Magyar Gárda avatás

Írta: H5N214

2008.03.29.

Több száz gárdista, hétszáznyolc tett esküt ma délután a fővárosi Hősök terén. A Magyar Gárda parancsnoka és a Jobbik elnöke azt mondta: megduplázták létszámukat, tagjaik most már több mint ezren vannak. A rendezvény idejére a rendőrség jobbik kérésére, kordonokkal teljesen körbezárta a Hősök terét, a közel félezer érdeklődő csak a gárdisták által megnyitott kapukon mehettek be az elzárt területre. Az avatás során egy férfi a kordonon kívülről tojással akarta megdobálni a gárdistákat, őt a rendőrök vezették el a térről.
A hvg így tudósít a felemelő eseményről "ők a lényeget közlik, teljes hitelességgel": Leköpdösték, megrugdosták és szidalmazták azt a mintegy tíz fiatalt, akik a Magyar Gárda és a szélsőségek elleni tiltakozásul takarítóeszközökkel a kezükben jelentek meg a Hősök terén a gárdista avatás után...
De lássuk a lényeget: Az újonnan avatott több száz gárdista között egy "senior" és egy "kadét" szakaszt is avattak. Az idős gárdatagok az 1956-os forradalom aktív résztvevői, míg a fiatalok 18 év alatti gárdistajelöltek - mondta Pörzse Sándor újságíró, a rendezvény moderátora.
Dósa István, a Magyar Gárda főkapitánya az eskütételt követően mondott beszédében úgy fogalmazott: ha a politikai elit "nemzetellenes" politikát folytat, minden erejükkel fel fognak lépni ellene, mert egyre erősebbé válnak, létszámuk és támogatottságuk napról-napra növekszik.
Üdvözöljük a Gárdistákat Isten Adjon, Szebb Jövőt!

Nincsenek megjegyzések: