A Katolikus Egyház is felemelte szavát: Gáza = nagy koncentrációs tábor.


Az ENSZ gázai beavatkozását sürgeti a szentszéki megfigyelő .
A nemzetközi közösség aktívan lépjen fel a mészárlás megállításáért Gázában, valamint az izraeli és palesztin fél közötti összeütközés elkerülése érdekében – ezzel a felhívással fordult Silvano Tomasi érsek, a genfi székhelyű ENSZ-hivatalok állandó szentszéki megfigyelője az ENSZ Emberi jogi Tanácsának IX. különleges üléséhez.
Az érsek továbbá azt kérte a nemzetközi közösségtől, hogy tartós megoldásokra törekedjen és szüntesse meg a konfliktus okait. Ez azért szükséges, mert a harcoló felek külső segítség nélkül nem képesek megtörni az erőszak ördögi körét. Tomasi utalt XVI. Benedek január 4-i Úrangyala-imádság előtt mondott szavaira és hangsúlyozta: a párbeszéd elutasítása vezetett a gázai lakosság elmondhatatlan szenvedéséhez.

A vatikáni diplomata szolidaritását fejezte ki a gázai palesztinoknak, valamint Sderot és Ashkelon városok izraeli lakosságának. Emlékeztetett a béke imanapra, amelyet a jeruzsálemi egyházak pátriárkái hirdettek meg január 4-re. Meggyőződésük, hogy az erőszak folytatása nem vezet el a békéhez, az igazságossághoz, hanem még nagyobb gyűlöletet és ellenségességet szít a két nép között. Tomasi érsek a pátriárkák felhívását magáénak vallva hangsúlyozta, hogy véget kell vetni az erőszaknak és azon kell munkálkodni, hogy békés eszközökkel oldják meg az ellentétet.

Nincsenek megjegyzések: