Az angyalföldi Jobbik válasza az szdsz-es provokációra

Előzmények

2009. március 10-én teltházas lakossági fórumot rendezett a XIII. kerületi Jobbik alapszervezet, 150 fő részvételével ! A rendezvény megkezdése előtt megjelent a szélsőséges, liberális eszméket hirdető ATV forgatócsoportja és az azonos elveket vállaló szabaddemokrata önkormányzati képviselő, valamint az SZDSZ közeli Új Generáció elnöke, akinek igazán még köze sincs a kerülethez.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom angyalföldi szervezete
határozottan visszautasítja a tegnapi szdsz-es sajtótájékoztatón elhangzott alantas vádakat, miszerint szélsőséges politikai erőnek degradálta a nemzeti értékeket képviselő Jobbikot és bírálta a katolikus egyházat, mert helyt adott a párt EP-képviselőjelöltjének, Dr. Morvai Krisztina fórumának a Mária Keresztények Segítsége plébánia helyiségében.

A Jobbik helyi szervezete köszöni a plébánia bátor kiállását a rendezvény mellett, abban a kerületben, ahol a képviselőtestület egyhangú támogatásával fogadták el azon határozatot, amelyben kinyilvánították, hogy az ilyen, általuk „szélsőséges-kirekesztőnek” nevezett nézeteknek a XIII. kerületben nem adnak teret.

Alapszervezetünk továbbra is jó viszonyra törekszik a keresztény egyházakkal és szükségesnek látja a vallásos emberek megszólítását, a konzervatív erkölcsű emberek összefogását.

Célunk, programunkon túl, egy a keresztény erkölcsön alapuló világ felélesztése, ami kiindulási alap a rend megteremtéséhez, a magyar társadalom újbóli felemelkedéséhez.

Az eddigieknél határozottabban mindent megteszünk azért, hogy ne fordulhasson többet elő az ehhez hasonló keresztény és magyarellenes kirohanás, amit megengedett magának a szélsőséges eszméket- és nézeteknek hangot adó 1%-os törpepárt.

Kovács Béla,
a XIII. kerületi Jobbik elnöke

Nincsenek megjegyzések: