Hová menjünk március 15-én?

Mivel az idei nemzeti ünnepre is nagy számban jelentettek be rendezvényeket a legkülönfélébb szervezetek, érdemes röviden kimazsolázni, hol mi várható.
Olyan ez, mint egy étlap. Van rajta könnyed előétel, csípős leves, sűrű főzelék, ki-ki megtalálhatja a neki leginkább tetsző fogást. Lássuk hát a budapesti menüt!

9.00 – Istentisztelet a Hazatérés Templomában (V.ker. Szabadság tér 2.), amelyet követően a Magyar Gárda lemossa Wass Albert nemrégiben meggyalázott szobrát, majd a jelenlévők közösen vonulnak a Múzeum körútra. Ezt a rendezvényt főképpen azoknak ajánljuk, akiknek van még Istenük és nemzetük, akik méltó módon szeretnének adózni dicső hőseink emléke előtt.

10.00 – Szokásos állami ünnepség a Múzeum-kertben. Fiatal színművészek idézik meg ’48 eseményeit Alföldi Róbert munkásságának szellemében: a hagymázas, lázálomszerű víziók felvonultatása egy külföldi turistában azt az érzetet keltheti, hogy a magyar történelem egyik legdicsőbb epizódját nem a nemzeti függetlenség vágya, hanem a márciusi ifjak által elfogyasztott tetemes mennyiségű abszint „jótékony hatása” idézte elő. Talán akad majd ünnepi szónok is, na meg mesterlövészek a háztetőkön. A szónok személyét illetően azért nincs nagy tolongás. Hat év hazudozás, nulla kormányzati teljesítmény, valamint a megsemmisítő népszavazás után egyetlen posztkommunista sem áll szívesen e „k…va ország k…va népe” elé.
A rendezvényt mindenkinek ajánljuk, bár kokárdával óvatosan közelítsünk a belvárosi keménymaghoz! Nem nagyon bírják elviselni a nemzeti színeket, néhány éve majdnem meglincseltek egy kislányt…

13.00 – A szombati nap egyik fő attrakciója lehet a Március 15. téren tartandó fővárosi rendezvény, ahol Demszky Gábor minden bizonnyal hatalmas rendőri készültséggel, gorillákkal a háta mögött, esernyőkkel a feje fölött és extra nedvszívó képességű pelussal a gatyájában megpróbálja elmondani a tavalyi, tavalyelőtti és azelőtti beszédét, amely a fasizmus hazai terjedésére hívja fel a figyelmet. Miközben úgy tűnik, hogy a főpolgármester szándékai szerint az Árpád-sávos zászló szépen lassan tiltott jelképpé lesz a fővárosban, borítékolható, hogy sokaknak ez nem szegi kedvét. A helyszínt az egy helyen sűrűsödő ellentétes hevületek, a feszültség rajongóinak, a liberális thrillerek kedvelőinek ajánljuk.

14.00 – A rendőrség által kiemelt kockázatú rendezvényként számon tartott Jobbik – Magyar Gárda rendezvényt az Erzsébet téren tekinthetik meg az érdeklődők. Tavaly ilyenkor éppen a Jobbik rendezvényén jelentették be, hogy valamilyen nemzeti önvédelmi szervezetet (azaz a Magyar Gárdát) kell alakítani. A Jobbik minden bizonnyal szavahihetőségét kívánja demonstrálni azzal, hogy a rendezvényt közösen szervezte meg a Gárdával. Szerkesztőségünk kíváncsian várja, hogy Kolompár Orbán milyen újabb provokációra készül. Talán még az is elképzelhető, hogy a mélynövésű cigányvezető (és 4-5 állandó csatolt része) magyar betyárnak, huszár hagyományőrzőnek, esetleg tisztességes állampolgárnak álcázza magát. Meglátjuk! Mert hogy ott lesz, ahhoz kétség sem férhet.

15.00 – Az Erzsébet híd pesti hídfőjénél Kósa Lajos és Orbán Viktor mond beszédet. A Fidesz elnökének szónoklatát bizonyára komoly érdeklődés kíséri majd. Szinte szokássá vált, hogy Orbán mindig a nemzeti ünnepekre koncentrálva jelenti be a Fidesz újabb (általában féléves) stratégiai kampányát. A jelek szerint a TB-mentő népszavazás adhatja majd az újabb, a szavazóbázist mozgásban, lelkesen és kormányváltó reményben tartó célkitűzést. Hogy Kósa Lajos miről fog beszélni, azt nem tudjuk, de nem is igazán érdekel senkit. (Jellemző hazánk állapotára, hogy a rendszerváltozás óta Magyarország legnépszerűbb politikusai mindig a legunalmasabb alakok voltak: Göncz Árpád, Mádl Ferenc, Szili Katalin, Dávid Ibolya és most éppen Kósa Lajos.)

17.00 – A Blaha Lujza téren várható a radikális jobboldal legkeményebb rendezvénye, ahol nemzeti rock koncertek után a MÖM, a HVIM, a HAMASZ és a Jobbik képviselői fognak felszólalni. Az elmúlt két év tapasztalatai alapján a rendezvény lényege nem maga a rendezvény, hanem ami utána jön. A magyar labdarúgó válogatott világbajnoki győzelmére fogad az, aki azt gondolja, hogy a felszólalások után mind a jelenlévők egésze, mind a rendőrség békében hazatér. 18 év alattiaknak csak felnőtt felügyelete mellett ajánlott. Orbán Viktorhoz különösen erős érzelmi szálakkal kötődő, érzékeny, idős hölgyeknek csak orvosi engedéllyel. 

Egyéb:
1. Akinek esetleg hiányzik a felsorolásból az MDF rendezvénye, mert marc158-10 járókelővel és fél tucat párttaggal közösen szégyenkezve szeretne részese lenni egy teljes érdektelenségbe fulladó Dávid Ibolya-szónoklatnak, annak komoly kutató munkába kell fognia.
Az MDF rendezvényéről ugyanis még a párt honlapján sem sikerült információkat találni.

2. Gyurcsány Ferenc a napot otthonában tölti, és talán elgondolkodik az életéről. Hogy mire jutott, azt este 8 órakor osztja meg a Művészetek Palotájában néhány tévékamerával és családtagjaival.

Hogy mit kíván a Magyar Nemzet, az már régóta nem érdekli...

barikád.hu

Nincsenek megjegyzések: