Fekete fóliával takarta le a Jobbik Ho Si Minh szobrát

2008.03.28.

ImageFekete fóliával takarta le a Jobbik Magyarországért Mozgalom zalaegerszegi elnöke Ho Si Minh szobrát a zalai megyeszékhelyen, érthetetlennek nevezve, hogy egy „véreskezű zsarnoknak” emlékműve lehet a városban.
Pete Róbert azt mondta: már 2005-ben is kezdeményezték a szobor lebontását, majd tavaly decemberben a Jobbik és a Magyar Gárda beadvánnyal fordult az önkormányzathoz, amire nem kaptak választ. A Jobbik helyi elnöke szerint „ennek az embernek vér tapad a kezéhez”, hiszen Vietnamban egymillió halálos áldozata volt a szocialista megtorlásnak.
Pete Róbert a tanárverések kapcsán is kifejtette álláspontját, amely szerint a Jobbiknak volt már egy javaslata, amelyben megfogalmazták: a tanároknak vissza kell adni a fegyelmezés eszközét, az erőszakos tanulókat pedig „izolált” foglalkoztatás keretében kell megtanítani a társadalmi normák elfogadására.
(MTI)

Nincsenek megjegyzések: