Rasszista vagy? Rasszista vagy! - Csak itt, de itt mindenért!

A nagy szavakkal, mint fasizmus, vagy rasszizmus jól lehet dobálózni. És vigyázni is kell, ne mondj semmit, ne mutass semmit, de már nem is gondolhatsz rá, mert elkapnak, meghurcolnak, rád aggatják és a becsületedre menned! El akarják venni tőled, hogy neked se legyen, ne csak nekik ne. Mintha George Orwell 1984 című regényében megírt világot élnénk. A Nagy Testvér mindent lát és már a gondolatainkat is kifürkészi. Ha azt mondod változtatni kell, nem jó ez így, Magyarországot magyar emberek lakják, akkor fasiszta vagy. Mellé megkapod, hogy rasszista is. Érdekes a fasiszta jelző, hiszen lehetnél hungarista is, de fasiszta, vagy a neonáci nagyobbat üt a köz véleményben. És, ha felháborodsz azon, hogy cigányok verik a magyarokat saját otthonukban, akkor Te kőkemény rasszista vagy. Igazából, ha már aztmondod, hogy cigány, akkor is az vagy. Illetve az Ő agyukban, ha gondolsz rá akkor is. A cigánybünözést a baloldal megélhetési bűnözésnek nevezi, ez a maszlag alá takarja. Ezek szerint nekik megkéne bocsátani amit tettek? Miért kéne? Ha egy magyar tenné ezt velük, a híradókban lenne, hogy rasszista. A fura dolog az, hogy amikor cigány ver magyart, ilyen alapon az is rasszizmus. Erről nem beszélünk. A cigányoknak génjeikben van a bűnözés? Dehogyis! De az puszta tény, hogy bizonyos bűncselekményeknél nagyobb a cigány elkövetők aránya. Én utálok minden cigányt? Utálok minden nem magyart? Ostobaság. Ha magyar öl, büntessék meg! Megjegyzem meg is teszik. De, ha cigány teszi ezt? Előjön a rasszizmus kártya, jön a népes család, hogy csak megakarják hurcolni.
Nem rég egy vietnami kislány, Hien esett ki a Megasztár című vetélkedőböl. Mi jött ki ebből? Rasszizmus. Eörsi Mátyás szerint a magyar társadalom még nem jutott el arra a szintre, hogy egy vietnami kíslány képviselhesse az országot, valamelyik külföldi rendevényen. Friderikusz Sándor a helyszínen azt mondta, hogy egy olyan országban élünk, hogy egy vietnámi eddig juthatott és azért esett ki, mert nem magyar. Az az igazság, hogy igen eddig juthatott. A kislány már az előző fordulóban is a legkevesebb szavazatot kapta és azon a bizonyos estén is a leggyengébben szerepelt. Ezért esett ki. Nem azért mert nem magyar! Egyébként abszurd, hogy mindenképp azt akarjuk, hogy egy külföldi nyerjen. Mejegyzem az első Megasztárnak roma származású döntőse volt, míg a másodikat roma származású nyerte. Akkor nem szólt senki semmit. Ez lenne a világ rendje? Magunkat romboljuk lefelé? Mi nyomjuk magunk fölöttivé a kisebbségeket? Nem csoda, ha az itt élő kisebbségek lenéznek minket és a mi pénzünkből éldegélnek boldogan. Mi nem állunk ki egységesen a magunk igazáért. Velünk bármit megtehetnek és mi nem teszünk semmit, elhitetjük velük, hogy jobbak nálunk. Pedig,, ha magunkba nézünk, az lenne a nagyobb szégyen, ha vietnámi kislány elvenné a díjat egy nála tehetségesebb magyartól, csak mert Ő vietnámi. Ezek szerint Eörsi és Friderikusz szerint ez lenne az ideális ország? És tegyük fel a kérdést. Vajon vietnámban, mekkora esélye lenne, egy magyarnak bármiben is nyerni, pláne, ha rosszabb is a vietnámiaknál? Náluk ez probléma? Nem. Valahol máshol ez probléma? Nem. Hát ilyen országot élünk.
Kicsit elkapott mindenkit az Obama láz. Akkora dolog, hogy egy afroamerikai lett az elnök, hogy az itten romák is roma elnökben gondolkodnak. A baj nem az, hogy Ők ezt teszik, hiszen nyílván Ők ezt akarják. A baj az, hogy nálunk is vannak Eörsik, Friderikuszok és sajnos sok más olyan emberek, akik szintén ezt akarják. Pedig átkellene gondolni. Tényleg jó döntés erről az országról példát venni kisebbségi kérdésben, amely fennálása óta lenéz minden más országot?
Magyar vagyok! Nem vagyok rasszista! Elítélem, ha kisebbségek magyarokat bántanak, de ha lesz rá példa megteszem fordítva is. Ezért rasszistának mondanak. Pedig az a rasszizmus, amit Ők tesznek. Ilyen országot élünk, ahol a Nacionalista egyenlő a Fasisztával, a Hazaszerető egyenlő a Rasszistával. De csak, ha MAGYAR!

Végül betennék egy régi körlevelet, amit még az Olaszliszkai események korbácsoltak fel:

Utállak. Ez az ÉN véleményem. Nem a bőröd színével van a bajom. Az életeddel. Tele vannak veled a börtönök. Ellopod, amiért megdolgoztam. Bántasz engem, bántod a gyerekemet. A feleségemet molesztálod. Büdös, mosdatlan vagy. Ha visszaütök, ha véleményt mondok, meghurcolnak. Benne leszek a tévében, hogy rasszista vagyok. Pedig nem azt utálom, aminek születtél. Azt utálom, ami lett belőled. Ha a vonaton mellémülsz többedmagaddal, félelem, és undor fog el . Nem tudsz emberek közt viselkedni. Ha tudnál, lenne munkád is. A jogaiddal tisztában vagy, de a nevedet nem tudod leírni. Folyamatosan segítő jobbot nyújtok, de kihasználsz. Csak a segélyt látod. Nem is akarsz több lenni, mint ami vagy. Cigány. Cigányból csak akkor lesz roma, ha megtanul emberként élni. Van belőled néhány, akinek sikerülMert ő is akarta. Én őket hívom romának. És elismerem őket. És szívesen dolgozom velük. De téged megvetlek. Azt akarom hogy elmenj!

És Wass Albert sokatmondó sorai:

"Hát magyar földön már nem maradt magyar
ki ráncba szedné
ezt az õsi portán tobzódó
sok-száz idegent?
Ébredj magyar!
Termõfölded másoknak terem!
Gonosz irányba sodor
ez a megveszekedett új történelem!"
(Ébredj Magyar!, részlet)

Nincsenek megjegyzések: