Dosa

Dósa István Hivatásos katonai pályafutása Lentiben kezdődött, ekkor avatták hadnaggyá az ottani, azóta felszámolt gépesített lövész dandárnál. Hadnagyként gépesített lövész szakaszt és századot vezetett. 1987-ben került Szolnokra a felderítő zászlóaljhoz, ahol hadműveleti tisztként dolgozott. Ez ugyan adminisztratív beosztás volt, de közben továbbképezte magát, megtanult ejtőernyőzni, és megismerte a mélységi felderítés alapjait. 1988-ban megkapta a Haza Szolgálatáért érdemérmet.

1992-ben kitört az első Délszláv háború, ami nagy kihívás volt az akkori Honvédségnek. A beszivárgó kisszámú fegyveres csoportok ellen szerveztek új három felderítő zászlóalj állományából egy-egy szakaszt, amiket fel kellett készíteni az ún. lövész harc alapjaira. Ezeket az egységeket készítette fel. Akkori munkáját azzal ismerték el, hogy soron kívül előléptették századossá. A szerzett tapasztalatok alapján még 1992 őszén megalakult az első légi mozgékonyságú század, amely akkor egyedülálló volt a maga nemében. Ennek lett a századparancsnoka. Nyolc évig állt a század élén.

1997-től lett volna alkalma békefenntartóként kimenni különféle missziókba, de azt akkor nem tartotta kihívásnak. 2000-ben hallgatója lett a Nemzetvédelmi Egyetemnek, amit 2002-ben végzett el katonai vezetői szakon. Ezt követően a Hadkiegészítő és Kiképző Parancsnokságra került, majd az átszervezések miatti nyugállományba vonult. 2003–2005 között egy francia multinacionális áruházlánc óbudai bevásárlóközpontjának biztonsági szolgálatát irányította.

Saját bevallása szerint korábban nem politizált, ezt katonaként nem is tehette volna meg. A 2006. szeptemberi és az október 23-ai események láttán kezdte érdekelni a közélet, a parlamenti pártokat tehetetlennek minősítve. A változást egy alulról szervezett, autonóm szervezetként képzelte el. Így lett a Magyar Gárda országos főkapitánya Usztics Mátyást váltva. (wiki)

dosa_istvan

A Magyar Gárda Egyesület vezetősége az utóbbi időben vegyes érzésekkel fogadta Dósa főkapitány megnyilvánulásit, média és egyéb szereplését. Finoman fogalmazva a vezetőség többsége elégedetlen volt munkájával.

A Magyar Gárda Egyesület vezetősége demokratikus és korrekt módon szavazásra bocsátotta a kérdést. Az elnökség többsége úgy határozott a múlt hét elején, hogy megválik a főkapitánytól.

(HunHír/Kuruc.info nyomán)

Kapcsolódó cikk, riport Dósa Istvánnal:

http://www.ujradikalis.info/2008/03/dsa-istvn.html

Teljes archív (barikad) cikk: http://www.ujradikalis.info/2007/11/dsa-istvn-magyar-grda-fkapitnya.html

Nincsenek megjegyzések: