"Szálljon égbe a Felvidék jajszava, S legyen újra Pozsony, mi most Bratislava!Erdélynek rab népe ne legyen többé bús,Ismét Kolozsvár lesz, ami most még Klúzs!Bácskában teremjen magyar kukorica Főhelye Szabadka, nem is Subotica!Bánátban is üt majd a megvál óra, S újra Temesvár lesz, mi most Timisóra!"
"A címzett ismeretlen" című, 1935-ben készült zenés filmvígjáték (írta Bús Fekete László és Székely István, rendezte Gaál Béla) egyik első jelenetében a Magyarországon először járó negédes osztrák ifjú (Ernst Heinz Häussermann) csinos postáskisasszonnyal (Ágai Irén) találkozik a vonaton. Teri egy balatonföldvári szállóba kíséri a portásnak készülő Tonit, aki magyartudását próbálgatván – mintegy barátkozásképpen – az 1912-es kiadású, a Magyarország földrajzával foglalkozó fejezetet: „Magyarország magas hegyektől, a Kárpátoktól van körülvéve. [...] Társországa Horvát-Szlavonország. Legnagyobb tava a Balaton-tó, és hozzá tartozik még az Adriai-tenger egy kis része is Fiume kikötővárossal.” Teri halvány mosollyal az égre néz és fölsóhajt: „So war’s, so wird’s sein!” – Így volt, így lesz!
"Alig ért véget Jacques Duval darabjának, a Francia szobalánynak első felvonása -a közönség már indult kifelé a foyerba-, amikor egyszerre újra szétcsapódott a függöny, mindenki sarkon fordult és a színpadra pillantott. A rivalda fényében Somlay Artúr alakja jelent meg. Templomi csend lett, s a művész megindult hangon jelentette be a közönségnek, hogy a Magyar Felvidék újra egyesült az anyaországgal. Mint az imádságot, sorolta el Somlay Artúr a Magyarországhoz visszatérő városok neveit, s leírhatatlan jelenetek következtek. A közönség percekig tombolva ünnepelt, ismeretlen zsöllye-és páholyszomszédok szorongatták egymás kezét"- tudósít a Pesti Napló 1938. november 3.-i száma.
Hűen illusztrálja ez a két momentum a két világháború közötti Magyarország irredenta kultuszának magas szintű manifesztálódását. A magyarságra leírhatatlan fájdalmat zúdított a trianoni békediktátum. A határon kívül rekedt magyarság millióinak sanyarú sorsa, a menekültek és az elszakított nemzetrészeken maradók szenvedései, megaláztatásai, a velük szembeni fokozódó atrocitások kollektíve és individuálisan is szembefordították a magyarságot a gyűlölt szerződéssel.
A hazafias emlékművektől a "Nem, nem, soha!" feliratú szódásszifonon át az irredenta frizuráig valósággal elárasztották a megcsonkított ország lakóit az emlékeztető rítus hétköznapi tárgyai.A "Mindent vissza!", a "Nem, nem soha!", a "Csonka Magyarország-nem ország, egész Magyarország-mennyország!" és hasonló szlogenek a hétköznapi élet részeivé váltak. Szinte nem tűnt el úgy nap, hogy iskolákban, ünnepségeken vagy gyűléseken ne hangzott volna el Trianon-ellenes szólam.
Az iskolai oktatásban maximálisan érvényesült Nagy-Magyarország területi integritásának szelleme. Az irredenta rituális elemek az iskolai nevelés szerves komponensévé váltak, Kornis Gyula szavaival: megteremtették az irredentizmus leghatékonyabb pedagógiáját. Móricz Zsigmond krisztusi öt sebére hajazva állapítja meg például egy tankönyv: "(...) négy nagy nemzeti tragédia előzte meg Trianont: Augsburg, Muhi, Mohács és Világos. A nemzetet mindegyiknél a végpusztulás fenyegette, de mindegyikből volt feltámadás."
„Soha olyan megrázó gyűlése nem volt a magyar nemzet törvényhozó testületének, mint a mai, amelyen a nemzetgyűlésnek, - a pillanat kényszerítő nyomása alatt, - tudomásul kellett venni a történelem legnagyobb igazságtalanságát, amelyet a trianoni bölcsek 'békeszerződésnek' neveztek el. Az Országházban komor ünnepé-lyességgel folyt le a gyűlés. Olyan volt az összkép, mint egy temetés, amelyen mindenki elsírja a bánatát és az élethez való rendíthetetlen ragaszkodás tiltakozik az elmúlás gondolata ellen. A képviselőházban csaknem teljes számmal s csaknem valamennyien fekete ruhában jelentek meg. (...) ” (Budapesti Hírlap, 1920. november 14.)
Az iskolai ünnepségek lebonyolításának visszatérő eleme volt a revansista írások és zenei művek ismertetése, de 1920 karácsonyán például gyűjtést szerveztek az iskolákban a Területvédő Liga javára. Herczeg Ferenc, a Revizionista Liga elnöke mellett az irredentizmus kevésbé illusztris személyiségei is megfordultak az iskolákban.
A Trianon-ellenes hangulat részét képezte a hétköznapi életben használatos kellékek irredenta szimbólumokkal való ellátása - Kneisl Márton például az 1940-es évek elején "revízió" márkanéven hozta forgalomba az első magyar kétdobrendszerű sokszorosítógépet. A Magyar Légiforgalmi Részvénytársaság szlogenje pedig a következő volt: "Magasból akarja látni Erdélyt? Repülőgépről teheti!"
A "Nem, nem, soha!" feliratú szódásszifon mellett létezett irredenta hamutál, a történelmi Magyarország kontúrjával ellátott díszdoboz, kirakójáték, "Szerezzük vissza Nagy-Magyarországot!" társasjáték, kártyapakli, lottójáték, Trianon-ellenes ceruza, írófüzet, gyertyatartó, asztali óra, revíziós pengő, falvédő és megannyi praktikus kellék.
Hatalmas kampányuk volt a Magyarország védelmére kelt külföldi politikusoknak és közéleti személyiségeinek. A legismertebb talán Lord Rothermere, aki 1927. június 21-én, a Daily Mail című orgánumban publikálta híres, "Magyarország helye a Nap alatt" (Hungary's place in the sun) című írását. "Két fiam esett el a háborúban, - mondotta az egyik nyilatkozatában. - Nemes ideálokért áldozták fel az életüket, nem azért, hogy egy dicső nemzettel igazságtalanul bánjanak."
Kevésbé ismert a "spanyol Rothermere", Don Antonio Sancho spanyol főpap, akiről a Kis Újság 1929. május 26-i száma emlékezik meg. "Don Antonio Sancho pálmai nagyprépost (canonino magistrol), az ízig-vérig katolikus Spanyolország egyik legkiválóbb egyházi férfija, D. Ringer Lili zongoraművésznő felvilágosításainak hatása alatt szívvel és lélekkel a magyar igazság szolgálatába szegődött. Amikor pedig tanulmányai alapján meggyőződött róla, milyen szörnyű igazságtalanság jutott az ártatlan magyar népnek osztályrészül, akkor elhatározta, hogy páratlan népszerűségét, szavának rendkívüli súlyát, értékes összeköttetéseit a trianoni igazságtalanság elleni hathatós küzdelemre fogja felhasználni."-kürtölte világgá a lap a nagy hírt.
Öröm az ürömben: a Trianonnal kapcsolatos vicceknek is nagy keletjük volt a korszakban. Íme, az egyik vicc:
"A román tanfelügyelő iskolalátogatóban jár egyik udvarhelyi iskolában. Váratlanul érkezik, és amikor belép, a táblán a következő felírás fogadja: "Talpra magyar!" Dühbe gurul, s ráordít a gyerekekre, mondják meg azonnal, ki írta azt a táblára. A gyerekek makacsul hallgatnak. Erre ravaszkodni kezd a tanfelügyelő és húsz lejt ígér annak a gyereknek, amelyik megmondja, ki írta a táblára a "Talpra magyart"! A pénzt ki is teszi. Feláll az egyik székely gyerek s megkérdi:
-Hát aztán biztos, hogy odaadja az úr azt a pénzt?
-Biztos hát!
-Hát akkor tartsa ide, hogy én is fogjam egyik felét. Akkor megmondom.
A tanfelügyelő odanyújtja a húsz lejest, a nebuló kikapja a kezéből, szippant egyet, és nagy bátran kivágja:
-Petőfi Sándor írta!"
Vagy egy másik: "Erdélyben, mióta oláh megszállás alá került, a különféle lelkibajok közül a három legsúlyosabbat így definiálják: Ha valaki lop, az -kleptománia. Ha valaki gyújtogat, az -pirománia. Ha valaki lop, gyújtogat, hazudik, öl és rabol, az- Nagyrománia! "
FORRÁS: http://nemnemsoha.gportal.hu/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése