Nyomj nemet


A tegnapi nap nyilatkozatai még a hülyének is nyilvánvalóvá tették, nincs társadalmi támogatottsága a több-bisztosítós modellnek. Horváth Ági nem tudta felsorolni, melyek azok a szervezetek, kik támogatják a modellváltást, hebegett-habogott valakikről. Ha csak felületesen figyeljük is a híreket, azt akkor is tudjuk, kik vannak az OEP privatizációja ellen. Mára már a szakszervezetek, ellenzéki politikusok a polgárok többsége mellett az egyházak is nemet mondanak az egészségbiztosítás privatizációjára. A szocialista Tóth Károly IGENnel fog szavazni a biztonság, vagy nyomaték kedvéért ezt hétszer ismételte meg a HírTv riporterének. (furcsa az esetben, hogy bármit kérdezett tőle a riportere a válasza jószerivel csak annyi: „IGENnel fogok szavazni”) Most Tóth úr vagy debil (amit nem hiszek róla) vagy az MSZP-n belül a megfélemlítés eszközéhez nyúltak, hogy képviselőik az igen gombot nyomják meg.

Sejtjük, (reméljük) hogy lesznek bátor szocialisták, kik még hisznek a szolidaritásban és nemmel fognak szavazni, de sajnos több az ki szívében nemet mond, de az ujja az igen gombot választja, (párthűség az párthűség). Ezekhez a szocialista urakhoz szólok most: Gondoljanak ránk, egyszerű munkásemberekre, gondoljanak a gyermekeinkre azok jövőjére, gondoljanak öregecskedő anyáinkra és most az egyszer legyenek újra szívükből szocialisták az MSZP-s urak és csússzon át az igen gombról a nemre dolgos kezük.
Kézcsókom.

Nincsenek megjegyzések: