azt jelenti h a város ígényei alatt van a meglévõ kapacitás...
szal, okos gondolat ez a széf, már nem is féltem az értékeimet ha kórházba kerülök, csak az életemet.
És még egy, bónuszként:
Ugyan, ez csak károgás, üres beszéd, ostobaság.
Nem látod a lényeget!
A lényeg, hogy a rendszer eredményesen mûködjék.
Eredményesen, érted?
Anyagilag!

Lapozgató

A Magyar Orvosi Kamara minden eszközzel akadályozni fogja a kormányzatot abban, hogy a hétfőn elfogadott egészségbiztosítási törvény végrehajtása működőképes legyen - mondta a kamara elnöke. Éger István hozzátette: a törvény a jelenlegi formájában elfogadhatatlan, akár sztrájkolni is fognak a kórházakban.
A hétfőn megszavazott egészségbiztosítási törvény ebben a formában megvalósíthatatlan - mondta a Magyar Orvosi Kamara elnöke.
Éger István kiemelte: az orvosok nem fognak együttműködni senkivel annak érdekében, hogy működőképes rendszer jöjjön létre.
Az Országgyűlés egészségügyi bizottsága elő fogja még venni a Magyar Orvosi Kamara állami egybiztosítós javaslatát - vélekedett.
Éger István szerint jogtechnikai manőver volt a törvény megszavazása, ettől a javaslat nem lesz átláthatóbb. A végrehajtásban komoly fennakadások lesznek, és az orvosi kamarához tartozó dolgozók tovább akadályozzák majd a rendszer kiépítését - hangsúlyozta.
A Magyar Orvosi Kamara elnöke kiemelte, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel tiltakoznak a törvény ellen, akár sztrájkokra is lehet számítani a kórházakban.
(InfoRádió)

Sok a Buzi.
Az Országgyűlés által hétfőn elfogadott, a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény közel egymillió ember életviszonyainak rendezését szabályozza - mondta Frankné Kovács Szilvia, az MSZP országgyűlési képviselője
.
Az elmúlt évtizedben Európa szinte valamennyi államában szembesülni kellett azzal, hogy a házasságkötésen alapuló családmodellt egyre kevesebben választják.
Kovács Szilvia szocialista képviselő szólt arról, hogy Magyarországon sem lehet figyelmen kívül hagyni az azonos neműek partnerkapcsolatának jogi rendezettsége iránti igényt. Sem a kormány, sem a frakció nem kérdőjelezi meg a házasság fontos szerepét, de tudomásul kell venni az emberek életviszonyainak változását is.Szerinte a bejegyzett élettársi kapcsolat hatásaiban hasonló, de nem ugyanolyan jogkövetkezményeket vált ki, mint a házasság. Ugyanolyan hatással bír a vagyonjogi kérdésekben, vagyonközösséget, tartási jog kötelezettségét is eredményezi, továbbá a házassággal azonos öröklési jogi jogkövetkezményekkel jár - ismertette a képviselő.
Nem folytatódik a Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok által határozatlan időre meghirdetett sztrájk - jelentette be Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke este, amiután az Országgyűlés megszavazta az egészségbiztosítás privatizációjáról szóló törvényjavaslatot. Morvai Krisztina e-mailt küldött az OVB-nek.

"A népszavazásra bocsátott törvényt a köztársasági elnök csak akkor írja alá, ha azt a népszavazás megerősítette."
Morvai Krisztina az MTI érdeklődésére azt mondta: amint a házelnök kihirdette a parlamenti döntést, nyomban elküldte kezdeményezését e-mailben az Országos Választási Bizottságnak. Az általa feltenni szándékozott kérdés a következő: "Megerősíti-e ön az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybe vételének módjáról az Országgyűlés által 2007. december 17. napján elfogadott törvényt?"

Kóka János átvonult a patkón, hogy cuppanós puszival köszöntse Horváth Ágnest győzelme alkalmából.


Méghogy szépséges Ágica a szerencsétlen bugyuta még nem jött rá, hogy milyen balek! Talán még örült is a Kóka csóknak, pedig az sátáni halálcsók, hisz majd a balhét a kis libának kell elvinni, ha eljön a számonkérés ideje, ugyanis a sátán kivonul mögüle, s akkor majd rájön, hogy nem miniszter volt, hanem ..... Ágicája, s úgy mint a prostit . őt viszik be, nem a futtatóját. No, dehát mindig is erre kellettek ezek a kis libák. Akkor már késő lesz azon siránkozni, hogy inkább hordta volna az ágytálat, mint Ágica eü. miniszterként kicsit tündi-bündiskedni, aztán meg elvinni a balhét.

Itt a több-biztosítós egészségügy, nesze

Lehet pezsgős kurvával, oroszkaviárral ünnepelni. Az MSZP és az SZDSZ egyhangú szavazatával elfogadta a parlament az új egészségügyi törvényt. Jövőre az állampolgároknak választaniuk kell a létrejövő 10-12 egészségbiztosítási pénztár közül. A kormány szerint az első változásokat szeptember körül érzik majd az állampolgárok.

A magyar ember fáziskésésben él. Még frissiben lehetne, kellene nyomást gyakorolni a kormányra, tiltakozni minden eszközzel. Majd mikor már a bőrén érzi az emberfia ennek a csodálatos, új egészségügyi törvénynek a hatását akkor már késő lesz sipákolni, szentségelni (mert azt tudunk otthon, anyának) és főleg késő lesz tenni ellene. Addigra már megint beleszokunk a szarba és azzal vígaztatjuk magunk, gyermekünk, anyánk, asszonyunk: Lehetne rosszabb is. De uraim, lehetne jobb is, csak meg kellene mozdulni. Tenni, dolgozni, szót keresni és érteni, és ha kell, harcolni. Tudom, féltek. Féltitek munkátok, családotok, megélhetésetek. (köztetek én is) Félelmet belénk nevelték a nosztalgiával átitatott kádárizmusban. De hát barátaim, vége, más világ van! A volt kommunisták köztünk élnek, félelmet táplálnak belénk, de ez már nem egy valóságos frász. Hajnalban már nem tör rád, ajtót az ávós. Ébresztő nincs, mitől félj és nincs, az az eszköz mit fel nem használhatsz egy demokráciában a jogaid érvényesítéséért. Magunk visszük magunkat a nyomorba, ha hagyjuk, hogy így legyen. Nem csak mi veszünk a nemzet is elvész velünk. Jövő évtől már nincs az összetartozás állam és egyén közt, adó és járulék rabszolgájává leszünk a tőkének. Csalódtam és nem a törvényt megszavazó politikusokban, hanem magunkban, honfitársainkban. Csalódtam, hogy a törvényt 72 százalékban elutasító magyarságnak nem volt, nincs ereje akaratát érvényesítenie. Ezek után kedves barátaim, bármit megtehet velünk, bármelyik hatalmon lévő politikai erő.


Zajlik a sztrájk - percről percre

Javában zajlik az általános országos sztrájk, melyben a vasútnál, az egészségügyben, a közoktatásban, illetve más szervezeteknél dolgozók vesznek részt. A Keleti pályaudvaron sztrájkoló vasutasok közül többet leváltottak a szolgálatból.

 

Zajlik a sztrájk -percről percre >>>Tovább>>>

sztrájk plakát b[4]

Déltől leáll a gyógyítás Kazincbarcikán
2007.12.17 11:52
Mintegy 25-30 orvos kezd sztrájkot déltől a kazincbarcikai kórházban. A borsodi város kórházának munkatársai a Magyar Orvosok Szövetségének felhívására tartanak kétórás munkabeszüntetést.

Budapesten megbénult a vonatközlekedés
2007.12.17 11:26
A fővárosban megbénult a menetrend szerinti vonatközlekedés, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének reggel 6 órától megkezdett sztrájkja miatt.

Megkezdődtek a félpályás útlezárások
2007.12.17 10:53
Az ország több megyéjében elkezdődtek a "vidék ellehetetlenítése" és az egészségbiztosítási törvény ellen tiltakozó félpályás útlezárások és forgalomlassító demonstrációk. Több helyen csak késve indult a tiltakozás, mert a megadott időre nem gyűltek össze elegen.

Hódmezővásárhelyen az önkormányzatnál is sztrájkolnak
2007.12.17 10:52
Hódmezővásárhelyen mintegy 200 önkormányzati tisztviselő is részt vesz a hétfői munkabeszüntetésben, Az önkormányzat sztrájkbizottságának vezetője, Kiss Zoltán elmondta: az ügyfélfogadás szünetel és csak a halaszthatatlan ügyeket intézik el.

Több sztrájkolót leváltottak a szolgálatból
2007.12.17 10:25
A Keleti pályaudvaron sztrájkoló vasutasok közül többet leváltottak a szolgálatból, és helyére olyan dolgozót helyeztek, aki felvette a munkát - számolt be az InfoRádióban a helyi érdekképviseleti vezető.

Tolna, Zala: nem sztrájkolnak a kórházakban
2007.12.17 09:37
Sem Tolna, sem Zala megyében nem sztrájkolnak az egészségügyi dolgozók hétfőn, szolidaritásuk jeleként kék szalagot viselnek.
Losoncz Józsefné a Tolna megyei kórház EDDSZ kórház szervezetének vezetője elmondta: dolgoznak, de egyetértésük jeleként a kék szalagot kitűzték ruhájukra.

Cser Ágnes: "Elképesztő megfélemlítés zajlik a kórházakban"
2007.12.17 08:33
Megfélemlítették az egészségügyi dolgozókat, ezért van az, hogy kevesebben csatlakoztak a munkabeszüntetéshez, mint ahányan ezt előre jelezték - mondta az InfoRádióban az Egészségügyi és Szociális Ágazati Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke.

Ezrek sztrájkolnak az iskolákban
2007.12.17 07:28
Több száz intézményben, tízezres nagyságrendben sztrájkolnak hétfőn a pedagógusok - mondta az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Kerpen Gábor hozzátette: azt a helyi sztrájkbizottságok döntik el, hogy a munkabeszüntetés hány órán át tart.

Kuruc.info

2007

Best of "egészségügyi reform"

Nem kell ide sztrájk

2007.11 159

2007.11 160

Nem kell ide sztrájk, elég egy figyelmetlen autós és máris órákra megbénul a főváros közlekedése az adott környéken.

Személygépkocsi ütközött ma reggel zuglóban a hármas villamossal, így a baleset miatt nem járt a villamos a reggeli csúcsidőben, megnehezítve sokak közlekedését. A párhuzamos úton is pillanatok alatt óriási dugó alakult ki, egyre nagyobbra duzzadt a kocsisor, és ahogy már megszoktuk ilyen esetekben idegesítően lassan araszoltak az autósok és vele együtt a villamos forgalmát kiváltó 32-es busz is. Elég egy forgalmas fővárosi útnak, hogy a mentésben segédkező szerkocsi elzárja a fél útpályát, máris kész a közlekedési káosz.

2007.11 163(Bár ennek a forgalmat lassító esetnek az oka egy szomorú véletlenbaleset, de tudjuk véletlenek nem minden esetben, véletlenül következnek be.)

 

2007.11 164

Mától SZTRÁJK



Mától szrájk, de addig se unatkozz ittvan néhány kép.

szdsz


Egy fantasztikus galéria: Link api01
Posted by Picasa

Molotov-koktél Kókának

23

Molotov-koktélokat dobtak Kóka lopott százmilliókból épülő villájára

Ismeretlenek három molotovkoktélt dobtak Kóka János Normafánál, lopott pénzből épülő luxusvillájára szombat éjjel. A koktélok kárt okoztak, de ez nem jelentősek, mivel egy gorilla hamar észrevette és eloltotta a tüzet. Figyelmeztetés a TB holnap várható elkótyavetyélése miatt? Az állítólagos elkövetők jelentkeztek, egyelőre nem tudni, hogy ismét a Magyarok Nyilai áll-e az akció mögött.
Több szerkesztőség az alábbi, alá nem írt közleményt kapta meg emailben vasárnap:kokakola
A szombatról-vasárnapra virradó éjjel figyelmeztető akciókat hajtottunk végre Avarkeszi Dezsőnél, Hiller Istvánnál és Kóka Jánosnál (a lakáj média, csak az utóbbi féreg házának esetéről számolt be).
Figyelmeztetjük az összes országgyűlési képviselőt, hogy senki sem utolérhetetlen és ennek tudatában szeretnénk, ha a holnapi szavazáson a NEM gombot találnák meg.

 

teljes cikk

(...és Ágika?)

Mozgalmi dalok

Mozgalmi dalok a kommunizmusból, érdemes elolvasni, átolvasni.
Az elvtársak szavai, melyeket oly dicsőn zengtek a múltban, most átlehet, meglehet gondolni.

forrás: zeneszöveg

· Elöl járunk a harcban,
És bátran támadunk,
Vagyunk az ifjú gárda,
Kegyelmet nem adunk.
Egész nap robotolunk,
És majd, hogy éhen nem veszünk,
De fogja már a fegyvert
Munkába' tört kezünk.
Az osztályháborúra
A gárda készen áll.
Nem rettent minket vissza
Statárium, halál.
A gyötrelmünknek vége,
Nem alkuszunk mi többé már,
Sallaira és Fürstre
Emlékezz, proletár!
Az összes vértanúra
Emlékezz, proletár!

· Munkátlanná vált két karunk,
Becsukta ajtaját a gyár,
Utcára lökve éhezünk
Mi milliónyi proletár.
A tőkés háborúra izgat,
Lennénk jó ágyútöltelék,
Lázadjatok fel vélünk ifjak,
Az elnyomásból már elég.
Barikádra! Barikádra!
Burzsujok és árulók reszkessetek,

Az ifjú gárda a harcot állja,
Az utcát hódítja meg.
Előre végső nagy leszámolásra,
Előre rongyos éhező sereg.
Rohamra indul az ifjú gárda,
Átgázolunk a tőkés rend felett.
Barikádra! Barikádra!
Tűzvonalba ifjú gárda!
Vörösre gyúlt az égbolt,
Lerázzuk korhadó igánk,
Velünk vívja nagy harcát
Szegény paraszt, szegény diák.
Tiporva száz ország határát,
Léptünktől döng a kövezet,
Elől a kommunisták pártja
A győzelemre az vezet.
Barikádra! Barikádra!...
...Tűzvonalba ifjú gárda!

· Hazugok között, az igazat kerested
Tépett vörös zászló borítja tested
Ott maradtál az utca kövén
Elbuktál már a harc elején
Utóljára elvtárs álj fel a sárból
Lődd ki az összes golyót a tárból
Jelezze utadat hullahalom
Éljen a kommunista nép hatalom!
Ó ÓÓ Ó ÓÓ Ó ÓÓ ÓÓ
Hejj Hejj Hejj
Pusztuljon a bankár, lógjon a gyáros
Hoplnapra lángba borulhat a város
Ne hallgas a gyávák szavára
Halálod legyen a profit halála
Nem haltál meg mégsem hiába
Ez lesz a világ haláltusája
Lángol az ország, tűzriadó
Vérvörös Lesz auz új lobogó
Ó ÓÓ Ó ÓÓ Ó ÓÓ ÓÓ
Hejj Hejj Hejj

· Itt a régi rend itt van újra
Tombol a tőkés diktatúra

A Terrorista új harcra készül
Tetteket végre szavak nélkül
Ó ÓÓ Ó ÓÓ Ó ÓÓ ÓÓ
Hejj Hejj Hejj
Nem várja pénz vagy érdemérem
Gerilla Háború a nép nevében
Ott a kézjegye a tűzfalakon
Éljen a kommunista néphatalom
Ó ÓÓ Ó ÓÓ Ó ÓÓ ÓÓ
Hejj Hejj Hejj
A kalasnyikov és a plasztik bomba
A haszon világád dönti romba
De az utcai harcos állva marad
Az ujja pedig a ravaszra tapad
Ó ÓÓ Ó ÓÓ Ó ÓÓ ÓÓ
Hejj Hejj Hejj
Hát gyerünk elvtárs itt te vagy a törvény
kőzdj meg úgy mint a fényes ösvény
A jelmondat elkísér utadon
Éljen a kommunista néphatalom
Ó ÓÓ Ó ÓÓ Ó ÓÓ ÓÓ
Hejj Hejj Hejj
Éljen a kommunista néphatalom
Éljen a kommunista néphatalom
Éljen a kommunista néphatalom
Éljen a kommunista néphatalom
Ó ÓÓ Ó ÓÓ Ó ÓÓ ÓÓ
Hejj Hejj Hejj

056626

Kép: 1956-os kézzel készített forradalmi plakát (aktuálissá lehetne, egy fotó cserével)

056626

· Hogy sorsod szebb legyen ma, ember, rajtad áll.
Betermi kincseit a zöldellő határ.
S a gyárban gyors kezével önként szab a munkás törvényt,
emberré lett itt az ember már.
Nem zeng-e minden, bölcsebb lesz a Föld ?
Nem zeng-e minden, bölcsebb lesz a Föld ?
Nem zeng-e minden, szebb lesz, ó, ó, jobb lesz,
Ó, ó, boldog lesz a Föld.
Van még sok ország, hol csak szolgamódra túr,
és tűr a dolgos ember változatlanul,
ahol a rengeteg gép ott áll, s nem a népnek szolgál,
Mert a pénz, a pénz csupán az úr.
Ott sose mondják: happy, happy days.
Ott sose mondják: happy, happy days.
Ott sose mondják: happy, ó, ó, happy,
Ó, ó, happy, happy days.
Ma még a küzdelemnek vége-hossza nincs.
A népek tudják jól, a béke drága kincs,
de majd a hajnal biztos eljő, s béke lesz a Földön,
s összeroppan minden rabbilincs.
És száll a dal majd: ócseny harasó.
És száll a dal majd: ócseny harasó.
És száll a dal majd: ócseny, ó, ó, ócseny,
Ó, ó, ócseny harasó.