A bejegyzés rá akar világítani a pártrendszerünk visszásságaira, megértetni néhány, a radikálisok által tapasztalt és fájlalt jelenséget, viszont nem törekszik a teljességre, minden hatalmi tényező pontos bemutatására.
„A demokratikus politika nagyrészt pártok köré szerveződik, amelyek politikai alternatívákat jelenítenek meg. Minden párt azért küzd, hogy hatalomra kerüljön, s megvalósíthassa elképzeléseit. Éles versenyben vannak egymással: a lehető legjobb színben akarnak feltűnni a választók előtt, vetélytársuk rovására. Sok mindenre képesek ezért – olykor még annál is többre, mint amennyit a törvények megengednek.
Erős demokráciákban a pártpluralizmus a törvények keretei között, a rendszer más szereplői által ellenőrzött módon bontakozik ki, így a pártok versengése nem válhat a pártok uralmává.”
Bozóki András: Pártokrácia és reform, Figyelő
A pluralizmus feltételrendszere egy adott országban a fentieken kívül nagyban függ még annak esélyétől, hogy harmadik szereplő képes-e belépni a rendszerbe. Nálunk az utóbbi 20 évben egyszer volt rá példa, az 1998-as választáson a MIÉP bekerülésével a parlamentbe, hogy parlamenten kívüli pártnak sikerült elérnie az 5%-os küszöböt. De az ő esetükben is meg kell jegyezni, hogy az Antall-kormány idejében az MDF-ből való kiválással önálló parlamenti tényezőként már részt vettek a parlament munkájában. Ettől az időszaktól eltekintve a pártrendszer koncentrálódásának vagyunk tanúi. Nem is a parlamentbe jutó pártok számának csökkenése a jelentős, hiszen az első választáson hat frakció alakulhatott, a legutóbbin öt. Viszont a legszembetűnőbb mutató az első és második helyezet által begyűjtött szavazatok együttes aránya.
1990: 46% az első fordulóban 66,5% a mandátumoknál
1994: 50%; 72%
1998: 74%; 73%
2002: 83%; 89%
2006: 85%; 92%
A 2000-es években létrejött a kétpárti dominancia, ahová harmadik szereplőt nem szívesen engednek be, s ebbéli kívánalmuk mit sem változott. Ugyanakkor mögöttük kialakult egy érdekhálózat-rendszer, amely átfogja a gazdaság, a kultúra és a média területeit is, amely még inkább elősegíti a jelenlegi helyzet bebetonozását.
Ebben a közegben kellene a Jobbiknak utat találnia az emberek és a hatalom felé.
A kommunista diktatúra idején az akkori MSZMP korlátlan hatalma jellemezte a sajtót és az elektronikus hírközlést.
A média napjainkban három jól elkülöníthető részre osztható:
3. Míg a magát függetlennek nevező szegmens jobbára baloldali értékeket propagál, de nem kifejezett párt indíttatásból, mint inkább tulajdonosi, gazdasági érdekből, amelyet az individualista nézőpont jobban szolgál (egy fogyasztóvá alacsonyított ember könnyen kezelhető, s minden minősíthetetlenül gyenge produkcióra vevő, lásd: Vacsoracsata, Celeb vagyok, ments ki innen, stb.).
Közös jellemvonása a három média térnek, hogy mindegyik demokratának tartja magát, viszont cselekedetei nem ezt igazolják.
Ahogy a pártrendszer koncentrálódik, úgy tematizálja, centralizálja és sajátítja ki a véleményeket és a felvethető témák körét a pártokhoz kapcsolódó organikus értelmiség (lásd: Pokol Béla: Globális uralmi rend című könyvében). Amikor új témák kerülnek a közbeszédbe - sok esetben a Jobbik vagy az értékrendjükben hozzá közel álló radikális körök jóvoltából -, a zavarodottság jeleit figyelhetjük meg az említett értelmiség tagjain. S nyilvánvalóvá válik, hogy a Magyarországot jelenleg érintő legsúlyosabb kérdésekre (cigánybűnözés, kis- és középvállalkozások ellehetetlenülése, földkérdés) nincsenek érdemi válaszaik. Ezért inkább a teljes tagadás, a kérdést felvető lejáratása (náci, rasszista), illetve a probléma elhallgatása a reakciójuk. Emellett a két fő erőcentrum adott esetben független intézmények befolyásolásától sem riad vissza - láthattuk, milyen politikailag motivált döntés született a Magyar Gárda ügyében is. A ballibeláris oldal nyilvánvalóan gátlástalanabb, de a Fidesszel szemben se legyenek illúzióink („adok két nagy pofont és hazazavarom…”).
Így érthető a Jobbik kiszorulása az úgymond nemzeti értékeket képviselő médiából is. A Hír tv Fidesz-kötődése mostanra magától értetődővé vált. Gyakran megjelenő vendégei között van például Pesti László, akinek a legutóbbi, a ferencvárosi választásról kifejtett véleménye így foglalható össze: a szélsőségesek előretörtek. Miért is állít ilyeneket? Miért is mossa össze a radikalizmust a szélsőségesekkel? - tehetjük fel a kérdéseket. Lehet, hogy valóban ezt gondolja, de elképzelhető az is, hogy, mint a Fidesz korábbi kampányfőnöke, a Fidesz érdekében akarja befolyásolni a szavazókat.
Ő egy szélsőségesebb eset, de kisebb-nagyobb mértékben szinte minden elemző és újságíró kénytelen megfelelni az elvárásoknak. Így például a Célpont stábját is többször kényszerítették, vagy csak kedvesen megkérték - ami a végeredményt tekintve mindegy - , hogy ne vizsgálódjanak egy adott területen, ahol esetlegesen fideszesek is kellemetlen helyzetbe kerülhetnének. Legutóbb például a ferencvárosi választást megelőzően műsorra tűzték az ottani csalásokról készített riportjukat, de ehelyett végül mégis egy korábbi adás ismétlése került képernyőre.
A történet az Echó tévénél is folytatódik, itt sem jelenhet meg a továbbiakban a Jobbik egy prominense sem.
Hogy miért?
Egyrészt az Echo tévének, bár népszerű, s az eddigi magyar televíziózásban példátlan módon kialakult egy állandó közönsége (jelentős számban Jobbik-szimpatizáns), amely szinte csak ezt a csatornát nézi, mégis meglehetősen nehéz hirdetőkhöz jutnia, a médiatulajdonosok meghatározó köreiben uralkodó balliberális alaphangnak köszönhetően. Másrészt Széles Gábor vélhetően tisztában van vele, hogy „gazda nélkül” előbb-utóbb ellehetetleníthetik, de legalábbis megnehezíthetik a csatorna működését, hiszen az igazság kimondása mindkét oldalnak kellemetlen. De az egyéb üzleti érdekeltségei is támadások kereszttüzébe kerülhetnek politikai védelem nélkül. Ebből a szempontból racionális döntést hozott, így nem csak a csatorna biztos működésének feltételei teremtődtek meg, hanem egy kormányváltás esetén Széles Gábornak magas rangú pozíció betöltésére is komoly esélye van, amivel - ha feltételezzük, és az eddigi tevékenysége alapján miért ne tennénk, hogy valóban nemzeti érzelmű - az ország gazdasági helyzetének normalizálását is elősegítheti. A Jobbik legitim erőként való felvállalása ezt az esélyt lehetetlenítené el.
S bezárulni látszik a kör a Jobbik körül, a jelenlegi pártok rendelkeznek minden erőforrással, látszólagos különbségeik ellenére egyaránt a politikai aréna kisajátítására törekednek, s teszik ezt a befolyásukkal való korlátlan vagy majdnem korlátlan visszaéléssel.
Szóval a Jobbik helyzete nehéz, de nem reménytelen, különösen a ferencvárosi választáson elért jó eredményt követően.
„A kocka el van vetve”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése