Szemet vetett Erdélyre a Magyar Gárda

2008.03.27.

A Magyar Gárda Erdélyben is terjeszkedni akar az egyik román lap szerint

Szemet vetett Erdélyre a Magyar Gárda, amely a Magyarországtól elcsatolt területeken szeretne létrehozni helyi szervezeteket - írja szerdai számában az Adevarul című napilap. A román újság annak kapcsán ír erről, hogy a Magyar Gárda és a Jobbik Magyarországért küldöttsége Nagyváradra látogatott március 15-e alkalmából.

Nagyváradon járt a Jobbik és a Magyar Gárda + Nyilatkozat

Március 15-én a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnökének meghívására a Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Magyar Gárda küldöttsége Nagyváradon hajtott fejet az 1848-as forradalom és szabadságharc hősei előtt, ahol többek között azt is hallhattuk a szónokoktól, hogy szerencsére az akkori időkkel ellentétben most senkinek sem kell „életét és vérét” áldoznia magyarságáért. nagyvarad4

Az ünnepség közben terjedt el az emlékezők között a hír, hogy ugyanezen nap reggelén Kolozsváron a román szélsőségesek súlyosan bántalmaztak egy magyar fiatalt, kokárdája és magyar szavai miatt.

Ilyen esetben a mindenkori magyar kormánynak kötelessége a Külügyminisztériumba rendelni Románia nagykövetét, és hivatalos úton tiltakozni nála a történtek miatt. Gyurcsány Ferencnek és bűntársainak ma nem a Magyar Gárda betiltásával kellene foglalkoznia, hanem a határon túli magyarokra valóban veszélyt jelentő szélsőséges csoportosulások ellen kötelessége fellépni. Ez etnikai jellegű támadás, amelyet már nem először tapasztalunk. Gondoljunk csak Malina Hedvigre, vagy a délvidéken mindennapos magyarverésekre.

Sokadszor is felszólítjuk a magyar kormányt: védje meg a trianoni gúnyhatárok túlsó oldalán élő magyarokat! Akár tetszik Gyurcsány Ferencnek, akár nem, ők is magyarok, és jelenleg – őszinte sajnálatunkra – ő és kormánya tartozik értük felelősséggel.

Kovács Béla
A Jobbik Magyarországért Mozgalom
Külügyi Bizottságának elnöke Teljes cikk ITT

Nincsenek megjegyzések: