Dósa István

- A HVG szerint hivatásos katona volt. Mikor szolgált és hogyan távozott a Magyar Honvédségből?

- Igen a HVG ezt az egy tényt interpretálta viszonylag helyesen. 1985. augusztus 20-tól 2003. december 31-ig a Magyar Honvédség hivatásos tisztje voltam, őrnagyi rendfokozatban. Ekkor megunva a folyamatos át-, vagy inkább leszervezéseket, 29 év szolgálati viszonnyal a hátam mögött a nyugállományba vonulást választottam. Ma nyugállományú honvéd őrnagy vagyok.

- Milyen emlékeket őriz a katonai múltjából?

- Hivatásos katonai pályafutásom 1985-ben kezdődött, ekkor avattak hadnaggyá és kezdtem meg szolgálatomat Lentiben az ottani, azóta felszámolt gépesített lövész dandárnál. Hadnagyként gépesített lövész szakaszt és századot vezettem. Úgy gondolom, Lenti minden ott szolgált hivatásos katona számára embert próbáló, kemény iskola volt. Én is megvívtam a magam küzdelmeit. 1987-ben kerültem Szolnokra a felderítő zászlóaljhoz, ahol hadműveleti tisztként dolgoztam. Ez ugyan adminisztratív beosztás volt, de azzal az előnnyel járt, hogy folytathattam a korábbi civil életben megkezdett ejtőernyőzést, és megismertem a mélységi felderítés alapjait.

- De itt még nem állt meg a katonai karrierje…

- 1992-ben új fejezet nyílt az életemben. Ekkor a Délvidéken dúló háború hatásaival kellett szembenéznie a Magyar Honvédségnek. Az akkori Honvédség elsősorban a globális konfliktusra felkészített lassan mozduló, túlbürokratizált szervezet volt, amely nem tudott hatékonyan reagálni a határon átsodródott, kis fegyveres csoportok jelentette kihívásokra. Gyors és - lássuk be! - kényszer szülte ideiglenes megoldásként hozott döntést a katonai felső vezetés, miszerint a három felderítő zászlóalj állományából egy-egy szakaszt fel kell készíteni az ún. lövész harc alapjaira. Az elképzelés az volt, hogy ezeket a „kettős rendeltetésű” egységeket helikopteren szállítják ki, és miután felszámolták a kiserejű fegyveres csoportokat, ugyanígy térnek vissza a bázisukra. Bajtársaimmal együtt ezeket az egységeket kellett felkészítenem. Akkori munkámat azzal ismerték el, hogy soron kívül előléptettek századossá. A szerzett tapasztalatok alapján még '92 őszén megalakult az első légimozgékonyságú század, amely akkor egyedülálló volt a maga nemében. Ennek lettem századparancsnoka. Pályafutásom legeredményesebb időszaka volt. Senki nem szólt bele a dolgomba, sok mindent kipróbálhattunk, kísérletezhettünk, hiszen ilyen addig nem volt. Szerintem minden hivatásos katona vágyik arra, hogy valamiben első legyen, és ez annak a csapatnak ott megadatott. Csaknem nyolc évig álltam a század élén, ami hosszú idő, de nem bántam meg. Katonák generációit neveltük, és amikor találkozom velük, mind azt mondja, megérte ott szolgálni. Nem az udvart sepregették, hanem rendszeresen lőttek, helikopterből lőttek és ereszkedtek, menetgyakorlaton, vízkiképzéseken, helységharc kiképzésen, hegyi kiképzésen vettek részt. Ma abból az állományból sokan szolgálnak szerződéses, sőt hivatásos katonaként a zászlóaljnál.

 

- Hogyan ért véget a katonai pályája?

- 1997-től lett volna alkalmam békefenntartóként kimenni különféle missziókba, de azt akkor nem tartottam kihívásnak. 2000-ben döntöttem úgy, hogy elég volt, tovább kell lépni. Beültem a Nemzetvédelmi Egyetemre, amit 2002-ben végeztem el katonai vezetői szakon. Ezt követően a Hadkiegészítő és kiképző parancsnokságra kerültem, de a felajánlott adminisztratív beosztás nem igazán kötött le. Talán ezért nem taglózott le, hogy egy év után a szervezetet feloszlatták, én pedig az átszervezések miatti menekülés helyett a nyugállományba vonulást választottam. Hivatásos katonai pályafutásom legfontosabb tanulsága az volt, hogy a parancsnokká válás soha nem a kinevezésen múlik. Az lesz igazi vezető, aki képes felelősséget viselni beosztottai sorsáért, személyes példamutatással tudja őket irányítani, együtt van velük jóban-rosszban.

- Hogyan került kapcsolatba a Magyar Gárdával?

- 2006-ig nem igazán politizáltam. Bár megvolt a véleményem az engem körülvevő világról, katonaként ezt korábban nem tehettem, később pedig a polgári életben kerestem a helyemet. Értékrendemet némileg talán alakította, hogy humán beállítottságú emberként érdeklődtem a történelem, ezen belül is a magyar hadtörténelem iránt, tiszteltem nemzetünk múltját és hőseit, de ez nem vezetett volna a Gárdáig. Számomra a fordulópontot a 2006. szeptember-októberi események jelentették. Az, amit 23-án az utcákon láttam, szembe ment mindennel, amit egykori hivatásos katonaként, de akár egyszerű polgárként is alapvetőnek tartottam. Én az ország, a nemzet védelmére esküdtem fel, ugyanúgy, ahogy gondolom azok a rendőrök, akik egy sötét hatalom parancsára, nőkre, gyerekekre, fiatalokra és öregekre lőttek ki könnygázt, gumilövedéket, kardlapoztak, gumibotoztak, ártatlanokat hurcoltak el és kínoztak meg. Máig vallom, hogy annak a hatalomnak, amely kezet emelt ártatlanokra, pusztulnia kell. Október egyik tanulsága volt számomra, hogy a nemzet jövőjére nézve a jelenleg regnáló parlamenti pártok egyike sem jelent megoldást, mert akkor ősszel végképp hiteltelenné váltak. Az MSZP-SZDSZ a népellenes bűntett elkövetése miatt, a FIDESZ azért, mert vezetői cserbenhagyták azokat, akik az ő hívó szavukra vonultak az utcára, az MDF pedig megélhetési árulók gyűjtőjévé vált. Az őszi események másik tanulsága volt, hogy nincs a társadalomban olyan erő, amely szervezetten, alulról szerveződő közösségként, ha kell, a hatalom mindenhatóságát megkérdőjelezve, védelmezze az alapvető társadalmi és emberi értékeket.

- Ez lenne a Magyar Gárda?

- A Magyar Gárda megjelenését ilyen értékmentő és védő vállalkozásnak tekintem, amely a társadalom egyik utolsó ösztönös önvédelmi reflexe volt. Mivel soha nem voltam fotelhuszár, és október óta kerestem a cselekvési lehetőséget, nem sokat gondolkodtam, az elsők között beadtam a jelentkezési lapomat. Szerencsés véletlen folytán kapcsolatba kerültem a szervezőkkel, így túl egy őszinte beszélgetésen, megtisztelő lehetőséget kaptam arra, hogy az első 56 között avassanak fel a Budai Várban.

- Tudomásunk szerint édesapja munkásőr volt. Az Ön vállalása nem okozott gondot a családban?

Az interjú folytatása a www.barikad.hu oldalon olvasható.