Wass Albert továbbra is halálraítélt marad

A román Legfelső Bíróság nem változtatta meg az 1946-ban Wass Albert íróra kiszabott halálos ítéletet. Az ügyben fellebbezést az író fia, Andreas Wass kért, miután a kolozsvári táblabíróság március 10-én nem volt hajlandó rehabilitálni az írót, és megváltoztatni a halálos ítéletet.

wass_albert-full Legfelső Bíróság ítélete, amelyet kedden este hozott meg, jogerős. Wass Albertet népbíróság ítélte halálra 1946. március 13-án az író jelenléte nélkül, és lefoglalták minden vagyonát, mert a népbíróság szerint társaival együtt négy személy lemészárlására bujtott fel.
A kolozsvári törvényszékre az író fia nevében Kincses Előd ügyvéd nyújtotta be a rehabilitálási kérelmet tavaly áprilisban, arra hivatkozva, hogy Wass Albert ártatlanságát bizonyító újabb dokumentumok kerültek elő. A törvényszék a kérést visszautasította, amely ellen Kincsesék fellebbezést nyújtottak be. A táblabíróság újra kivizsgáltatta az ügyet az ügyészekkel.
Frunda György is kérte 2003-ban a népbíróság ítéletének eltörlését Románia főügyészétől, aki azonban visszautasította azt. Wass Albert az Egyesült Államokban élt 1998-ig, amikor is 90 éves korában öngyilkos lett.
(manna.ro)

http://tudastar.googlepages.com/versek222

Nincsenek megjegyzések: