Lapszemle: Heti Válasz

Felhívnám a figyelmet a Heti Válasz eheti számára (nov.13-nov.19). G.Fehér Péter ír a szlovák-magyar ellentétről, elgondolkodtatóan. A cikk címe: Örök rangadó. Két dolgot idéznék tőle, az egész cikk megtalálható a újságban, akit érdekel.

Az első (A Nemzeti Őrsereg kapcsán): A budapesti kabinet egynapi hallgatás után elhatárolódott az eseménytől. "A kormány elítél minden szélsőséges megmozdulást, a gyülöletkeltés és kirekesztés minden formáját, legyen szó akár magyar-, akár szlovákellenes megmozdulásról" - áll Daróczi Dávid közleményében. A kormányszóvivő közölte, hogy hazánk szlovákiai konzulja mindvégig jelen volt a szombati rendőri akciónál, és első információik szerint ezúttal a jogszabályi kereteken belül maradt az eljárás. Ezzel a két kabinet gyakorlatilag közös platformra került. A magyar kormány kapott az alkalmon, hiszen így lehetősége nyílt, hogy "kifaroljon" a dunaszerdahelyi események miatti "kemény" fellépéséből. Pozsony pedig örült annak, hogy végre le lehet fasisztázni a magyarokat, és igazolást találni a DAC-stadionban lezajlott rendőrtámadásra. Nem nehéz megjósolni, hogy így visszaállhat az eddigi "rend": Szlovákiában sérelem éri az ottani - vagy most már az odalátogató - magyarokat, Budapest meg úgy tesz, mintha nem történt volna semmi, hiszen Gyurcsány Ferenc már előzőleg kijelentette: ne a szélsőségek diktálják a szlovák-magyar viszonyt.

A második egy külön kis lábjegyzetben Ján Slotáról: Tavaly év végén Ján Slota a schengeni határnyílás alkalmából híveinek titkos beszédett tartott, de a szöveg nyilvánosságra került. "Ha a zsidók, a buzik és a magyarok titkos világuralmi terveit szolgálod, átkozott legyen a neved, a családod, valamint számolnod kell azzal az államellenes bűncselekmény miatt, egy - A magyarokat szolgáltam - táblával a nyakadban akasztunk fel" - mondta. A magyar kormány hallgat.

Mellesleg a címlap is találó. Robert Fico és Gyurcsány Ferenc látható rajta, amint egy Nemzeti Őrsereg mintázatú focilabdával fejelgetnek. A cím: Összjáték? Alcím: Ficonak és Gyurcsánynak is érdeke fasiszta rémképeket gyártani.


Nincsenek megjegyzések: