Hasztalan kutatok emlékezetemben: szerte e világon nem találok példát arra, hogy bármelyik állami vezető nemzete ünnepén rácsok közé zárja magát. A legvédettebb állam- és kormányfők, de még a pápa is olykor megjelenik a nép körében, beszél, integet, barátkozik, s mutatja, hogy egy ő a szívének kedves népével. Bush például, akire minden bizonnyal nagyobb és veszélyesebb terroristák vadászhatnak, mint némi hazai tojásdobálók, még azt is elviselte, hogy lelopják a kezéről az órát az albánok. Fogdosták, szorongatták és tapogatták, s az amerikai elnökön látszott, hogy örül: végre szeretik valahol. Mit bánta ő az órát!
Minálunk minden másképpen van. Hol vannak már azok a vidám idők, amikor Gyurcsány közös futásra hívta edzettebb híveit?! Ma már csak olyan helyekre megy a pártelnök, ahol válogatott közönség előtt, rácsokkal és rohamrendőröktől védve szidhatja az ő ellenzékét s persze mindenkit, aki mást gondol, mint ő. Természetesen mindez nem az ő hibája, dehogyis. Az „indulatmagyaroké” meg a Fideszé, persze, de leginkább Orbáné. Ők fenyegetik a demokráciát, meg hazudnak, csalnak és populisták, de ezen kívül még antiszemiták és árulók is.
Gyurcsány Ferike fél, s úgy csinál, mint a riadt kisgyermek, aki előzőleg fityiszt mutatott az iskolaudvaron a nagyobbaknak, de aztán a felügyelő tanár biztos háta mögé bújik, s onnan csúfolódik tovább.
A szabadság ünnepe a kordonok és rohamrendőrök mögött? Az ünnepekkel már a Kádár-rendszer sem nagyon tudott mit kezdeni. 1848. március 15-ét legszívesebben elfelejtették volna, de azt ugye nem lehetett. Próbálták összemosni más „jeles” napokkal, feloldani a „forradalmi ifjúsági napok” vörösen izzó tűzében, de azért a biztonság kedvéért még összefogdosták azokat, akik esetleg tényleg ünnepelni szerettek volna. Akiket nem sikerült, azokat olykor jól megverték a rend éber őrei. Gyurcsány valahogy már akkor sem azok között volt soha, akiket vertek, hanem azok között, akik verettek. Akkor még persze nem félelemből, hanem számításból, egy technikatanárnak jól jött egy kis ifjúkommunista hátszél...
Ma újra lehetetlen ünnepelni. Ma ugyanazok szinte, mint a kádári botozók, de legalábbis ugyanabból az alomból valók lehallgattatják, igazoltattatják, ellenőriztetik és elővezettetik, akinek nem tetszik a rácsos ünnep. Megszabják a zászlónk rúdjának hosszát és átmérőjét is, meg azt, miben vigyük a vizünket, mi lehet nálunk és mi nem, s videóra vesznek és számon tartanak. Csakhogy most nem az egész hatalom, Kádárostul, központi bizottságostul retteg az ünneptől s a szótól: szabadság, hanem egyetlen ember. Egy férfiatlan, nagyra nőtt pápai kisgyerek, Gyurcsány Ferike. A rácsok az ő kedvéért nőnek.
De a rácsokon túl így is felkel a nap. S lesz még egyszer ünnep a világon.
Néző László jegyzeteMNO innen
Minálunk minden másképpen van. Hol vannak már azok a vidám idők, amikor Gyurcsány közös futásra hívta edzettebb híveit?! Ma már csak olyan helyekre megy a pártelnök, ahol válogatott közönség előtt, rácsokkal és rohamrendőröktől védve szidhatja az ő ellenzékét s persze mindenkit, aki mást gondol, mint ő. Természetesen mindez nem az ő hibája, dehogyis. Az „indulatmagyaroké” meg a Fideszé, persze, de leginkább Orbáné. Ők fenyegetik a demokráciát, meg hazudnak, csalnak és populisták, de ezen kívül még antiszemiták és árulók is.Gyurcsány Ferike fél, s úgy csinál, mint a riadt kisgyermek, aki előzőleg fityiszt mutatott az iskolaudvaron a nagyobbaknak, de aztán a felügyelő tanár biztos háta mögé bújik, s onnan csúfolódik tovább.
A szabadság ünnepe a kordonok és rohamrendőrök mögött? Az ünnepekkel már a Kádár-rendszer sem nagyon tudott mit kezdeni. 1848. március 15-ét legszívesebben elfelejtették volna, de azt ugye nem lehetett. Próbálták összemosni más „jeles” napokkal, feloldani a „forradalmi ifjúsági napok” vörösen izzó tűzében, de azért a biztonság kedvéért még összefogdosták azokat, akik esetleg tényleg ünnepelni szerettek volna. Akiket nem sikerült, azokat olykor jól megverték a rend éber őrei. Gyurcsány valahogy már akkor sem azok között volt soha, akiket vertek, hanem azok között, akik verettek. Akkor még persze nem félelemből, hanem számításból, egy technikatanárnak jól jött egy kis ifjúkommunista hátszél...
Ma újra lehetetlen ünnepelni. Ma ugyanazok szinte, mint a kádári botozók, de legalábbis ugyanabból az alomból valók lehallgattatják, igazoltattatják, ellenőriztetik és elővezettetik, akinek nem tetszik a rácsos ünnep. Megszabják a zászlónk rúdjának hosszát és átmérőjét is, meg azt, miben vigyük a vizünket, mi lehet nálunk és mi nem, s videóra vesznek és számon tartanak. Csakhogy most nem az egész hatalom, Kádárostul, központi bizottságostul retteg az ünneptől s a szótól: szabadság, hanem egyetlen ember. Egy férfiatlan, nagyra nőtt pápai kisgyerek, Gyurcsány Ferike. A rácsok az ő kedvéért nőnek.
De a rácsokon túl így is felkel a nap. S lesz még egyszer ünnep a világon.
Néző László jegyzeteMNO innen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése