MSZP-s összeesküvés elmélet

MSZP: jobboldali megállapodás a népszavazás népítéletnek nevezéséről?

Az MSZP elképzelhetőnek tartja, hogy a Fidesz és a Jobbik megállapodott arról: népítéletnek nevezik a március 9-i népszavazást. Erről Varga László, az MSZP országgyűlési képviselője beszélt az MTI-nek.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke népítéletnek nevezte a referendumot pártja szombati nagygyűlésén, ahol ugyanilyen felirattal a Jobbik szórólapjait osztogatták mondta a Fiatal Baloldal elnöke (FIB).
A kormánypárti politikus az együttműködés alátámasztására elmondta, hogy Orbán Viktor egy polgári kört alapított Vona Gáborral, a Jobbik elnökével.

/2002.-ben Orbán Viktor meghívására tagja lett a Szövetség a Nemzetért Polgári Körnek/szerk/ 
Az is tény, hogy a Fidesz soha nem határolódott el a parlamenten kívüli párttól, ezt bizonyítja, hogy több önkormányzatban is együttműködnek - mondta Varga László.
A FIB elnöke szerint az "új többség" ellenére mégsem érdeke az ellenzéki politikusnak, hogy rendezze viszonyát a szélsőséges párttal. Ez azért lehet így, mert Orbán Viktor nagyon jól tudja, hogy a hárommillió ember egyharmada országgyűlési választáson soha nem szavazna rá, /ezt, mi is tudjuk/ ezért a szélsőségesekhez/?/ is szólnia kell - vélekedett.
Hozzátette: ha a Fidesz elnöke komolyan gondolja elhatárolódását a Jobbiktól, akkor minden önkormányzatban mondják fel az együttműködést a párttal. Ennek hiányában "a Fidesz nem lehet európai értelemben is szalonképes, a demokratikus közép számára is elfogadható politikai erő" /komcsi BlaBlaBla... nem szalonképes a magyar érdekeket képviselni?/ - fogalmazott.

Nincsenek megjegyzések: